2015. november 28., szombat

Epilogue

Drága olvasóim!
Elmondhatatlanul fantasztikus érzés, hogy egy újabb történet végéhez értem. Mikor elkezdtem ezt a blogot - uramisten de régen volt - nem is hittem volna, hogy 25 feliratkozója és 73 kedvelője lesz! Annyira hihetetlenek vagytok! Nélkületek talán már nem is tartana itt a blog, hiszen a visszajelzéseitek és a rengeteg vélemény, szavazás, játékban való részvétel nagyon-nagyon sokat jelent nekem és ezért örökké hálás leszek. Nektek köszönhetem, hogy erőt adtok nekem, és még most is, hogy ennyi kihagyás után visszatérek, itt vagytok mellettem.. IMÁDLAK Titeket!! ♥♥♥ 
Jó olvasást mindenkinek az epilógushoz, remélem legalább Ti is annyira szerettétek Christian és Kaia történetét, mint Én. :)


----------------------------------------
Két és fél év eltel, mióta a fiúk megszülettek. Napról napra egyre jobban hasonlítanak az apjukra. A kicsi Hannah és lassan két éves lesz, így legalább van a fiúknak játszó társuk is. Sammi és Jinxx nagyon örült, hogy a kicsik ilyen jól kijönnek egymással. Ő is ugyanúgy játszik és öltözködik Andy-vel, mint az én Hannah-m tette amikor még köztünk volt. Minden egyes alkalommal, amikor a karomra pillantok eszembe jut. Néha elsírom magam, ahogy kettejüket néztem játék közben. Nagyon magamba fordulok olyankor, de mára már kidolgoztunk egy remek terápiát. Mostanság egyébként nagyon mozgalmasan telnek a napjaink. Jake és Ella összeházasodtak. Andy és Juliet jegyben járnak és képzeljétek, végre Ashley-nek is van egy komoly kapcsolata egy Jessie Black nevű lánnyal. Nagyon aranyos lány. Tudom, most sokan azt hiszitek, hogy a banda eltűnik, de megnyugtatlak benneteket, hogy még mindig folyamatosak a koncertek és a turnék, és a fiúkat az elmúlt egy évben magunkkal is vittük szinte mindenhova. Most már beszélni is tanulgatnak, szóval nagyon oda kell figyelnünk és vigyáznunk kell a szánkra, ha mellettük vagyunk. Túlságosan gyorsan tanulnak és nem szeretnénk, ha rögtön káromkodással kezdenék az ismerkedést. Annyira nem akarok szigorú lenni, max egy-két szó nyolc éves korukban. Ilyenek például a pokolba, francba, segg és tyúk. De csak akkor, ha a megfelelő helyzetben használják. Egyébként jelenleg mi is az esküvőt tervezzük, hamarosan összeházasodunk Christian-nal. A srácok és a lányok nagyon sokat segítenek nekünk, hogy időben elkészüljünk mindennel, szóval a dolgok nagyon jól alakulnak. Minden a legnagyobb rendben. Jaj és említettem már? Megint terhes vagyok!

2015. november 27., péntek

*Chapter 20 - Happy Birthday Boys!

Drága olvasóim!
Rettenetesen sajnálom, hogy ilyen sokáig nem jelentkeztem, de sajnos nagyon sok mindennel meg kellett küzdenem. Beléptem az utolsó iskolai évembe, idén szakvizsgázom és emellett még itthon is nagy gondjaim lettek. Most, még mindig nem teljesen de lassan kezd helyre jönni minden. Remélem megértitek, és azért még lesz köztetek olyan, aki továbbra is velem és az oldallal marad. Hamarosan karácsony, ezért úgy gondoltam ideje elkezdeni a meglepetés történetet, oldalra kiraktam egy szavazást, hogy kivel szeretnétek. Most pedig meghoztam az AID befejező részét. Holnap az epilógussal érkezem.
Jó olvasást mindenkinek! :)

----------------------------------------
*** Február 6. 03:46***
- Aaaah!
Hirtelen arra ébredtem, hogy éles fájdalom hasít a hasamba. Már a kilencedik hónapban jártam és lassan közeledett a szülés napja. CC ugyanolyan rémülten ébredt, mint én. Az ágyunk nedves és foltos volt.
- Minden rendben? Kaia eljött az idő? - lassan bólintottam és felültem. Megragadtam a papucsom és beledugtam a lábam.
Mialatt én belebújtam a kabátomba, Christian már tettre készen állt és engem várt. Megragadta a kocsikulcsokat, majd lesegített a lépcsőn.
Beszálltunk a kocsiba, becsatoltuk az övet és CC a gázra lépett. 5 percen belül a sürgősségi osztályon voltunk. 
- A menyasszonyom terhes és azt hiszem szülni fog! - mondta CC kétségbeesetten lihegve.
Egy nővér tolókocsiba ültetett, mondott valamit a recepciós pultnál ülő lányoknak és letolt a hallba. CC szorosan mögöttünk volt. Aztán bevittek egy szobába, ahol rám adtak egy ruhát és egy csomó mindent kérdeztek tőlem.
- Hány hónapos terhes?
- A kilencedik hónapban vagyok, nem látja? - böktem a hasamra.
- Gyógyszer allergia, betegségek?
- Nem tudok róla.
- Maga az apa? - kérdezte ezúttal CC-től.
- Igen, én vagyok.
- Fájdalmai vannak?
- Igen, rettenetesen.
- Rendben, most arra kérem, hogy 1-10-es skálán osztályozza a fájdalmat.
- 8.
- Szeretne epiduralt? 
- A francba, még jó hogy!
5 perccel később már nem éreztem semmit, Christian pedig felhívott mindenkit. Azt mondta, hogy már úton vannak a kórházba.
- Az orvos nem sokára bejön, hogy megvizsgálja magát.
Mondta a nővér és kiment a szobából. Pár perccel később valóban megérkezett az orvos. Odajött hozzám és alaposan megvizsgált. Nagyon furcsán éreztem magam a fájdalomtól.
- Kaia, már 10 cm-re kitágultál. Készen állsz, hogy a világra hozd őket?
Ezeket a szavakat soha életemben nem gondoltam volna, hogy egyszer kimondhatom.
- Igen, készen állok!
CC-re néztem és megragadtam a kezét. Ebben a pillanatban Mikey, Jinxx, Sammi, Andy, Ashley, Juliet, Jake és Ella rontott be a kórterembe. 
- Megszülettek?!
Nem tudom pontosan ki kiáltotta ezt, mert nagyon erős fájásaim voltak és az orvos épp azt mondta, hogy nyomjak. 
- Nyomj, Kaia nyomj! - kiáltotta mindenki egyszerre.
Úgy tettem, ahogy mondták.
- Kaia, már látom a fejét! Olyan sötét haja van, mint az apjának! - kiáltotta az orvos a hangzavaron túl. Nagyon gyengének éreztem magam és máris jött a következő fájás. - Még egyet és megszületik az első baba! - összeszedtem minden erőmet és olyan erősen nyomtam, amennyire csak tudtam. Néhány pillanattal később sírást hallottam. - Kint van! Szeretné elvágni a köldökzsinórt? - kérdezte CC-től. A szívem majd kiugrott a helyéről. Elvágta a zsinórt, majd odajött hozzám, amikor tovább folytatódtak a fájások. - Kaia, mi lesz ennek a gyönyörű gyermeknek a neve? - összenéztünk Christiannal és szinte egyszerre válaszoltuk.
- Eric Dillon Mora.
- Nagyszerű! De még nem értünk a végéhez. Most jön a folytatás. Kaia nyomj! - minden erőmet beleadva nyomtam és nyomtam, amikor újabb sírást hallottam. Bronson Carter Mora végre megérkezett. 
- Mikey, szeretnéd elvágni a köldökzsinórt? - kérdeztem. Rám nézett és meghatódva odalépett az orvoshoz, hogy elvágja a zsinórt. Miután a kicsiket megtisztogatták, végre a karomba tarthattam őket. Teljesen egyformák voltak. És pontosan úgy néztek ki, mint Christian. A boldogságtól kicsordultak a könnyeim, miközben egy-egy apró csókot leheltem a puha arcukra. 
- Christain, átveszed őket?
A szemeimbe nézett és elsőként Bronsont fogta meg. Az én szemeimet örökölték, de az orrukat CC-től. Olyan gyönyörűek! Egyszerűen leírhatatlan volt az a pillanat, amikor CC a karjába fogta Bronson-t és egymás szemébe néztek. Az érzés, hogy mennyi szeretet és védelem veszi őket körül, fantasztikus volt! Én vagyok a legboldogabb ember a földön, hogy a gyermekeim apja Christian Coma lehet!

***

Február 6-án születtek. Eric 4:36 perckor, Bronson 4:39 perckor. Mindketten makk egészségesek voltak! Eric 3 kg-san, Bronson 4 kg-san jött a világra. Gyönyörű kék szemük és sötét fekete hajuk van. Olyan csodálatosak! Első pillantásra beléjük szerettem! El se hiszem, hogy itt vannak.

***

1 hétig a kórházban kellett maradnunk a biztonság kedvéért. Mindketten egészségesek voltak és ennél nagyobb boldogságra nem is volt szükségünk! A hazafelé vezető úton békésen aludtak. Elnevettem magam és CC-re néztem.
- Azt hiszem ez lesz az utolsó olyan pillanatunk, amikor csend és nyugalom van.
Elvigyorodott, majd megragadta a kezem.
- Ez így tökéletes!

2015. augusztus 26., szerda

*Chapter 19 - Almost Time

Drága olvasóim!
Igen, jól látjátok ma kivételesen dupla részt hoztam, mivel már olyan rég hoztam ebből frisst, hogy gondoltam igazán megérdemlitek. Na nem mintha, a 19. rész olyan hosszú lenne, de azért mégiscsak egy plusz fejezet. Ezen kívül már csak egy van, remélem mindenki emlékszik rá.
Jó olvasást mindenkinek! :)

----------------------------------------

3 hét telt el Andy születésnapja óta, szóval most január 16-a van. A kicsiknek még van 3 hetük, ezért hogy teljesen megóvjam magam mindentől, egész nap pizsamában flangálok. Elég nehéz kibírni, hogy ne csináljak semmit, vagy, hogy ne menjek el sehova, de Christian mindenben mellettem áll. Ő a világ legjobb vőlegénye! Bármit kérek, ő megteszi. Mára már teljesen elkészült a fiúk szobájával: babaágyak, szekrények, falfestés, rajzok stb. Bárcsak mindenki olyan szerencsés lehetne, mint én vele! Eric és Bronson a világ legjobb apukájával büszkélkedhet néhány év múlva.
A szobájuk meglehetősen halvány lett, világos vagy valami ahhoz hasonló zöld. Az ágyak feketék és fából vannak, épp úgy, mint a karszék, ami az ajtó közelében van. Néha bemegyek és csak ott ülök benne a jövőről álmodozva. Egyformán öltöztetjük őket, vagy pedig már rögtön saját egyéniséget adunk nekik, hogyan fogunk vigyázni rájuk, ha a srácok turnézni mennek.. tudjátok a mindennapi gondok. Oh! Alig várom már, hogy láthassam őket! Tudom, hogy tökéletesek lesznek, mint az apjuk.
Nagyon sok szeretetben és támogatásban lesz részük, kívánni se lehetne ennél jobbat! Oh, nos ez a fejezet az életemről immáron véget ért. De nem fogom elfelejteni. A sebhelyek mindig ott lesznek, hogy emlékeztessenek. Jobban fogom nevelni a gyerekeimet, mint bárki! Nagyon sok mindenki mellettük lesz, hogy segítsenek nekik átvészelni a problémákat. Néha leülök és azon gondolkozom, vajon milyen lesz az életük. Milyen emberek lesznek, kivel fognak randizni, kivel fognak barátkozni. De amire a leginkább kíváncsi vagyok, az az, hogy hogy fognak kinézni!

*Chapter 18 - Days After Halloween

Drága olvasóim!
Majd két hónapos kihagyással végre meghoztam az AID folytatását, ami ezúttal egy kicsit hosszabb fejezet lesz. Köszönöm az előző részhez érkezett véleményt, a visszajelzéseket a csoportban és azt, hogy ennyien vártátok a részt! Muszáj megemlítenem, hogy ehhez a fejezethez kapcsolódik egy szomorú baleset is, hiszen amikor az eredeti szerző írta a részt, abban az időben halt meg Mitch Lucker, szóval emlékezzünk meg róla és bár nagyon furán hangzik, de szóljon ez a rész most neki! R.I.P Mitch!
Jó olvasást mindenkinek! :)

----------------------------------------

Hannah halála után nagyon gyorsan elérkezett a Halloween. Jó időtöltés volt. Kimentünk az utcákra és egész jól éreztük magunkat. A kisbabák hihetetlen gyorsasággal növekedtek, ezért úgy járkáltam, mint egy tömött disznó. Nagyon sokan kérdezősködtek, hogy mit csináltam a hasammal, hogy ekkora lett. Hát ember... csak nevetni tudtam rajtuk.
Azonban nem volt minden móka és kacagás. Nagyon sok mindent el kellett intéznünk, hogy berendezhessük a fiúk szobáját.
- Mit gondolsz, milyen színű legyen? - kérdezte tőlem egy reggel CC.
Megfontoltam a kérdést egy ideig, aztán csak úgy kijött belőlem.
- Piros és fehér! - rám nézett, majd így szólt.
- Baszki, az nagyon jó lesz!
Kinéztem az ablakon, majd vissza rá és elképzeltem a közös jövőnket együtt. A mi gyerekeinknek lesz a legjobb megélhetősége. Erről gondoskodni fogok.
- Kaia? - rázott vissza Christian hangja a valóságba.
- Hmm? - kérdeztem.
- Olyan voltál, mint aki máshol jár.. - nevetett.
- Oh! - elpirultam - Csak a jövőről gondolkoztam. Tudod.. milyen jövő vár a picikre.
- Nos, biztos vagyok benne, hogy nagyon izgalmas élet vár rájuk! Úgy értem.. mi leszünk a szüleik! - odajött hozzám és magához szorított - Szeretlek!
Megcsókoltam és ezt mondtam.
- Én is szeretlek!
- Gyere, öltözz át. Elmegyünk valahova!
- Hova?
- Várj egy kicsit és meglátod.
- Ahhjj ne már! Mond eeeeel! - nyafogtam.
- Nem! - mondta, majd felment az emeletre.
- Christian!
- Nem!
- Utánad megyek és elkaplak! - kiáltottam és felszaladtam a lépcsőn.
- Soha nem találsz meg!
Bementem a szobánkba és körbenéztem mindenhol.
- Francba.. - morogtam.
- Ha-ha-haa! Nem ott vagyok! - kiáltott valahonnan lentről.
- Baszkii! Úgyis megtalállak.
- Na-naa.. - leszaladtam a hallba és azt figyeltem honnan jött a hangja. A kicsik szobája! Odaosontam és halkan kinyitottam az ajtót.
- Tudom, hogy itt vagy. - benyitottam a fürdőbe.
- Gyere ki a fürdőből! - a fogaimat csikorgatva kimentem és benyitottam egy másik szobába és óvatosan füleltem.
- Waaa! - kiáltott és megragadott hátulról.
- Aaahh bazdmeg!
- Tudod, hogy szeretsz.. - suttogta a fülembe.
- Igen, ez igaz. De mond meg hova megyünk.
- Ha átöltözöl elmondom.
- Rendben. - motyogtam és elindultam az ajtó felé, amikor Christian felkapott menyasszonypózban és felszaladt velem a szobánkba.
- Szóval, mit szeretnél felvenni? - tett le óvatosan az ágyra.
- Hmm.. bármi jó lesz.
- Rendben.. - majd a szekrényhez fordulva kivett egy fekete blúzt, egy pár fekete harisnyát és egy szoknyát. Átdobta a vállán őket, majd nekem adta. - Tessék, itt van.
- Köszi. - majd lehúztam magamról a pizsama felsőmet és észrevettem, hogy engem néz - Mi az?
- Semmi.. - legyintett a kezével, majd megfordult - Egyszerűen csak gyönyörű vagy! - jött oda hozzám és leült mellém. Összegomboltam a blúzt és elpirultam. 
- Köszönöm, de te jobban nézel ki.
Felnevetett.
- Nem, komolyan! Nem is értem, hogy lehetek ennyire mázlista.. Szeretlek! - feküdt le mellém és felsóhajtott.
- Én is szeretlek! - pusziltam meg a nyakát - De hova megyünk? - keltem fel és magamra húztam a szoknyát.
- A-aa! Még nem öltöztél fel teljesen. - mutatott rám. Odaléptem elé és játékosan megpaskoltam. - Auu! - majd a szekrényhez lépve kivettem a csizmámat és belebújtam. Becsatoltam őket, majd visszamentem az ágyhoz és Christian mellé feküdtem. 
- Na most már elmondod?
- Jó rendben. Elviszlek vásárolni. - nézett rám és elmosolyodott.
- Vásárolni? Mit? - felhúztam a szemöldököm.
- Bármit, amit szeretnél. Én állom! - egy pillanatig gondolkoztam, majd rávágtam - Oké, gyere!
Megragadtam a kabátom és lementünk a földszintre. Mikor beszálltunk a kocsiba és indulásra készen álltunk CC megszólalt.
- Hova megyünk először? 
Előhúztam egy rajzot a zsebemből. 
- Szeretnék egy tetoválást.
- Komolyan? Hát, legyen! - odahajtott a tetováló szalonhoz, ahol az övét is csináltatta, majd barátságosan köszöntötte a srácot.
- Hey CC! Ki ez a csinos hölgy itt melletted? - kérdezte vigyorogva a srác, mire elpirultam. 
- Nos, ez a csinos hölgy itt mellettem a menyasszonyom. Szeretne egy tetkót.
- Rendben. Mire gondoltál? - elővettem a rajzot és átadtam neki.
- Ezt megtudod csinálni?
- Persze!
- Köszönöm! Christian, mit gondolsz hova csináltassam? - nyújtottam oda neki a papírt és egy ideig tanulmányozta. 
- Szerintem a karod belső oldalán jól mutatna. A könyököd hajlatánál. 
- Melyik karomon?
- A jobb.
- Rendben. Megtudod csinálni?
- Igen, persze. Gyertek hátra. - mondta, majd bevezetett minket a hátsó szobába, ahol neki is látott.
Másfél órával később már magamon viseltem Hannah rajzát a családunkról. A srácok, a kisbabák. Mindenki rajta volt. CC és a többiek mind egyformán néztek ki. Pálcika emberek őrült frizurával. Csupán Christian volt az egyetlen felismerhető, mivel ő a kezemet fogta. Én is egy pálcika ember voltam egy nagy karikával, ami a hasamat ábrázolta, mindemellett hosszú barna hajam volt. Jinxx és Sammi Doll is egymás kezét fogta. A szélén az aláírása volt egy apró "N" és "H" betűvel, de mivel ezt a kishúgom rajzolta, egyáltalán nem zavart senkit.
- Köszönöm! Imádom.
- Nagyon szívesen! Azt megkérdezhetem, hogy ki rajzolta? - kérdezte, amint elindultunk a bejárathoz.
- Nos.. - A kishúgom.. Hannah.. - próbáltam visszatartani a könnyeimet, de végül még is könnybe láttam a szemem.
- Miért sírsz? Mi történt? - ezt nem lett volna szabad megkérdeznie. Hirtelen zokogásban törtem ki, mire Christian mellém sietett és magához szorított.
- A húga meghalt. - motyogta.
- Oh, nagyon sajnálom! De biztos vagyok benne, hogy most már egy jobb helyen van!
- Én.. én csak.. Annyira közel álltunk egymáshoz! Én vigyáztam rá, amikor anyánk nem tudott. Anyám alkoholista.. szóval.. - szipogtam - Ne haragudj a kirohanásomért.. csak annyira hiányzik!
- Semmi baj! - mondta, majd folytatta - Tudom, hogy milyen nehéz lehet neked most és nagyon sok rossz dolgon mehetettek keresztül, úgyhogy.. ezt most ajándékba szánom neked! Ez a legkevesebb, amit tehetek.
- Komolyan? Köszönöm! - öleltem magamhoz, majd miután elköszöntünk CC-vel beszálltunk a kocsiba.
- Következő hely? - kérdezte CC izgatottan.
- Elmehetünk a bevásárlóközpontba? Szeretnék venni néhány ruhát.
- Persze!
- Szeretnék egy Suicide Silence felsőt, tudod Mitch emlékére.
- Rendben. Miután megszülettek a picik, biztos, hogy mindegyik jól fog állni rajtad!
- Remélem. Menjünk.

 **Vásárlás után, néhány SS felsővel hazafelé**

- Köszönöm Christian! Nagyon jól éreztem magam.
- Ennek nagyon örülök Kaia! Szeretlek.
- Én is téged! - bújtam oda hozzá és lecsuktam a szemem, hogy pihenjek egy kicsit, majd nem sokkal később arra ébredtem, hogy Christian mellettem fekszik az ágyban.

2015. június 29., hétfő

*Chapter 17 - Goodbye Hannah

Drága olvasóim!
Itt lennék a folytatással, ami ahogy a címből is kiderült, nem a legvidámabb ismételten. Valamint szeretném közölni veletek, hogy ezen kívül már csak 3 fejezet van hátra, ami részben rossz mivel véget ér egy újabb történet, de részben jó is, hiszen nem sokára hozom az új történetet.
Jó olvasást mindenkinek! :)

----------------------------------------

Minden nap meglátogattam Hannah-t, egészen a halála napjáig. Soha többé nem ébredt fel. Egész végig csak vele voltam és a már szinte élettelen kezét fogtam, abban reménykedve, hogy egyszer felébred. Egy hétfői napon halt meg szeptember 24-én. Ott ültem mellette az utolsó leheletéig. CC mellettem volt, Andy pedig mögöttünk, Mikey mellett. Andy még a kék ruháját is felvette néha, azért imádkozva, hogy Hannah felébredjen és meghívja egy teára. De nem volt szerencsénk. A szerencse már nem létezett számunkra. Nem sírtam amikor meghalt. Tudtam, hogy most már egy jobb helyen van, ahol egy csomó rock sztárral teázgathat. Hmm. Hannah nagyon szeretett mindenkit. Még akkor is, ha sokszor viccet csináltak belőle. Neki volt a leghatalmasabb szíve, miért pont neki kellett elmenni? Mindannyiunknak rettenetesen hiányzik. Senkinek nem volt ereje ahhoz, hogy megszervezzük a temetést, de kénytelenek voltunk. Ez egy olyan dolog, amit meg kell tennünk. Mikor meghalt, Mikey felhívta anyát. Teljesen kijózanodott amióta utoljára beszéltünk és mikor megtudta, hogy mi történt sírva fakadt. Igenis foglalkozott velünk, csak azelőtt ezt soha nem tudta kimutatni. Szerettem volna meglátogatni, de egyenlőre nem fogadhat látogatókat. Bár Hannah meghalt, még mindig úgy érzem, hogy velünk van. Vigyázni fog Eric-re és Bronson-ra még akkor is, ha soha nem fog találkozni velük. Mikey és Daniel úgy döntöttek, hogy közelebb költöznek hozzánk, tudjátok, hogy mindenben kisegíthessenek minket. Annyira szerettem volna, hogy felébredjen. Sokkal jobbá tette volna az életem. De rendben van. Minden rendben. Tudom, hogy mikor meghalt, boldogan halt meg.

Szeptember 30.

Épp a temetést szerveztük, amikor Sammi és Jinxx bejöttek hozzánk.
- Srácok, tudom, hogy ez most egy nagyon nehéz időszak mindannyiunk számára.. de mondanom kell valamit. - mondta Sammi - Terhes vagyok. - egy ideig csak üres tekintettel bámultam rá, aztán magamra erőltettem egy mosolyt.
- Gratulálok!
- Igen, grat! - mondta CC.
Miután mindenki elmormolt egy gratulációt Sammi odajött hozzám.
- Úgy gondoljuk, kislány lesz. Sokáig keresgéltük a megfelelő nevet, az is eszünkbe jutott, hogy Rhea Faith-nek hívjuk majd, de végül úgy döntöttünk, hogy Hannah után nevezzük el. Mit gondolsz? - térdelt mellém Jinxx.
- Szerintem ez nagyszerű. Pontosan ugyanúgy akarjátok elnevezni, mint Hannah-t? - kérdeztem.
- Arra gondoltunk, hogy Hannah Celeste lesz a teljes neve. Tetszik az ötlet? 
- Igen, ez nagyon aranyos! - mondtam és elmosolyodtam. Hannah halála óta ez volt az első, igazi őszinte mosolyom.
- Jaj! Annyira örülünk, hogy tetszik! - mondták és mindketten megöleltek.
- Igen, de azért vigyázzatok a babákra. Kinyomjátok belőlem a szuszt.. - lihegtem, mire eleresztettek.
- Bocsi.. - motyogták.
- Semmi baj, csak levegőre van szükségem.. - sóhajtottam.
- És szeretnénk, ha tudnád hogy nagyon sajnáljuk ami történt és tudd, hogy mi mindig itt leszünk melletted! Nagyon szeretünk! - mondta Sammi.
- Köszönöm!

Október 2.

Ma volt Hannah temetése. Nagyon nehéz volt végignézni, hogy elmegy és többé nem jön vissza hozzánk, de meg kellett tennem. Andy felvett egy fekete ruhát és megígérte, hogy soha többé nem veszi fel. Tudom, hogy hazudott. A legszívesebben beszaladt volna a szobájába, hogy felpróbálja az összes ruháját és csak sírjon. Az édesapánk mellé temettük őt. Anya eljöhetett a temetésre, de egy  felvigyázónak mellette kellett lennie. Megpróbáltam beszélni vele, de ő azt mondta, hogy nagyot csalódott bennem, amiért ilyen fiatalon teherbe estem és aztán már nem is akart foglalkozni velem. De legalább tudom, hogy én sokkal jobb anya leszek, mint Ő amilyen valaha is volt! Ő nem lát át a saját problémáin, hát miért hagynám, hogy újakat gyártson? Nem tudom. Csak azt tudom, hogy a mai nap volt életem legrosszabb napja.

~~~

Hazafelé a kocsiban az "If I Die Young" című dal szólalt meg. Egyszerűen csak sírva fakadtam. 
- Ennek nem lett volna szabad megtörténnie! - zokogtam.
- Minden rendben kicsim.. minden rendben.. - simogatta a hátam CC.
- Nem! Semmi sincs rendben! Miért kellett meghalnia?!
Félreállt a kocsival az út mentén és csak engem ölelt, miközben remegtem.
- Sajnálom.. de én ezt már nem bírom.. - suttogtam néhány perc múlva.
- Minden rendbe fog jönni! Minden..

2015. június 23., kedd

*Chapter 16 - A Tragedy

Drága olvasóim!
Meghoztam az AID következő részét is. Mint ahogy mondtam, ebben a történetben sem tart örökké a jókedv és a boldogság. Nos el is érkezett volna az a rész, amelyben minden kiderül, mire is gondoltam pontosan amikor ezt mondtam. Azt nem mondom, hogy remélem mindenkinek tetszeni fog mivel őszintén szólva én magam sem értettem egyet anno az eredeti szerző döntésével, de sajnos ez lett a vége. Várom a véleményeket.
Jó olvasást mindenkinek! :)

----------------------------------------

Egy napsütéses szeptemberi délután volt, amikor kaptam a hívást. 5 hónapos terhes voltam és Hannah épp az ötödik osztályba lépett.
Hangosan csöngött a telefonom, így gyorsan felvettem, amikor észrevettem, hogy Hannah sulijából hívtak.
- Igen tessék? - kérdeztem és közben azon gondolkoztam vajon mi történhetett.
- Beszélhetnék Ms. Queen-nel?
- Én vagyok az. Mi történt?
- Hannah elájult a testnevelés órán és azóta sem tért magához.
- Istenem! És most mit tegyünk?
- A beleegyezésével elküldhetjük a kórházba és utánunk jöhet, ha gondolja.
- Máris indulunk! - tettem le a telefont és rögtön Christian után kiáltottam - Christian!! Hannah elájult az iskolában! Gyere velem, oda kell mennünk!
- Rendben, induljunk majd én vezetek! - mondta és felkapta a kulcsokat.
Mikor az iskolához értünk már ott parkolt egy mentőautó a járda mellett. Azonnal az irodába siettünk, hogy megtudjuk hol van Hannah. Az orvosiba vezettek minket, ahol megláttam Hannah-t. Ott feküdt mozdulatlanul az ágyon. A mellkasa nagyon lassan emelkedett és süllyedt. Odaszaladtam az ágyhoz és mellé térdeltem.
- Kicsim, édes kicsikém ébredj fel!
- Ms. Queen, ez sajnos nem segít. Eddig egyáltalán nem reagált semmire. A mentősök már készen állnak a szállítására. Maga is velük mehet, ha gondolja.
- Igen, persze! Christian, kérlek menj a kórházba most, rendben?
- Rendben. - válaszolta, majd már el is ment.
- Minden rendben lesz kicsim, minden rendben lesz.. - suttogtam és éreztem ahogy könnyek mardossák a szemem, a következő pillanatban pedig egy könnycsepp gördült végig az arcomon, egyenesen Hannah pólójára hullva.
Amint beszálltunk a mentőautó hátuljába, észrevettem, hogy Hannah rázkódni kezdett.
- Hannah! Hannah! - kiáltottam és próbáltam lefogni őt.
- Kérem hagyja, majd én elintézem. Hé Chuck, igyekezz! Rohama van! - mondta az orvos.
Sírva fakadtam. Azt kívántam bárcsak Michael itt lenne velem. Mikor a kórházba értünk CC már ott várakozott ránk. Odarohantam hozzá és a karjaiba omlottam. Hangosan zokogtam.
- Christian.. k-kérlek hívd fel Mickey-t.. - suttogtam.
- Rendben, felhívom. Ne aggódj, minden rendben lesz Kaia, minden rendben lesz. - mondta és két keze közé fogta az arcom. Felnéztem rá és megláttam a szemeiben azt amiért annyira, de annyira szerettem őt. Felhívta Mickey-t aki már útnak is indult. Egy örökkévalóságig tartó várakozás után végre megpillantottunk egy orvost.
- Ms. Queen, Mr. Mora kérem kövessenek. - szólított bennünket.
- Hogy van? - kérdeztem ahogy a szobájához vezetett minket.
- Nos, úgy hisszük néhány percre megállt a szíve, aztán újra verni kezdett. De amikor újraindult rohamot kapott. Néhány vizsgálatot kell elvégeznünk, de úgy gondoljuk, hogy egy aprócska lyuk lehet a szívében.
Újra sírva fakadtam.
- És ez azt jelenti, hogy nem fogja túlélni?
- Nagyon sajnálom, hogy ezt kell mondanom.. de talán.. nagyjából 2 hete van még. - éreztem ahogy a föld süllyedni kezd alattam. Christian átkarolta a derekam és észrevettem néhány könnycseppet az arcán. Tudom, hogy próbált nagyon erősnek tűnni előttem, de ez túl nehéz.. nagyon nehéz erősnek lenned, miközben tudod hogy az a személy aki olyan közel áll hozzád, hamarosan meghal... ez egyszerűen felfoghatatlan.
- B-bemehetünk hozzá? - kérdeztem remegve.
- Természetesen. Nagyon sajnálom.. - majd kinyitotta előttem az ajtót.
Mikor beléptem a szobába megláttam őt az ágyon, amint egy csomó géphez van kötve. Úgy éreztem ott helyben összeesem. Kezemet a most már óriási hasamra tettem és éreztem, ahogy az egyik fiú rugdos.
- Ők már soha nem fogják megismerni.. a legédesebb kislányt a világon.. - zokogtam CC mellkasába. Már nem bírtam tovább. Berohantam a fürdőszobába és a táskámban a pengém után kezdtem kutatni. Amint megtaláltam levettem a karkötőmet és finoman a bőrömhöz nyomtam a hideg fémet. Egyszer, kétszer, háromszor.. figyeltem ahogy a vér kiserken a bőrömből. Eldobtam a pengét és egy apró gömbbé kuporodtam. Majd még megtettem negyedszerre is és azon gondolkoztam hogyan is tudnám EZT kibírni.
- Kaia, minden rendben? - kopogtatott be Christian. Gyorsan összekapkodtam a földről a pengét, de nem voltam elég gyors. A következő pillanatban már nyílt is az ajtó.
- Kaia mit csinálsz?! - kiáltotta felém rohanva.
- É-én csak.. n-nem tudom elviselni a g-gondolatát annak, hogy el-elveszítsem őt! Ő az én k-kishúgom! - zokogtam magamhoz ölelve őt.
- Kaia. Tudom, hogy fáj, de emlékezz rá, hogy most már nem vagy egyedül. Két kisbaba növekszik benned akiknek tőled függ az élete! Ha te meghalsz, nem csak magadban teszel kárt, mindenkiben. Eric, Bronson, én, a húgod, Mickey és mindenki akihez valaha is közel álltál összeroppan. Nem tudnám elviselni azt, ha nem tarthatnálak a karjaimban titeket.. - suttogta a hasamnak. - És nekik szükségük van arra, hogy te élj! Hannah-nak szüksége van rád. És nekem is rohadtul szükségem van rád! Gyere ide.. - szorított magához és néhány percig el sem engedett.
- Kaia, CC idebenn vagytok? - szólalt meg Andy mikor belépett a szobába, nyomában a másik 3 bandataggal.
- Itt benn. - szólt ki CC.
- Mi történt?
Újra zokogásban törtem ki.
- Hannah elájult az iskolában és még nem tért magához. Az orvos szerint már csak 2 hete van hátra.. - válaszolta CC és egy könnycsepp gördült végig az arcán.
- Oooh nee! Ez nem.. nem lehet igaz! - kiáltott Andy, majd leült az ágya mellé és a kezei közé fogta Hannah apró tenyerét.
- Nem tudom elhinni, hogy hamarosan elfogom veszíteni őt.. - suttogtam remegő hangon.
- Nem.. ez nem történhet meg. Neem! - kiáltott fel Andy és ő is zokogásban tört ki.
- Mit gondolsz én hogy érzem magam?! - zokogtam sikítva.
- Nyugodjatok meg. Mindenkit rettenetesen érint az ami Hannah-val történik, de most együtt kell maradnunk. Ez az amit Hannah is akarna. Mint például most.. - kiáltott CC, mire mindenki elcsendesedett. Az egyetlen dolog amit hallani lehetett az a monitor pittyegése volt. Beep, beep, beep egyre csak egyre, egészen addig, amíg Andy fel nem kelt és kisétált.
- Megyek beszélek vele. - mondta Jinxx majd utána ment.
Christianhoz bújtam és egy mély levegőt vettem, aztán kinyílt az ajtó és Mickey rontott be rajta.
- Kaia, Hannah! Istenem! Mi történt?! - kiáltotta.
- Elvesztette az eszméletét a suliban és még mindig nem tért magához. Az orvos szerint csak két hetet élhet még.. - zokogtam fel és láttam ahogy szinte darabokra hull előttem. Sírva fakadt és a földre rogyott. Odamentem hozzá és szorosan átöleltem. Aztán megérkezett a barátja.
- Mickey mi történt? - sietett oda hozzá. Úgy éreztem még egyszer képtelen lennék megismételni magam. Nyomorultul éreztem magam. Semmi másra nem tudtam gondolni csak Hannah-ra.
Órákkal később, még mindig bent ültünk Hannah-val. Mickey, Christian és én. Már nagyon fáradtnak éreztem magam.
- CC, hazamehetnénk most? Nagyon elfáradtam.
- Persze, máris. Mickey, megleszel egyedül haver?
- Azt hiszem igen. Itt maradok vele.. - suttogta remegő hangon.
- Rendben, viszlát. - köszöntem neki és kisétáltam CC-vel. Egyszerűen még mindig képtelen voltam elhinni, hogy ez tényleg megtörténik.
Mikor hazaértünk a kocsival, a lakásban síri csönd volt.
- Kaia, kérlek mond el nekem. Van valahol még pengéd?
- Nincs. - válaszoltam a földet nézve. A csuklómon lévő karkötővel kezdtem játszani. Tudtam, hogy a hátulján volt egy apró penge.
- Biztos vagy benne?
- Igen. - muszáj volt hazudnom neki. Nem adhattam oda neki ezt az utolsó. Szükségem van rá.
- Rendben. Csak szeretném, hogy tudd, ha újra csinálod nem számít. Ha szükséged van rám, számíthatsz rám. Mindig melletted leszek. - nézett mélyen a szemembe könnyes arccal.
Az első utam a fürdőbe vezetett. Az első vágást hirtelen már az ötödik követte, aztán kopogtattak.
- Kaia? Minden rendben?
- Persze.. csak egy perc!
- Rendben. - válaszolta, majd hallottam az egyre halkuló lépteit.
Lemostam a csuklómat és a tükörképembe bámultam. Duzzadt, vörös szem, meggyötört arc, vörös ajkak, zilált haj. Ki ez a lány a tükörben? Ez nem Kaia. Ez csak egy terhes liba, akinek a húga megfog halni. Ez egyszerűen elképzelhetetlen volt 6 hónappal ezelőtt. Mi a baj velem? Ez nem lehet a valóság. Álmodom? Ez a két csöppség itt a hasamban tényleg Christian Coma gyermekei?
Valaki segítsen!

2015. április 6., hétfő

Téli mese - 5. Rész [BEFEJEZÉS]

Drága olvasóim!
Újabb késéssel végre meghoztam a folytatást, ami ahogy a címből is kiderült a befejező rész. Sokat gondolkoztam, hogy milyen hosszúra írjam, mit hagyjak ki belőle.. úgy érzem ennél többet nem tudtam volna kihozni magamból. Remélem elnyeri a tetszéseteket és hagytok magatok után némi véleményt nem csupán a mostani résszel kapcsolatban, hanem az egész novellával kapcsolatban. Kinek hogy tetszett? Jövő karácsonyra is kitalálhatok valami hasonlót? Bármit is írtok, rettentően hálás vagyok Nektek amiért olvastátok és írtatok és pipáltatok. Egyszóval köszönöm! ♥♥
Jó olvasást! :)


----------------------------------------

Téli mese 


Egy mélyet sóhajtva letöröltem a könnyeimet és megálltam a kocsim előtt. Most, hogy megtudtam az igazat csak még nyomorultabbul éreztem magam. Olyan igazságtalan az élet. Miért van az, hogy amikor úgy érzed végre megtaláltad az igazit, végre teljes szívedből szerethetsz valakit,  pont akkor kell mindennek rosszra fordulnia? Annyira fáj, hogy Jake nem bízott bennem..
- Nyílj már ki.. - rángattam a kocsi ajtót, mire egy hangos reccsenéssel sikerült kinyitnom. Mielőtt beszállhattam volna, észrevettem Jake tükörképét az ablakban. Közvetlenül mögöttem állt és egy pillanatig sem habozva, megszólalt.
- Miért csinálod ezt? Miért menekülsz előlem folyton? - mondta halkan s tekintetével minden mozdulatomat követte.
- Én nem menekülök.
- Ma reggel sem akartál hazautazni miattam igaz?
- Jake.. kérlek fejezzük be. Ennek semmi értelme. - nyögtem kétségbeesetten.
- De csak azért, mert te ezt így akarod. Esélyt sem adsz nekünk..
- Miért kellene esélyt adnom magunknak? Hogy újra összetörhesd a szívem? Hogy újra elhagyj és aztán ott tartsunk ahol most?! - hadartam és kezdtem egyre idegesebb lenni.
- Miért vagy ennyire rohadtul biztos abban, hogy újra ez fog történni?! - vágott vissza.
- Akkor mond meg mégis mi a fenét kellene csinálnom?! Jake.. ez nem egy tündérmese ahol a végén minden jóra fordul! Értsd meg, köztünk mindennek vége! Vége, érted vége!! - kiabáltam teli torokból az arcába, majd megfordultam és újból beakartam szállni a kocsiba, de hirtelen Jake bevágta az ajtót előttem, két karjával szorosan megragadta a vállam és szembe fordított magával. Dühös tekintetével találtam szembe magam. Megijedtem, nem is kérdés. Mindketten szaporán kapkodtuk a levegőt, a mellkasunk csak úgy dübörgött ahogy egymáshoz ért. Ujjainak érintése pedig szinte perzselte a bőröm.
- Még koránt sincs vége.. - suttogta majd két keze közé fogta az arcom és durván ajkaimnak esett. Egy pillanat sem kellett hozzá, máris viszonoztam a csókját. Szorosan átkaroltam a nyakát és a lehető legközelebb húztam magamhoz. Szinte felfaltuk egymást, olyan hevesen csókolóztunk. A következő pillanatban belemarkolt a fenekembe és úgy emelt az ölébe, nem kellett sokáig próbálkoznia, lábaimmal azonnal átkulcsoltam a derekát. Erősen tartott, kezei pedig még mindig a fenekemen pihentek, mire önkéntelenül is a szájába nyögtem. Beletúrtam a hajába, húztam, téptem őket.. annyira jó érzés volt ajkaimon érezni őt.
Majd néhány perccel később elváltunk egymástól, de még nem tett le. Homlokunkat egymásénak döntve próbáltuk szabályozni légzésünket. Olyan gyorsan történt minden.. időm se volt ellenkezni vagy bármit is reagálni. De akkor miért érzem úgy, hogy nem bántam meg? Azért mert én is legalább ugyanannyira akartam mint Ő.
- Kérlek maradj velem.. - suttogta ajkaimba - Nem bírom tovább nélküled. Hiányzol. Rohadtul hiányzol!
- Te is nekem Jake.. - válaszoltam, majd végig simítottam az arcán és megcsókoltam.
Abban a pillanatban leomlott körülöttem minden fal, amivel valaha is megpróbáltam távol tartani magamtól őt. Bármilyen erősen is akartam, bárhogy igyekeztem, kudarcot vallottam. Nem voltam elég erős ahhoz, hogy elfelejtsem őt. Túlságosan szerettem ahhoz. Nélküle már szinte nem is létezem. Most már értelmetlen lenne a magam ellen folytatott harc. Szeretem Jake-et. Történjen bármi.. örökre szeretni fogom.
Az eddigieknél is szorosabban tartott, két kezét felcsúsztatta az oldalamon, úgy vont ölelő karjaiba.
- Menjünk haza, jó?
- Menjünk.. - mosolyogtam ajkaiba, majd óvatosan letett és beszálltunk a kocsiba.

***

Fél órával később már vissza is értünk a faházhoz. Mikor leparkoltunk a veranda előtt Ashley alakját ismertem fel a sarokban, és ahogy kiszálltunk egy óriási mosoly kíséretében bekiáltott a többieknek.
- Megjöttek! - sietett az ajtó elé.
Nem telt bele fél perbe sem és mindenki egyszerre tódult ki a bejárati ajtón. Önkéntelenül is mosolyra húzódtak ajkaim, majd Jake-re pillantottam, aki ugyanolyan boldogan mosolygott. Mellém lépve összekulcsolta ujjainkat és még egy apró csókot is adott, mire a többiek fütyörészve tapsolni kezdtek.
- Na jó.. most már abba lehet hagyni. - mondtam komolyságot erőltetve az arcomra, de nem bírtam sokáig, a következő pillanatban nevetve magamhoz öleltem Jake-et és felsétáltunk a verandára.
- Örülök, hogy végre megtudtátok beszélni a dolgokat. - mondta őszinte mosollyal Andy - Bár lehet, hogy egy kicsit túlzásba estünk ezzel az elrablósdival, úgy érzem megérte..
- Azt hiszem ebben egyet kell értenem veled. - kacsintottam rá és a többiekhez fordultam - És tőletek pedig szeretnék bocsánatot kérni. Mindenkitől elnézést kérek, amiért tönkretettem a karácsonyt..
- Tönkre tetted? De hisz még el sem kezdődött! - nevetett fel Christian - Most jön majd csak a java.
- Ez igaz.. - haraptam ajkaimba és oldalra pillantva Jake sokat mondó pillantásán akadt a tekintetem.
- Bocs, hogy közbe szólok.. de nem akarunk bemenni? Befagy a fenekem.. - szólalt meg Jinxx, aki egy szál pulcsiban szinte vacogott.

***

Az egész napot együtt töltöttük a srácokkal. Sokat nevettünk, játszottunk. Állítólag Andy gyerekkori társasjátékai valahogy előkerültek a padlásról.. magam sem értem hogyan, de nagyon jól szórakoztunk. Délután feldíszítettük a fát, egy csomó sütit ettünk és a legfinomabb karácsonyi vacsorát fogyasztottuk el hangos nevetések közepette.
Vacsora után mindenki visszavonult a szobájába. Én gyorsan lezuhanyoztam és amíg Jake-re vártam kimentem a nappaliba. Leültem egy karszékbe a kandalló elé és az elmúlt néhány nap eseményein gondolkoztam. Egy héttel ezelőtt nem is hittem volna, hogy Jake-kel és a srácokkal töltöm az ünnepeket. Önkéntelenül is elnevettem magam, amikor ténylegesen rájöttem, hogy egy ilyen dolog miatt kellett külön válnunk. Olyan.. hihetetlen, hogy mindez idáig vezetett. De most már végre minden a helyére került és még nagyon-nagyon sokáig együtt leszünk Jake-kel.
- Hát te? Azt hittem a szobában vagy.. - jelent meg a hátam mögött Jake.
- Csak lejöttem egy kicsit.. - sóhajtottam és végig simítottam a karfán támaszkodó kezén - Jólesett egy kis csend. Sok minden történt ma és elfáradtam egy kicsit.
- Nagyon boldog vagyok, hogy végül itt maradtál.. Nem tudom mihez kezdtem volna nélküled.. - mondta megkönnyebbülten és összekulcsolta ujjainkat.
- Sajnálom, hogy eltűntem előled. Hagynom kellett volna, hogy megmagyarázhasd.. Nem lett volna szabad..
- Abby.. - tette mutató ujját a számra - Legalább én is olyan hibás vagyok, mint te.. Én voltam az, aki szó nélkül lelépett. Én rontottam el mindent..
- Olyan buták voltunk.. - nevettem fel halkan.
- Azt hiszem ezentúl mindig mindent elmondunk egymásnak. Nem szabad eltitkolnunk semmit. - mondta mosolyogva és közben az ujjaimmal játszadozott.
- Nem bírnám elviselni, ha újra ez történne velünk..
- Megígérem, hogy nem fog. Veled maradok, történjen bármi..
- Köszönöm.. - mosolyogtam rá, majd a lobogó tűz felé fordítottam tekintetem. Csillogó szemekkel csodáltam, ahogy a lángok békés táncot jártak. Arra gondoltam, hogy mi is olyanok vagyunk mint a tűzben táncoló lángok. Összeillettünk. Mint egy kirakós két darabja, melyek azért készültek, hogy kiegészítsék egymást.
- Abby..
- Hmm? - néztem rá.
- Nagyon szeretlek.. - suttogta mellém guggolva.
- Én is nagyon szeretlek téged Jake. Mindennél jobban.. - mosolyogtam a szemébe nézve.
Majd lehajolt ajkaimhoz, hogy megcsókoljon és ezzel egy időben átkarolta a lábaimat és az ölébe emelt. Olyan könnyedén indult el velem a lépcső felé, mintha csak egy zsák pihe lettem volna. Mosolyogva csókolózva és halkan nevetgélve felbotladoztunk a lépcsőn, majd bementünk a szobámba, ahol az ágyra dőlve tovább csókolóztunk. Idővel a ruháink is lekerültek rólunk, azután pedig már csak egymás érintéseit élveztük egész éjszaka.
Most már tudtam, hogy az életem rendbe jött. Tudtam, hogy most már minden rendben lesz és soha többé nem fogunk elválni egymástól. Mert történjen bármi, elválaszthatatlanok vagyunk.
És tudtam azt is, hogy ez lesz a legszebb téli mese amit majd a gyerekeimnek mesélhetek karácsonykor.


**Vége**

2015. április 3., péntek

*Chapter 15 - Baby Names

Drága olvasóim!
Itt is lenne a következő rész, ami bár meglehetősen rövid lesz, úgy gondolom mégis egy nagyon aranyos rész. Remélem tetszeni fog, várom a véleményeket és senki ne felejtsen el szavazni!
Jó olvasást mindenkinek! :)

----------------------------------------
 
**Augusztus 10** 

Mikor reggel felébredtem hirtelen eszembe jutott, hogy még nem is gondolkoztunk azon, hogy milyen nevet kapjanak a babák. CC oldalára fordultam és végig simítottam a karján.
- Christian, ébredj! - suttogtam izgatottan.
- Hmm, mi az? Talán ég a ház? - motyogta félálomban.
- Nem, de elfoglak hagyni.. - mondtam csak hogy végre felébredjen.
- Micsoda? - fordult felém szinte azonnal.
- Csak vicceltem. Viszont most jutott eszembe, hogy még nem is tudjuk mi legyen ennek a két pici rock sztárnak a neve. - mondtam és közben megpusziltam az orrát.
- Fenébe már.. tudod, hogy megijesztettél? - morogta.
- Sajnálom kicsim.. de muszáj volt valahogy felébresztenem. Ha szeretnéd készíthetek neked reggelit.
- Van egy jobb ötletem.. - mondta sejtelmesen.
- Hmm, tudom mire gondolsz. Jól van.. de utána muszáj megbeszélnünk ezt a név témát, oké? - mondtam ahogy lehúztam a takarót.
- Rendben.. - motyogta.
 
**Nagyjából 5 perccel később**
 
- Oké, akkor most már megbeszélhetjük a neveket? - kérdeztem miközben visszafeküdtem az ágyra.
- Persze.. hmm nézzük csak.. - majd magára öltötte azt a cuki arcot, amit akkor szokott vágni amikor gondolkozik - Oooh! Van egy ötletem! Eric Dillon. - kiáltott fel.
- Eric Dillon Mora.. ez tetszik! 
- Rendben, akarod te kiválasztani a másikat? - kérdezte és felült az ágyban.
- Hmm, szeretnél egy juniort?
- Oh, nem, nem, nem! Neki eredetinek kell lennie, olyannak mint én! - nevetett.
- Hmmm, oké van egy pár ötletem.
- Hallgatlak. - vonta fel a szemöldökét.
- Bronson Carter, Nolan Jefferson, Owen Tate és Jason Fletcher. Melyik tetszik jobban? - kérdeztem.
- Bronson tetszik.. bár elég fura. Mint én! Oké, Bronson legyen! - vigyorgott és közelebb hajolt hozzám, hogy megcsókoljon.
- Szeretlek Kaia.
- Én jobban szeretlek!
- Hazudsz.
- Nem hazudok!
- Oh, rendben!
- Yeeeaaah! Imádom, hogy egy örök győztes csaj vagyok! - kiáltottam és megcsókoltam.
- Nos, fogadni merek, hogy ezen tudok változtatni! - horkantott.
- Hát persze.. na gyere ide! - mondtam, majd magamhoz húztam és ezután 10 perces "inkábbnemmondommegmi" következett.
Végül felkeltem és felöltöztem. Ikrekkel a hasamban, ami egyre nagyobb lett és egyre gyorsabban. Szinte már egy teljes ruhatár cserére volt szükségem. Mihez kezdek később? Még fogalmam sincs, de úgy érzem hogy ez kemény meccs lesz.

2015. április 1., szerda

*Chapter 14 - Baby Surprise

Drága olvasóim!
Rekordgyorsasággal meg is hoztam a folytatást. Igyekszem most már rendszeresen hozni a még hátralévő fejezeteket, ugyanis mint azt az előző bejegyzésben is említettem, hamarosan új történetet hozok. Erről majd idejében megtudtok mindent. Most pedig itt lenne a rész, izgatottan várom a véleményeiteket.
Jó olvasást mindenkinek! :)

----------------------------------------
**Augusztus 1** 

CC-vel kézen fogva sétáltam be a rendelőbe, majd bejelentkeztünk és leültünk egy padra. 5 perccel később már szólított is a nővér.
- Gyere - suttogta CC a fülembe, mire kissé bátortalanul felálltam és követtem a nőt. CC szabályosan magával ragadott, ahogy beléptünk a vizsgálóba.
- Rendben, akkor kezdjük is! - mondta a nővér, ahogy lefeküdtem az asztalon.
A következő pillanatban Freida, az ultrahang technikus lépett be. Ugyanazt csinálta, amit a múlt alkalommal miközben én egész végig csak feküdtem. Miután felkente rám azt a zselés krémet, felnéztem a monitorra. Nem tudnám megmondani, hogy mit láttam, de észrevettem egy furcsa és szokatlan dolgot.
- Öhm, Freida. - mondtam zavartan.
- Igen? Valami gond van?
- Nem, csak.. olyan furcsán néz ki ott valami.. - mondtam a monitorra mutatva.
- Istenem, igazad van! - kiáltott fel közelebb hajolva a monitorhoz.
- És ez valami rosszat jelenthet? - kérdezte CC, és megszorította a kezem.
- Nem, dehogy is! Ez egy fantasztikus dolog! - vigyorgott.
- De, akkor mégis mi az? - kérdeztem, és már-már attól tartottam nem akarja megmondani.
- Ikreket vársz! - ahogy ezt kimondta, egy amolyan "Most viccelsz velem" fejet vágott.
- Istenem! Ez csodálatos! - mondta CC.
- A-ahaa.. - suttogtam.
- Valami baj van? - kérdezte.
- Nem, minden rendben van. - nyögtem CC-re nézve.
- Rendben. Akkor, hogy ha akarjátok, megmondhatom a babák nemét is. 
- CC akarod tudni? - kérdeztem.
- Igen, nagyon szeretném. - simított végig a kezemen.
- Rendben, akkor hmmm.. nézzük csak. Áááh! Két kisfiú lesz! - mondta Freida.
- Ezaaz! Nemsokára két "mini én-ünk" lesz!! - örvendezett CC.
- Ahaa.. - mondtam kábán.
- Nos, azt hiszem mára végeztünk is. Menjetek ki a recepcióshoz és egyeztessétek a következő időpontot. - mondta Freida, miközben letörölte a pocakom.
- Köszönöm! - mondtam miközben megöleltem.
- Nagyon szívesen! Rendben, akkor viszlát legközelebb! - nevetett.
- Ez egyszerűen elképesztő! Két kisfiúnk lesz.. - suttogtam döbbenten.
- Pontosan. Két mini CC, akiket nemsokára megtaníthatok a rock-ra! - majd hirtelen lég gitározni és dobolni kezdett. Önkéntelenül is elnevettem magam.
- Jó napot! Szeretnénk kérni egy időpontot a következő vizsgálatra. - mondtam a nőnek, amint a pulthoz értünk.
- Rendben. Kaia Queen? - kérdezte a nővér.
- Igen. - válaszoltam.
- Itt van néhány papír és brossúra az ikerterhességgel kapcsolatban. És akkor nézzük csak.. 29-ke délután 2 órakor megfelel? - kérdezte a kezembe nyomva egy csomó papírt.
 CC-re néztem.
- Az tökéletes lesz. - válaszolta.
- Rendben, akkor viszlát legközelebb! - mondta és átnyújtotta a kártyám.
- Köszönjünk, viszlát! - mondtam majd kisétáltunk a rendelőből.
- Ez annyira hihetetlen! - lelkesedett CC.
- Igen, az! - mondtam és szorosan magamhoz öleltem.
- Szeretlek Kaia.. - suttogta a hajamba.
- Én is szeretlek Christian! De most már induljunk. Nézzük meg a srácokat és Hannah-t. - mondtam majd elindultam a járda felé.
- Rendben!

***

- Srácok! Nagyszerű híreink vannak! - kiáltottam, amint beléptünk a BVB házba.
- Kaiaaa! - szaladt le a lépcsőn Hannah és a nyakamba ugrott.
- Heey kicsi lány! Már nagyon hiányoztál nekem. Na és most mond szépen el nekem, hogy hol vannak azok a magas, sötét ruhás őrültek, akikkel teadélután tartottál? - viccelődtem.
- Hii hiii!! Otafönd van! Akalod, hod felkíséljelek? - kérdezte.
- Igen, de akkor már azt is elárulhatod, hogy a többi sötét őrült merre bujkál. Ők is fent vannak? - nevettem.
- Ideen! - mondta, majd felszaladt a lépcsőn. 3 perccel később, miután mindenki nevét kiáltotta, már jöttek is le a lépcsőn kézen fogva Hannah-val.
- Srácok! - szólalt meg Jinnx, majd elém lépett és magához ölelt - Mi a helyzet?
- Nagyon jó hírünk van a számotokra! - mondta CC egyre izgatottabban.
- Ikreink lesznek! - kiáltottuk egyszerre. Majd másodpercekkel később csoportos ölelkezés volt a válaszuk.
- És már tudjátok a nemüket? - kérdezte Ashley.
- Persze! Két mini én-ünk lesz.. - nevetett CC.
- Ez nagyszerű!
- Gratulálok!
- Szuper!
- Sok szerencsét!
- Ikleek? Az mii? - kérdezte Hannah összezavarodva.
- Ez azt jelenti, hogy két pici baba van itt a pocakomban. - mondtam és leguggoltam elé, hogy megöleljem. - De attól, hogy babáim lesznek, ez még nem jelenti azt, hogy nem te leszel az én pici hercegnőm!
- Hihiiiii! - kacagott.
- Nos, azt hiszem nekünk már mennünk kell. Úgy terveztem, hogy Kaia-t elviszem vacsorázni.
- Rendben, érezzétek jól magatokat! - mondta Andy, immáron egy új, narancsszínű ruhában.
- Szeretlek titeket! Sziasztok! - mosolyogtam és egyesével megöleltem mindenkit.
- Szép ruha.. - suttogtam Andy-nek.
- Köszi! Ez egy különleges készítésű darab.
- Tudjuk, hogy te csináltad.. - nevetett CC.
- Jól van. Sziasztok! - köszöntem el tőlük és elindultunk hazafelé.
**********

Csak a vicc kedvéért gyorsan összedobtam egy képet Andyről. :D


2015. március 29., vasárnap

*Chapter 13 - Kaia's Birthday

Drága olvasóim!
Óriási kihagyással végre sikerült befejeznem a következő rész fordítását is. Már csak egy pár fejezet van hátra, úgyhogy lassan ideje lesz valami új BVB-s történet után nézni. Hamarosan kirakok egy szavazást, hogy fordítást szeretnétek-e olvasni, vagy egy saját általam írt történetet. Addig még biztos van egy kis idő, majd akkor visszatérünk rá.
Jó olvasást mindenkinek, mint mindig most is izgatottan várom a véleményeiteket! :)

----------------------------------------

**Július 5**

Mikor felébredtem a közös ágyunkban feküdtem és a levegőt szalonna, kolbász és pirítós illata töltötte be. Aztán hirtelen fejbe vágott. Most már 18 vagyok. Mikor az oldalamra fordultam CC-t pillantottam meg, aki egy tálcával a kezében szalonnát, kolbászt, pirítóst, egy kártyát, narancs levet és egy rózsát egyensúlyozott.
- Jó reggelt és boldog születésnapot Kaia! - mondta és homlokon csókolt.
- Jó reggelt édes! - ásítottam.
- Csináltam neked reggelit, a kedvencedet.
- Köszönöm, ez csodálatos! - mosolyogtam és egy nagyot haraptam a pirítósból.
- Csak a legjobbat, a legjobb lánynak! - mondta - Viszont, ha elkészültél gyere le a földszintre. Van egy meglepetésem a számodra. - mondta, majd szó szerint kiugrott a szobából, le a lépcsőkön.
- Ugghhh.. - nyögtem.
Aztán elkezdtem enni és közben elolvastam a kártyát.

"Drága Kaia,
A mai nap a legszebb nap az életedben, még akkor is, hogy ha ezt nem így gondolod.
Boldog 18. Születésnapot!
Szeretettel, Christian!"

- Awwe! Milyen édes.. - suttogtam magamban.
- Kaia, kész vagy már? - kiáltott fel a földszintről CC.
- Nem, de nagyon tetszik a kártya! - kiáltottam vissza.
- Tudtam, hogy tetszeni fog! - válaszolt - De most már azért siethetnél!
- Rendben! - kiáltottam a tálcát az ágyra helyezve, majd kikászálódtam az ágyból. A szekrényemhez sétáltam és elővettem egy BVB-s pólót, amin a srácok egytől-egyig rajta voltak, felvettem egy pink szaggatott  farmert, és végül a karkötőimet és elindultam a fürdőbe. Egy fekete tussal kihúztam a szemem, óvatosan egy szárnyat rajzolva a mindkét szemem sarkába, és egy sötétebb piros rúzzsal kiemeltem a szám. Aztán elővettem a hajvasalómat és lassan elkezdtem kiegyenesíteni a fejem tetején ékeskedő gombócot. 6 perccel később már kész is voltam. Lestartoltam a földszintre és Christiannak kiáltottam.
- Christian donde esta? - ugyanis én egy kétnyelvű köcsög vagyok, haha.
- En el cocina, chica! - válaszolt. Hogy a fene vinné azt a szexi spanyol nyelvtudását!
- Porque? A meglepetésem ott van? - kérdeztem a konyha felé sétálva.
- Igen! Én legalább is azt hinném hugi. - szólalt meg valaki a hátam mögött.
- Mike! Hát eljöttél! - kiáltottam a nyakába ugorva.
- Igen, el! Nem hagyhattam ki a születésnapod. Sajnálom, hogy Hannah-én nem voltam itt. Nem tudtam jönni, mert a főnököm egész nap csak dolgoztatott. Ugghh akkora egy picsa.. - mondta szorosan magához ölelve.
- Biztosan örülni fog, hogy ma láthat téged. Biztos vagyok benne! - mondtam széles mosollyal az arcomon.
- Na és hogy van a baba? - kérdezte a konyhapulthoz ülve.
- Hát.. a reggeli rosszullétek óriási nagy szívások.. Soha ne akarj teherbe esni Mike, oké? - mondtam viccelődve.
- Rendben, csak azért is kipróbálom! - nevetett.
- Szóval Kaia. Nem csak Mike az egyetlen meglepetésem a számodra. Egy csomó mindent elrejtettem a házban, azt hiszem ideje mindet megkeresned. - mondta CC.
- A fenébe.. haver én nagyon fáradt vagyok. - sóhajtottam keresztbe feküdve a pulton, mivel elég alacsony vagyok és pont elférek rajta.
- Oké, oké. Egyet megmutatok, de a többit neked kell megtalálnod. - válaszolta CC, ahogy kinyitotta a hűtőt.
- Te a hűtőbe dugtad az ajándékot? - kérdezte Mike csipkelődve, mire mind elnevettük magunkat.
- Természetesen. Máskülönben hol tartanám a sminkkészletet? - válaszolt előhúzva egy óriás doboznyi sminkes cuccot.
- Azta! És mégis hogy fogom én ezt használni? Hát nagyobb, mint én.. - lepődtem meg.
- Nem tudom. Majd megoldod. Auughh.. Most már én is nagyon elfáradtam.. Mikey, vagy Michael vagy hogy a fenébe szólítsalak..
- A Mike tökéletes lesz.
- Oké, Mike. Ha elfáradtál van egy pár vendégszobánk, rendben? - mondta CC, majd az ölébe kapott és felvitt a szobánkba.
- Később találkozunk Mike! - vigyorogtam rá.
- Awww fúúj! Nincs szükségem erre a látványra.. a kishúgom vagy még..  - nyafogott majd becsukta a szemét és befogta a fülét.
- Ahogy gondolod.. Páá! - válaszoltam a lépcső tetejéről.
- Tudod mi tenné még szebbé a szülinapom? - kérdeztem CC-t, miközben a nyakához bújtam.
- Nem, micsoda?
- Talán.. hmm.. tudoood.. - suttogtam.
- Oh, hát persze! Hmm rendben.. - nevetett, majd becsukta és bezárta mögöttünk az ajtót.

**20 perccel később**

Mikor lesétáltunk a földszintre Mike-ot a nappaliban találtuk. Épp Tv-t nézett.
- Heey Mikey, mizuu? - ugrottam rá és összekócoltam a haját.
- Valaki sokkal boldogabbnak tűnik.. - mondta.
- Hmmm.. sokkal! - mondtam CC-re vigyorogva.
- Awww fúújj.. most komolyan ezt kell hallgatnom? - nyavalygott Mike.
- Őőőő jaa! Hahaa.. - nevettem és eldőltem a kanapén.
- Gyere Christian, ülj le. Mike már 2005 óta nem harapott meg senkit. Na jó csak viccelek, viccelek! - nevettem.
- Kaia! Tudod, hogy az volt az egyetlen alkalom.. - rázta a fejét Mike.
- Komolyan? Te tényleg megharaptál valakit? - kérdezte CC.
- Nem.. dehogy.. oké?
- Mike! Fogd már be a szád.. én csak vicceltem ember! - kiáltottam.
- Oh.. öhm oké..
- Bocsi, a hormonok. Egyszerűen nem tudom irányítani..
- Nem gond. Megértem.
- És most CC. Hol vannak az ajándékaim? - kérdeztem.
- Nem mondhatom el.. meg kell keresned őket.
- Ahaaaaaajjj!! Léééciiiiii!
- Neeem. Bocsika. - nevetett.
- Ahhhjj. Olyan izé vagy.. Mike menj és keresd meg az ajándékaimat! Most!
- Öhm hallottad mit mondott. A te ajándékaid, neked kell megtalálnod őket.
- Haah.. Szemetek. - majd felpattantam és legalább fél órán keresztül kutattam a lakásban bármiféle ajándéknak látszó tárgy után.
- Oké, van még valahol?! - kérdeztem nagyon idegesen.
- Nos, igen. De ahhoz kocsiba kell ülnünk. - válaszolta CC.
- Neheeeem! Fáradt vagyok és mindjárt elalszom.. - nyafogtam és lefeküdtem a földre gömb alakba kuporodva.
- Kaia mi a fenét csinálsz? - bökött meg Mike.
- Épp egy űrhajót építek a Marsra, miért minek látszik amit csinálok? - kérdeztem.
- Oh hát ez egy nagyon.. érdekes módja az űrhajó építésnek.. - viccelődött.
- Haaah! - morogtam.
- Gyeree! Majd odacipellek! - nevetett és az ölébe kapott.
- Neeem. Gyerünk Mike! - kiáltottam.
- Jövök! - mondta felállva a kanapéról.
Ahogy kiértünk megláttam egy nőt egy sárga kocsi mellett, aminek szempillái voltak. Szempillái!
- Imádom a kocsidat! - kiáltottam.
- Köszi! - válaszolt.
Majd mind beültünk CC kocsijába és elindultunk a következő meglepetéshez.
- Hova megyünk? - vigyorogtam.
- Majd meglátod. - válaszolta CC.
- Naaah! Unatkozom. Ez nagyon unalmas. Mike te is annyira unatkozol mint én? Szerintem igen. Ahhhj. Utálom a meglepetéseket. - mondtam idegesen.
- Kaia, fogd be! - mondta Mike.
- Neeeeeeeeeem! Sohaa! - kiáltottam.
- Megérkeztünk! - szólalt meg CC, mire felnéztem.
- Pontosan hol is vagyunk? - kérdeztem miközben megböktem őt.
- Mindjárt meglátod. A fenébe.. nagyon megvagy őrülve. Ami persze miattam van.. de hát naa.. - nevetett.
- Gyerüünk! Menjünk. - mondtam ahogy leparkoltunk.
- Oké csak nyugodj le. - fogta a homlokát Mike.
CC bevezetett minket egy óriási épületbe és eltakarta a szemem.
- Ahhj ne már. Tudod, hogy utálom a meglepetéseket! - morogtam.
- Igen, igen. Na gyere. Jó most már kinyithatod a szemed.
Majd levette a kezét a szememről és én komolyan sírva fakadtam.
- Igen, megcsináltuk. Azaz a srácok megcsinálták. Én nem tudtam elhozni a kártyát. - mondta CC.
Csodálatos dolgokat láttam a szobában. Aláírt fotók az összes híres embertől, akiket szeretek. Katy Perry, Dahvie Vanity, Jayy Von Monroe, mindenki a Paramore-ból, és még egy csomó mindenki egy nagy asztalon a sarokban. Volt ott egy fantasztikus torta, ami úgy nézett ki mint én. Rengeteg ajándék.. és a vendégek még meg sem érkeztek. A falakon képek voltak rólam még évekkel ezelőttről. Aztán megláttam a többieket Hannah-val ahogy egy asztalnál ültek. Odaszaladtam hozzájuk és mindenkit szorosan magamhoz öleltem. Aztán bemutattam nekik Mike-ot.
- Mike! - kiáltott Hannah és a nyakába ugrott.
- Szia pici babaa! - forgatta meg a levegőben őt.
- Hey srácok! Nagyon-nagyon szépen köszönöm srácok! Ez lesz életem legeslegszebb napja! - zokogtam.
- Igen, és láttad már hogy ki jön még? - kérdezte Andy.
- Nem, ki? - kérdeztem körbe nézve.
- Oh, csupán az összes énekes, színész akivel valaha is találkozni szerettél volna. - válaszolta Andy, majd körbevezetett a teremben.
- Jaaj fogd be! - bokszoltam bele.
- Nem, ez igaz! - nevetett.
- Ahhh! Úúúristeeen! Köszönömköszönömköszönömköszönöm!!! Imádlaak! - mondtam össze vissza puszilgatva őt.
- Hey, ne nekem köszönd. Ez CC ötlete volt! - mondta és leült egy székre.
- Isteneem! Köszönöööm Christiaaan! - kiáltottam CC-hez rohanva és a nyakába ugrottam.
- Nagyon szívesen! De most már eléég.. ez már fáj! - nevetett.
- Oh, bocsi.. Hahaa.. - nevettem halkan és leszálltam róla.
- Gyere, már jönnek a többiek! - mondta, majd behúzott a hallba.

**5 órával később**

Köszönöm mindenkinek, hogy eljöttetek! - mondtam már vagy a 205. alkalommal. Igen, annyiszor. 205 ember jött el. Már nagyon elfáradtam a táncolástól, csápolástól és kézrázástól. Miután mindenki elment azonnal bealudtam az egyik asztalon. Az ágyunkban ébredtem és éjjel 9:45 volt.
- Christian?! - szólítottam.
- Itt vagyok kicsim. - válaszolta majd szorosan magához húzott.
- Köszönöm! Ez volt életem legjobb születésnapja.. - suttogtam.
- Nagyon szívesen. Megérdemelted!
- Awwee! Szeretlek! - motyogtam a nyakába.
- Én is szeretlek! Az ajándékaid pedig a földszinten vannak. Eltartott egy ideig, mire mindet behoztuk.. de megcsináltuk. Most pedig szép álmokat kicsim.
- Jó éjszakát.. - ásítottam és már aludtam is.

2015. március 13., péntek

Téli mese - 4. Rész

Drága olvasóim!
Kisebb kihagyással végre sikerült befejeznem a részt. Sokat vívódtam, hogy végül mi is legyen az oka Jake eltűnésének.. köszönöm, hogy annyian szavaztatok. Remélem senkinek nem okozok csalódást azzal, hogy ezt az utat választottam. Terveim szerint még minimum 1 legfeljebb 2 rész lesz, azután végez ér Jake és Abby története. Hogy végül happy end lesz-e a vége.. hamarosan kiderül.
Jó olvasást! :)


----------------------------------------

Téli mese 


Már legalább fél órája úton lehettünk, amikor elértünk egy kisvároshoz. Az a tipikus hegyvidéki kisváros. Az utakat mindenütt hó borította, a kisebb-nagyobb házakat szebbnél szebb díszek tarkították, az utakról nem is beszélve. Komolyan. Életemben nem láttam még ilyen gyönyörű látványt. A házak előtt és a kertekben gyerekek játszadoztak a szüleikkel, hóembereket építettek. Akaratlanul is mosolyra húzódott a szám. Annyira.. barátságos volt. Elképzeltem milyen látványt nyújthatnak az éjszaka közepén. Teljesen más, mint odahaza a nagy, zsúfolt és szennyezett városokban.
Mélyen elmerültem a gondolataimban és csak akkor eszméltem fel, amikor a kocsi lassítani kezdett, végül megállt egy üres park előtt. Nem értettem mit keresünk itt. Értetlenül Jake-re néztem, aki miután kicsatolta az övét, kiszállt a kocsiból és az én oldalamra sietve kinyitotta nekem az ajtót. Még mindig dühös voltam rá amiért csak úgy "elrabolt", de most már nagyon érdekelt mit forgat a fejében, így kedvetlenül bár, de mégis kiszálltam.
Elindult egy hóval borított kis úton én pedig szó nélkül követtem. Az út mindkét oldalát bokrok és különböző méretű fenyőfák borították. Hideg volt, ráadásul csípős szél fújt, így bármilyen szorosan is próbáltam összefűzni magamon a kabátom, nem segített. A sálamat ráadásul még a faházban is felejtettem, szóval semmi esélyem se volt.
Néma csendben sétáltunk egymás mellett és ahogy egyre messzebbre értünk, hirtelen kezdett ismerőssé válni a hely. Óriási fenyőfák, barátságos faházak, egy széles park... Nem! Az nem lehet.. Ez volt az a hely, ahol az első közös karácsonyunkat töltöttük.
Miért kellett idehoznia? Miért kínoz még mindig?
Nem bírtam tovább, így aztán Jake felé fordultam és értetlenül megszólaltam.
- Miért hoztál ide? Mire jó ez az egész Jake?! - léptem elé.
- Szóval emlékszel rá.. - suttogta mindvégig a földet nézve, majd unottan belerúgott egy nagyobb hógolyó maradványba és rám nézett - De vajon arra is emlékszel, hogy mit mondtam neked azon a karácsonyon?
Váratlanul ért a kérdése. Hogy emlékszem-e? Persze, hogy emlékszem rá. Minden egyes másodpercre emlékszem, amit vele töltöttem. Elmondani nem tudom mennyire szerettem és mennyire boldog voltam vele. Csak arra vágytam, hogy együtt lehessünk. Még most is emlékszem, hogy milyen izgatott voltam, amikor egyedül vártam a közös lakásunkban munka után. Elhittem neki mindent, minden egyes szavát. Igen hittem neki.. és sajnos ezért jutottunk el idáig.
- Azt mondtam neked, hogy mindig szeretni foglak és soha.. soha az életben nem fogsz megszabadulni tőlem. - folytatta, ezzel kirángatva engem gondolataimból - Megígértem neked, hogy nem foglak megbántani, vigyázni fogok rád..
- És mégis megszegted a szavad. - vágtam közbe.
- Kérlek, engedd meg, hogy megmagyarázzam. Csak öt percet adj nekem! Hallgass végig és utána ha akarod örökre eltűnök az életedből.. - könyörgött s közben még közelebb lépett hozzám.
- Nem tudom Jake. Eltelt 3 év. Mindketten megváltoztunk, mindketten új életet kezdtünk... Ennek már semmi értelme. - sóhajtottam tehetetlenül.
- Aznap, amikor elmentem.. nem volt más választásom. Nem volt időm gondolkozni, lépnem kellett és haza kellett utaznom. - kezdett bele.
- Jake, kérlek.. én..
- Hallgass végig Abby! Kérlek, muszáj tudnod az igazat! - tette ajkaimra kezét, ezzel belém fojtva a szót.
- Rendben. Hallgatlak.
- Sarah terhes lett és nem volt kihez fordulnia. A gyerek apja csak úgy lelépett, elhagyta őt. Teljesen összetört. Alig evett, egész nap a szobájában volt. Lefogyott és megbetegedett.. aggódtam érte és úgy éreztem kötelességem mellette lenni. - magyarázta, és én úgy éreztem minél többet tudok meg, annál jobban összezavarodom.
- Tessék? - csak ennyit tudtam kinyögni - Ez most valami vicc?!
- Abby, nem viccelek. Az igazat mondom. Kérlek higgy nekem!
- De.. de ha csak emiatt mentél el, akkor miért nem tudtál üzenni vagy egy levelet írni vagy felhívni vagy akármi.. bármi?!
- Én próbáltalak hívni. Ezerszer is felhívtalak, de te folyton kinyomtad a mobilod.
- Azért mert rettenetesen megbántottál és annyira dühös voltam, hogy később már nem is érdekelt, miért mentél el. Haragudtam rád.. még most is haragszom rád, amiért nem szóltál nekem. Azt hittem, hogy miattam történt.. hogy valamit elrontottam, hibáztam és ezért elhagytál..
- Hogy juthatott ilyen az eszedbe? - emelte fel az államnál fogva az arcom - Tudod, hogy soha nem hagytalak volna el. Történhetett bármi én mindig szerettelek.. még most is szeretlek.. - suttogta szinte ajkaimba az utolsó szavakat, én pedig reszkettem az érintéseitől. Kétségbeesetten behunytam a szemem és egy mély levegőt vettem.
- Nézd.. én nem tudom, hogy most mit mondhatnék.. Ez annyira zavaros.. 3 évig egymás felé se néztünk, pusztán egy félreértés miatt? Nem.. ez biztos csak egy vicc..
- Esküszöm, hogy az igazat mondtam! Mind a kétszer..
- Hogy érted, azt hogy mind a kétszer?
- Igazat mondtam, amikor Sarah terhességéről meséltem és igazat mondtam, amikor azt mondtam.. most is szeretlek. - simított végig az arcomon, mire akaratlanul is könnybe lábadt a szemem.
- Miért nem vártál meg akkor? Elmondhattad volna.. - adtam meg magam a teljes gyötrelemnek és halkan zokogva megmarkoltam a kabátja gallérját. - Tudod milyen rohadtul fájt, mikor hazaértem és helyetted csak az üres lakást találtam?! Tudod te milyen érzés volt?!! - kiabáltam és ököllel a mellkasába vágtam. - Hogy tehetted ezt? Mindig mindent megbeszéltünk.. mindenben számíthattunk egymásra! Miért nem bíztál bennem?! Miért?!!
- Attól féltem, hogy talán.. nem értenéd meg és dühös lennél rám, amiért hazamegyek a nővéremhez.. - fogta le a kezeimet és a karjaiba vonva magához húzott - Kérlek bocsáss meg nekem! Tudom, hogy óriási hibát követtem el, azzal hogy ennyi időre eltűntem.. de kétségbe voltam esve és nem tudtam hogyan hozhatnám helyre a dolgokat azután, hogy elmentem. Nagyon sajnálom..
Jake vallomása hideg zuhanyként ért. Az, hogy végre megtudtam mi történt 3 évvel ezelőtt csak még nyomorultabbá zúzta az érzéseimet. Rettenetesen fájt, hogy még annyira sem bízott bennem, hogy elmondja az igazat. Persze, hogy megértettem volna. A nővéréről volt szó! Mindig is szerettem és tiszteltem Sarah-t. Soha nem lettem volna képes elszakítani őket egymástól.
- Pár hónappal ezelőtt megpróbáltalak újra felkeresni. Haza akartam jönni hozzád, hogy mindent megtudjunk beszélni.. de aztán.. anya meghalt.. - csuklott el a hangja és nekem a szívem szakadt meg érte. Mindig is imádta az édesanyját. - Apa teljesen összetört és Sarah meg én tartottuk benne a lelket. Nem tudtam őket magukra hagyni.. Kérlek.. Meg kell értened, hogy nem tehettem mást.. - suttogta, majd mutató ujjával felemelte az állam és mélyen a szemembe nézett. Letörölt egy kósza könnycseppet az arcomról, és láttam rajta, hogy most a válaszomra vár.
- Én.. megértem Jake.. persze, hogy megértem. Nagyon sajnálom anyukádat és azt még jobban sajnálom, ami Sarah-val történt.. de ez sajnos akkor sem változtat a tényeken. Elhagytál. És tudod nem is ez fáj a legjobban, hanem az, hogy még csak meg se próbáltál magyarázatot adni.. hagytad, hogy a teljes tudatlanságban éljek. És ezt.. soha nem fogom tudni megbocsátani neked.. - suttogtam könnyeimmel küszködve, majd eleresztettem a kezét, mely még mindig engem szorongatott és lassan visszasétáltam a kocsiig.

2015. március 12., csütörtök

Toborzás

Drága olvasóim!

Most egy kicsit más dologgal kapcsolatban írok nektek. Gondolom már sokan olvastátok a FB oldalon is, hogy a nyári szünet elejére tervezek egy új sztorit. Felteszem a linket ide is, hátha valaki itt előbb hozzá jut. 

Aztán még szerettem volna elmondani, hogy rettentően hálás vagyok nektek, amiért egyre többen olvastok és egyre többen írtok, itt vagytok! Annyira sokat jelent nekem, hogy szavakkal elmondani nem tudom! Köszönöm! Nagyon köszönöm! :) ♥♥

És akkor itt lenne a link, izgatottan várom a véleményeiteket! :)

2015. január 12., hétfő

Téli mese - 3. Rész

Drága olvasóim!
Remélem mindenkinek tetszik az új novellám. Úgy terveztem, hogy 5 fejezetre bontom, de még nem tudom hogy fog kijönni. Köszönöm annak az egy embernek, aki írt véleményt! Igaz úgy terveztem, hogy hosszú lesz, de végül egy kicsit mégis lecsíptem belőle. Ettől függetlenül így is elég hosszú lett. És akkor itt is lenne a következő rész, remélem mindenkinek tetszeni fog! Izgatottan várom a véleményeiteket!
Jó olvasást! :)


----------------------------------------


Téli mese



Másnap reggel meglehetősen kialvatlanul és fáradtan ébredtem. A Jake-kel való veszekedésem annyira felkavart, hogy egész éjjel szinte másra se tudtam gondolni, csak Rá. Gyűlölöm. Gyűlölöm, mert ennyi idő elteltével is képes érzelmeket kiváltani belőlem. Megpróbáltam elfelejteni és túltenni magam rajta.. Istenem, de még mennyire.. azonban valamiért soha nem sikerült. Egyfolytában ott motoszkált a fejemben, gyötört és teljesen tönkretett.
Rettenetesen megviselt az az idő. És tudom - ha a szívem legmélyéről nem is sikerült kitörölnöm Őt - soha nem fogom megbocsátani neki, hogy annyi fájdalmat okozott nekem. Hónapokon keresztül szenvedtem. Andy és a srácok próbáltak segíteni. Mindent megtettek, hogy jobb kedvre derítsenek.. de sajnos mindhiába.
Aztán egyszer csak úgy éreztem el kell menekülnöm. Elmenekülni a fájdalmas és gyötrő emlékek elől. Ekkor kezdtem el állást keresni, majd utaztam el Bellingham-ből. A srácokkal továbbra is tartottam a kapcsolatot, szinte minden héten beszéltünk. Csupán az utóbbi két hónapban zárkóztam el előlük teljesen. Szerettem volna összeszedni magam. Igyekeztem kiűzni a gondolataimból azt a tényt, hogy ez lesz a harmadik Karácsonyom, amit Nélküle töltök.
De - mint általában az életem során sok minden - ez megint nem sikerült. Pár napja Andy felhívott és addig csörgetett, míg végül felvettem neki a telefont. Azt mondta nagyon szeretnék, ha velük tölteném az ünnepeket. Elmondta, hogy van egy erdei faházuk fent a hegyekben, és örülnének, ha odautaznék hozzájuk. Tudtam, hogy ha nem fogadom el a meghívásukat, azzal nagyon megbántom őket, ezért - bár beletelt egy kis időbe - végül beleegyeztem a dologba...
Így kerültem ide, és szembesültem azzal, hogy még csak nem is tudták a többiek, hogy Andy idehívott. De a legrosszabb sajnos nem is ez. A legrosszabb az, hogy velem együtt Jake is itt van. Pokolian rossz érzés úgy a közelében lennem, hogy még csak hozzá sem érhetek, magamhoz se ölelhetem. Rettenetesen megbántott. És ezt nem tudom megbocsátani neki.. soha.
Miután felöltöztem lementem a konyhába, hogy készítsek magamnak valamit. A többiek már odalent reggeliztek.
- Jó reggelt! - köszöntem nekik a hűtő felé menet, tekintetemmel szándékosan kerülve Jake égető pillantásait.
- Neked is! - mosolygott rám teli szájjal Christian.
- Hogy aludtál? - kérdezte Jinxx.
- Nem túl jól.. - sóhajtottam fáradtan.
- Nyúzottnak tűnsz. Minden rendben? - lépett mellém Andy és szorosan magához ölelt.
- Persze, minden okés. - füllentettem hátat fordítva neki, majd töltöttem magamnak egy csésze kávét és elsétálva mellette az asztalhoz mentem.
Meglepődve torpantam meg az asztal előtt és mivel nem akartam, hogy a srácok bármit is észrevegyenek, gyorsan leültem a székre. Az egyetlen üres székre, ami természetesen a lehető legjobb helyen volt. Jake-kel szemben.
Lesütött szemekkel ültem előtte és minden egyes falat, amit lenyeltem, hihetetlenül kínkeservesen akart lemenni a torkomon. Néhány perccel később undorodva tettem le a tányéromra a félig elfogyasztott vajas kalácsom és végül már nem bírtam tovább. Óvatosan felnéztem rá.
Korábban Ashley-vel kezdett el egy koncertes esetről beszélni, de valószínűleg megérezte, hogy nézem, mert abban a pillanatban ő is rám nézett és megállt a beszédben. Erre persze a többiek is elhalkultak, a konyhában pedig néma csönd telepedett le. Éreztem, hogy égnek a szemeim és nemsokára elsírom magam. Rettentően dühös lettem. És tudtam, ez az egész Andy hibája. Ha ő nem beszél rá arra, hogy idejöjjek nem találkoztunk volna. Akkor nem törtek volna fel bennem a régi sebek és emlékek. Akár egyedül is lehettem volna Karácsonykor.. Nem is értem mit keresek még itt egyáltalán..
Hangosan kitoltam magam alól a széket és az értetlen fejeket nézve, csak ennyit mondtam.
- Ne haragudjatok, de azt hiszem jobb, ha én most elmegyek.. - mondtam halkan, majd kiszaladtam a konyhából. Andy persze rögtön utánam rohant és még a lépcső alján megragadva a karomat, magával szembe fordított.
- Abby, mi ütött beléd? - fürkészte aggódva a tekintetem.
- Haza megyek. Most. - válaszoltam határozottan.
- Micsoda?! Ilyen állapotban? Ne őrülj meg..
- Andy.. - nyögtem kétségbeesetten - Ez az egész nem történik meg, ha Te nem veszel rá arra az őrültségre, hogy idejöjjek! Miért kellett ezt csinálnod? Átvertél, hazudtál és egyszerűen kihasználtad a jóhiszeműségem.. Mond mire volt ez jó? - kérdeztem tőle egyre idegesebben.
- Abby én csak jót akartam.
- Mivel?! Azzal, hogy Jake-kel kell töltenem 2 egész hetet?! - emeltem fel a hangom - Te is pontosan tudod,  hogy mi történt köztünk..
- De Abby.. ha legalább egy esélyt adnál neki! Csak beszéljétek meg. Nem lehetne, hogy..
- Nem! Értsd meg.. köztünk mindennek vége! - hadonásztam idegesen a kezeimmel, majd végül beletúrtam a hajamba és az ajkamba harapva ennyit mondtam - Nagyon sajnálom.. de el kell mennem innen - suttogtam könnybe lábadt szemekkel, majd sarkon fordultam és felszaladtam a szobámba.

Fél órával később már a csomagjaimmal a kezemben sétáltam le a nappaliba. A többiek csak csendben ácsorogtak. Senki nem mert megszólalni, de azt hiszem talán jobb is volt így. Andy megpróbált segíteni. Mindenki szerette volna ha megoldódik köztem és Jake között minden. De sokszor a dolgok nem úgy alakulnak, ahogy azt szeretnénk.
- Biztos, hogy nem maradsz még egy kicsit? - lépett elém mosolyogva Ashley.
- Sajnálom, de nem lehet.. - sóhajtottam, majd szomorúan magamhoz öleltem.
- Hiányozni fogsz csajszi! - szorongatott meg Christian is, majd mindenkitől elköszöntem.. kivéve Őt.
Ő csak ott állt a nappali hátsó kertre nyíló ajtaja előtt és szótlanul engem figyelt. Óvatosan ránéztem, és amikor összetalálkozott a pillantásunk Istenemre mondom, csak egy hajszál választott el attól, hogy zokogva hozzárohanjak.
De tartottam magam. Tartanom kellett. Nem akarom, hogy lássa rajtam mennyire megbántott és hogy milyen sok fájdalmat okozott nekem. Talán soha nem fogom elfelejteni, talán soha nem is fogom tudni kiheverni.. de úgy érzem mindenkinek az lesz a legjobb, ha többet nem látjuk egymást.
Ahogy egymást néztük, akaratlanul is könnybe lábadt a szemem. Gyorsan megtöröltem az arcom, majd sarkon fordultam és felkaptam a kabátomat, vállamra akasztottam a táskám és kisétáltam a bejárati ajtóig.
- Hát akkor... itt a vége srácok. Remélem minden rendben lesz veletek, kívánom, hogy mindig ilyen sikeresek legyetek! - mosolyogtam rájuk, mire Andy lépett elém.
Zsebre tett kézzel méregetett, majd halkan csak ennyit mondott.
- Tudod, hogy nem muszáj ezt tenned. - nem akartam tudomást venni arról, amit mondott, de a kezem akaratlanul is a kilincsen időzött. - Mindent meglehet oldani. Ne menekülj el mindig.. -  Felnéztem rá, mire ő határozottan bólintott egyet, ekkor észre vettem, hogy most már Jake is a srácokkal van. A szívem szorult össze, annyira fájt őket itt hagynom. De már eldöntöttem, hogy elmegyek. Muszáj túltennem magam a történteken. Nem akarok újra és újra visszaesni, gyötrődni. Nyugodtan akarok élni, problémák nélkül.
És ez csak úgy fog sikerülni, ha minél távolabb vagyok Tőle.
Egy mély levegőt vettem, és ennyit mondtam.
- Vigyázzatok magatokra!
Majd kinyitottam az ajtót és lesétáltam a lépcsőn a kocsimig. Kinyitottam az anyósülés felőli ajtót, hogy betegyem a táskámat és a cuccaimat. Aztán hirtelen egy váratlan dolog történt.
Valaki hátulról belökött az ülésre, bevágta mögöttem az ajtót a másik oldalról pedig Jake szállt be a volán mögé. Lezárta az összes ajtót, így képtelen voltam kijutni. Értetlenül bámultam a mellettem ülő férfira és csupán az ablak előtt álló Andy bocsánatkérő arcát láthattam, amikor Jake beindította a motort és elindult a kocsival.
- Mi.. Mi a franc?! - kiáltottam ledöbbenten - Elment az eszed? Mit művelsz?!
- Csak azt teszem, amit már réges-rég meg kellett volna tennem. - válaszolta határozottan, és balra tekerve a kormányt, kihajtott az útra.
- Azonnal állj meg! Kiakarok szállni.. nem hallod?! - rángattam az ajtót.
- Feleslegesen próbálkozol. Most megfogsz hallgatni, ha tetszik, ha nem! - nézett mélyen a szemeimbe, és én tudtam komolyan gondolja amit mond. Már csak azt nem tudtam, hova az ördögbe megyünk.
Fújtatva hátradőltem az ülésben, becsatoltam az övem és karba tett kézzel a mellettünk elsuhanó táj felé fordítottam a fejem. Nem voltam hajlandó tovább kommunikálni vele. Azt kívántam bárcsak eltűnne az életemből. Bárcsak örökre eltűnne!