Epilogue

Drága olvasóim!

Elmondhatatlanul fantasztikus érzés, hogy egy újabb történet végéhez értem. Mikor elkezdtem ezt a blogot - uramisten de régen volt - nem is hittem volna, hogy 25 feliratkozója és 73 kedvelője lesz! Annyira hihetetlenek vagytok! Nélkületek talán már nem is tartana itt a blog, hiszen a visszajelzéseitek és a rengeteg vélemény, szavazás, játékban való részvétel nagyon-nagyon sokat jelent nekem és ezért örökké hálás leszek. Nektek köszönhetem, hogy erőt adtok nekem, és még most is, hogy ennyi kihagyás után visszatérek, itt vagytok mellettem.. IMÁDLAK Titeket!! ♥♥♥ 

Jó olvasást mindenkinek az epilógushoz, remélem legalább Ti is annyira szerettétek Christian és Kaia történetét, mint Én. :)

----------------------------------------

Két és fél év eltel, mióta a fiúk megszülettek. Napról napra egyre jobban hasonlítanak az apjukra. A kicsi Hannah és lassan két éves lesz, így legalább van a fiúknak játszó társuk is. Sammi és Jinxx nagyon örült, hogy a kicsik ilyen jól kijönnek egymással. Ő is ugyanúgy játszik és öltözködik Andy-vel, mint az én Hannah-m tette amikor még köztünk volt. Minden egyes alkalommal, amikor a karomra pillantok eszembe jut. Néha elsírom magam, ahogy kettejüket néztem játék közben. Nagyon magamba fordulok olyankor, de mára már kidolgoztunk egy remek terápiát. Mostanság egyébként nagyon mozgalmasan telnek a napjaink. Jake és Ella összeházasodtak. Andy és Juliet jegyben járnak és képzeljétek, végre Ashley-nek is van egy komoly kapcsolata egy Jessie Black nevű lánnyal. Nagyon aranyos lány. Tudom, most sokan azt hiszitek, hogy a banda eltűnik, de megnyugtatlak benneteket, hogy még mindig folyamatosak a koncertek és a turnék, és a fiúkat az elmúlt egy évben magunkkal is vittük szinte mindenhova. Most már beszélni is tanulgatnak, szóval nagyon oda kell figyelnünk és vigyáznunk kell a szánkra, ha mellettük vagyunk. Túlságosan gyorsan tanulnak és nem szeretnénk, ha rögtön káromkodással kezdenék az ismerkedést. Annyira nem akarok szigorú lenni, max egy-két szó nyolc éves korukban. Ilyenek például a pokolba, francba, segg és tyúk. De csak akkor, ha a megfelelő helyzetben használják. Egyébként jelenleg mi is az esküvőt tervezzük, hamarosan összeházasodunk Christian-nal. A srácok és a lányok nagyon sokat segítenek nekünk, hogy időben elkészüljünk mindennel, szóval a dolgok nagyon jól alakulnak. Minden a legnagyobb rendben. Jaj és említettem már? Megint terhes vagyok!

*Chapter 20 - Happy Birthday Boys!

Drága olvasóim!

Rettenetesen sajnálom, hogy ilyen sokáig nem jelentkeztem, de sajnos nagyon sok mindennel meg kellett küzdenem. Beléptem az utolsó iskolai évembe, idén szakvizsgázom és emellett még itthon is nagy gondjaim lettek. Most, még mindig nem teljesen de lassan kezd helyre jönni minden. Remélem megértitek, és azért még lesz köztetek olyan, aki továbbra is velem és az oldallal marad. Hamarosan karácsony, ezért úgy gondoltam ideje elkezdeni a meglepetés történetet, oldalra kiraktam egy szavazást, hogy kivel szeretnétek. Most pedig meghoztam az AID befejező részét. Holnap az epilógussal érkezem.

Jó olvasást mindenkinek! :)

----------------------------------------

*** Február 6. 03:46***

- Aaaah!

Hirtelen arra ébredtem, hogy éles fájdalom hasít a hasamba. Már a kilencedik hónapban jártam és lassan közeledett a szülés napja. CC ugyanolyan rémülten ébredt, mint én. Az ágyunk nedves és foltos volt.

- Minden rendben? Kaia eljött az idő? - lassan bólintottam és felültem. Megragadtam a papucsom és beledugtam a lábam.

Mialatt én belebújtam a kabátomba, Christian már tettre készen állt és engem várt. Megragadta a kocsikulcsokat, majd lesegített a lépcsőn.

Beszálltunk a kocsiba, becsatoltuk az övet és CC a gázra lépett. 5 percen belül a sürgősségi osztályon voltunk. 

- A menyasszonyom terhes és azt hiszem szülni fog! - mondta CC kétségbeesetten lihegve.

Egy nővér tolókocsiba ültetett, mondott valamit a recepciós pultnál ülő lányoknak és letolt a hallba. CC szorosan mögöttünk volt. Aztán bevittek egy szobába, ahol rám adtak egy ruhát és egy csomó mindent kérdeztek tőlem.

- Hány hónapos terhes?

- A kilencedik hónapban vagyok, nem látja? - böktem a hasamra.

- Gyógyszer allergia, betegségek?

- Nem tudok róla.

- Maga az apa? - kérdezte ezúttal CC-től.

- Igen, én vagyok.

- Fájdalmai vannak?

- Igen, rettenetesen.

- Rendben, most arra kérem, hogy 1-10-es skálán osztályozza a fájdalmat.

- 8.

- Szeretne epiduralt? 

- A francba, még jó hogy!

5 perccel később már nem éreztem semmit, Christian pedig felhívott mindenkit. Azt mondta, hogy már úton vannak a kórházba.

- Az orvos nem sokára bejön, hogy megvizsgálja magát.

Mondta a nővér és kiment a szobából. Pár perccel később valóban megérkezett az orvos. Odajött hozzám és alaposan megvizsgált. Nagyon furcsán éreztem magam a fájdalomtól.

- Kaia, már 10 cm-re kitágultál. Készen állsz, hogy a világra hozd őket?

Ezeket a szavakat soha életemben nem gondoltam volna, hogy egyszer kimondhatom.

- Igen, készen állok!

CC-re néztem és megragadtam a kezét. Ebben a pillanatban Mikey, Jinxx, Sammi, Andy, Ashley, Juliet, Jake és Ella rontott be a kórterembe. 

- Megszülettek?!

Nem tudom pontosan ki kiáltotta ezt, mert nagyon erős fájásaim voltak és az orvos épp azt mondta, hogy nyomjak. 

- Nyomj, Kaia nyomj! - kiáltotta mindenki egyszerre.

Úgy tettem, ahogy mondták.

- Kaia, már látom a fejét! Olyan sötét haja van, mint az apjának! - kiáltotta az orvos a hangzavaron túl. Nagyon gyengének éreztem magam és máris jött a következő fájás. - Még egyet és megszületik az első baba! - összeszedtem minden erőmet és olyan erősen nyomtam, amennyire csak tudtam. Néhány pillanattal később sírást hallottam. - Kint van! Szeretné elvágni a köldökzsinórt? - kérdezte CC-től. A szívem majd kiugrott a helyéről. Elvágta a zsinórt, majd odajött hozzám, amikor tovább folytatódtak a fájások. - Kaia, mi lesz ennek a gyönyörű gyermeknek a neve? - összenéztünk Christiannal és szinte egyszerre válaszoltuk.

- Eric Dillon Mora.

- Nagyszerű! De még nem értünk a végéhez. Most jön a folytatás. Kaia nyomj! - minden erőmet beleadva nyomtam és nyomtam, amikor újabb sírást hallottam. Bronson Carter Mora végre megérkezett. 

- Mikey, szeretnéd elvágni a köldökzsinórt? - kérdeztem. Rám nézett és meghatódva odalépett az orvoshoz, hogy elvágja a zsinórt. Miután a kicsiket megtisztogatták, végre a karomba tarthattam őket. Teljesen egyformák voltak. És pontosan úgy néztek ki, mint Christian. A boldogságtól kicsordultak a könnyeim, miközben egy-egy apró csókot leheltem a puha arcukra. 

- Christain, átveszed őket?

A szemeimbe nézett és elsőként Bronsont fogta meg. Az én szemeimet örökölték, de az orrukat CC-től. Olyan gyönyörűek! Egyszerűen leírhatatlan volt az a pillanat, amikor CC a karjába fogta Bronson-t és egymás szemébe néztek. Az érzés, hogy mennyi szeretet és védelem veszi őket körül, fantasztikus volt! Én vagyok a legboldogabb ember a földön, hogy a gyermekeim apja Christian Coma lehet!

***

Február 6-án születtek. Eric 4:36 perckor, Bronson 4:39 perckor. Mindketten makk egészségesek voltak! Eric 3 kg-san, Bronson 4 kg-san jött a világra. Gyönyörű kék szemük és sötét fekete hajuk van. Olyan csodálatosak! Első pillantásra beléjük szerettem! El se hiszem, hogy itt vannak.

***

1 hétig a kórházban kellett maradnunk a biztonság kedvéért. Mindketten egészségesek voltak és ennél nagyobb boldogságra nem is volt szükségünk! A hazafelé vezető úton békésen aludtak. Elnevettem magam és CC-re néztem.

- Azt hiszem ez lesz az utolsó olyan pillanatunk, amikor csend és nyugalom van.

Elvigyorodott, majd megragadta a kezem.

- Ez így tökéletes!

*Chapter 19 - Almost Time

Drága olvasóim!

Igen, jól látjátok ma kivételesen dupla részt hoztam, mivel már olyan rég hoztam ebből frisst, hogy gondoltam igazán megérdemlitek. Na nem mintha, a 19. rész olyan hosszú lenne, de azért mégiscsak egy plusz fejezet. Ezen kívül már csak egy van, remélem mindenki emlékszik rá.

Jó olvasást mindenkinek! :)

----------------------------------------

3 hét telt el Andy születésnapja óta, szóval most január 16-a van. A kicsiknek még van 3 hetük, ezért hogy teljesen megóvjam magam mindentől, egész nap pizsamában flangálok. Elég nehéz kibírni, hogy ne csináljak semmit, vagy, hogy ne menjek el sehova, de Christian mindenben mellettem áll. Ő a világ legjobb vőlegénye! Bármit kérek, ő megteszi. Mára már teljesen elkészült a fiúk szobájával: babaágyak, szekrények, falfestés, rajzok stb. Bárcsak mindenki olyan szerencsés lehetne, mint én vele! Eric és Bronson a világ legjobb apukájával büszkélkedhet néhány év múlva.

A szobájuk meglehetősen halvány lett, világos vagy valami ahhoz hasonló zöld. Az ágyak feketék és fából vannak, épp úgy, mint a karszék, ami az ajtó közelében van. Néha bemegyek és csak ott ülök benne a jövőről álmodozva. Egyformán öltöztetjük őket, vagy pedig már rögtön saját egyéniséget adunk nekik, hogyan fogunk vigyázni rájuk, ha a srácok turnézni mennek.. tudjátok a mindennapi gondok. Oh! Alig várom már, hogy láthassam őket! Tudom, hogy tökéletesek lesznek, mint az apjuk.

Nagyon sok szeretetben és támogatásban lesz részük, kívánni se lehetne ennél jobbat! Oh, nos ez a fejezet az életemről immáron véget ért. De nem fogom elfelejteni. A sebhelyek mindig ott lesznek, hogy emlékeztessenek. Jobban fogom nevelni a gyerekeimet, mint bárki! Nagyon sok mindenki mellettük lesz, hogy segítsenek nekik átvészelni a problémákat. Néha leülök és azon gondolkozom, vajon milyen lesz az életük. Milyen emberek lesznek, kivel fognak randizni, kivel fognak barátkozni. De amire a leginkább kíváncsi vagyok, az az, hogy hogy fognak kinézni!

*Chapter 18 - Days After Halloween

Drága olvasóim!

Majd két hónapos kihagyással végre meghoztam az AID folytatását, ami ezúttal egy kicsit hosszabb fejezet lesz. Köszönöm az előző részhez érkezett véleményt, a visszajelzéseket a csoportban és azt, hogy ennyien vártátok a részt! Muszáj megemlítenem, hogy ehhez a fejezethez kapcsolódik egy szomorú baleset is, hiszen amikor az eredeti szerző írta a részt, abban az időben halt meg Mitch Lucker, szóval emlékezzünk meg róla és bár nagyon furán hangzik, de szóljon ez a rész most neki! R.I.P Mitch!

Jó olvasást mindenkinek! :)

----------------------------------------

Hannah halála után nagyon gyorsan elérkezett a Halloween. Jó időtöltés volt. Kimentünk az utcákra és egész jól éreztük magunkat. A kisbabák hihetetlen gyorsasággal növekedtek, ezért úgy járkáltam, mint egy tömött disznó. Nagyon sokan kérdezősködtek, hogy mit csináltam a hasammal, hogy ekkora lett. Hát ember... csak nevetni tudtam rajtuk.

Azonban nem volt minden móka és kacagás. Nagyon sok mindent el kellett intéznünk, hogy berendezhessük a fiúk szobáját.

- Mit gondolsz, milyen színű legyen? - kérdezte tőlem egy reggel CC.

Megfontoltam a kérdést egy ideig, aztán csak úgy kijött belőlem.

- Piros és fehér! - rám nézett, majd így szólt.

- Baszki, az nagyon jó lesz!

Kinéztem az ablakon, majd vissza rá és elképzeltem a közös jövőnket együtt. A mi gyerekeinknek lesz a legjobb megélhetősége. Erről gondoskodni fogok.

- Kaia? - rázott vissza Christian hangja a valóságba.

- Hmm? - kérdeztem.

- Olyan voltál, mint aki máshol jár.. - nevetett.

- Oh! - elpirultam - Csak a jövőről gondolkoztam. Tudod.. milyen jövő vár a picikre.

- Nos, biztos vagyok benne, hogy nagyon izgalmas élet vár rájuk! Úgy értem.. mi leszünk a szüleik! - odajött hozzám és magához szorított - Szeretlek!

Megcsókoltam és ezt mondtam.

- Én is szeretlek!

- Gyere, öltözz át. Elmegyünk valahova!

- Hova?

- Várj egy kicsit és meglátod.

- Ahhjj ne már! Mond eeeeel! - nyafogtam.

- Nem! - mondta, majd felment az emeletre.

- Christian!

- Nem!

- Utánad megyek és elkaplak! - kiáltottam és felszaladtam a lépcsőn.

- Soha nem találsz meg!

Bementem a szobánkba és körbenéztem mindenhol.

- Francba.. - morogtam.

- Ha-ha-haa! Nem ott vagyok! - kiáltott valahonnan lentről.

- Baszkii! Úgyis megtalállak.

- Na-naa.. - leszaladtam a hallba és azt figyeltem honnan jött a hangja. A kicsik szobája! Odaosontam és halkan kinyitottam az ajtót.

- Tudom, hogy itt vagy. - benyitottam a fürdőbe.

- Gyere ki a fürdőből! - a fogaimat csikorgatva kimentem és benyitottam egy másik szobába és óvatosan füleltem.

- Waaa! - kiáltott és megragadott hátulról.

- Aaahh bazdmeg!

- Tudod, hogy szeretsz.. - suttogta a fülembe.

- Igen, ez igaz. De mond meg hova megyünk.

- Ha átöltözöl elmondom.

- Rendben. - motyogtam és elindultam az ajtó felé, amikor Christian felkapott menyasszonypózban és felszaladt velem a szobánkba.

- Szóval, mit szeretnél felvenni? - tett le óvatosan az ágyra.

- Hmm.. bármi jó lesz.

- Rendben.. - majd a szekrényhez fordulva kivett egy fekete blúzt, egy pár fekete harisnyát és egy szoknyát. Átdobta a vállán őket, majd nekem adta. - Tessék, itt van.

- Köszi. - majd lehúztam magamról a pizsama felsőmet és észrevettem, hogy engem néz - Mi az?

- Semmi.. - legyintett a kezével, majd megfordult - Egyszerűen csak gyönyörű vagy! - jött oda hozzám és leült mellém. Összegomboltam a blúzt és elpirultam. 

- Köszönöm, de te jobban nézel ki.

Felnevetett.

- Nem, komolyan! Nem is értem, hogy lehetek ennyire mázlista.. Szeretlek! - feküdt le mellém és felsóhajtott.

- Én is szeretlek! - pusziltam meg a nyakát - De hova megyünk? - keltem fel és magamra húztam a szoknyát.

- A-aa! Még nem öltöztél fel teljesen. - mutatott rám. Odaléptem elé és játékosan megpaskoltam. - Auu! - majd a szekrényhez lépve kivettem a csizmámat és belebújtam. Becsatoltam őket, majd visszamentem az ágyhoz és Christian mellé feküdtem. 

- Na most már elmondod?

- Jó rendben. Elviszlek vásárolni. - nézett rám és elmosolyodott.

- Vásárolni? Mit? - felhúztam a szemöldököm.

- Bármit, amit szeretnél. Én állom! - egy pillanatig gondolkoztam, majd rávágtam - Oké, gyere!

Megragadtam a kabátom és lementünk a földszintre. Mikor beszálltunk a kocsiba és indulásra készen álltunk CC megszólalt.

- Hova megyünk először? 

Előhúztam egy rajzot a zsebemből. 

- Szeretnék egy tetoválást.

- Komolyan? Hát, legyen! - odahajtott a tetováló szalonhoz, ahol az övét is csináltatta, majd barátságosan köszöntötte a srácot.

- Hey CC! Ki ez a csinos hölgy itt melletted? - kérdezte vigyorogva a srác, mire elpirultam. 

- Nos, ez a csinos hölgy itt mellettem a menyasszonyom. Szeretne egy tetkót.

- Rendben. Mire gondoltál? - elővettem a rajzot és átadtam neki.

- Ezt megtudod csinálni?

- Persze!

- Köszönöm! Christian, mit gondolsz hova csináltassam? - nyújtottam oda neki a papírt és egy ideig tanulmányozta. 

- Szerintem a karod belső oldalán jól mutatna. A könyököd hajlatánál. 

- Melyik karomon?

- A jobb.

- Rendben. Megtudod csinálni?

- Igen, persze. Gyertek hátra. - mondta, majd bevezetett minket a hátsó szobába, ahol neki is látott.

Másfél órával később már magamon viseltem Hannah rajzát a családunkról. A srácok, a kisbabák. Mindenki rajta volt. CC és a többiek mind egyformán néztek ki. Pálcika emberek őrült frizurával. Csupán Christian volt az egyetlen felismerhető, mivel ő a kezemet fogta. Én is egy pálcika ember voltam egy nagy karikával, ami a hasamat ábrázolta, mindemellett hosszú barna hajam volt. Jinxx és Sammi Doll is egymás kezét fogta. A szélén az aláírása volt egy apró "N" és "H" betűvel, de mivel ezt a kishúgom rajzolta, egyáltalán nem zavart senkit.
- Köszönöm! Imádom.
- Nagyon szívesen! Azt megkérdezhetem, hogy ki rajzolta? - kérdezte, amint elindultunk a bejárathoz.
- Nos.. - A kishúgom.. Hannah.. - próbáltam visszatartani a könnyeimet, de végül még is könnybe láttam a szemem.
- Miért sírsz? Mi történt? - ezt nem lett volna szabad megkérdeznie. Hirtelen zokogásban törtem ki, mire Christian mellém sietett és magához szorított.
- A húga meghalt. - motyogta.
- Oh, nagyon sajnálom! De biztos vagyok benne, hogy most már egy jobb helyen van!
- Én.. én csak.. Annyira közel álltunk egymáshoz! Én vigyáztam rá, amikor anyánk nem tudott. Anyám alkoholista.. szóval.. - szipogtam - Ne haragudj a kirohanásomért.. csak annyira hiányzik!
- Semmi baj! - mondta, majd folytatta - Tudom, hogy milyen nehéz lehet neked most és nagyon sok rossz dolgon mehetettek keresztül, úgyhogy.. ezt most ajándékba szánom neked! Ez a legkevesebb, amit tehetek.
- Komolyan? Köszönöm! - öleltem magamhoz, majd miután elköszöntünk CC-vel beszálltunk a kocsiba.
- Következő hely? - kérdezte CC izgatottan.
- Elmehetünk a bevásárlóközpontba? Szeretnék venni néhány ruhát.
- Persze!
- Szeretnék egy Suicide Silence felsőt, tudod Mitch emlékére.
- Rendben. Miután megszülettek a picik, biztos, hogy mindegyik jól fog állni rajtad!
- Remélem. Menjünk.

 **Vásárlás után, néhány SS felsővel hazafelé**

- Köszönöm Christian! Nagyon jól éreztem magam.
- Ennek nagyon örülök Kaia! Szeretlek.
- Én is téged! - bújtam oda hozzá és lecsuktam a szemem, hogy pihenjek egy kicsit, majd nem sokkal később arra ébredtem, hogy Christian mellettem fekszik az ágyban.

*Chapter 17 - Goodbye Hannah

Drága olvasóim!

Itt lennék a folytatással, ami ahogy a címből is kiderült, nem a legvidámabb ismételten. Valamint szeretném közölni veletek, hogy ezen kívül már csak 3 fejezet van hátra, ami részben rossz mivel véget ér egy újabb történet, de részben jó is, hiszen nem sokára hozom az új történetet.

Jó olvasást mindenkinek! :)

----------------------------------------

Minden nap meglátogattam Hannah-t, egészen a halála napjáig. Soha többé nem ébredt fel. Egész végig csak vele voltam és a már szinte élettelen kezét fogtam, abban reménykedve, hogy egyszer felébred. Egy hétfői napon halt meg szeptember 24-én. Ott ültem mellette az utolsó leheletéig. CC mellettem volt, Andy pedig mögöttünk, Mikey mellett. Andy még a kék ruháját is felvette néha, azért imádkozva, hogy Hannah felébredjen és meghívja egy teára. De nem volt szerencsénk. A szerencse már nem létezett számunkra. Nem sírtam amikor meghalt. Tudtam, hogy most már egy jobb helyen van, ahol egy csomó rock sztárral teázgathat. Hmm. Hannah nagyon szeretett mindenkit. Még akkor is, ha sokszor viccet csináltak belőle. Neki volt a leghatalmasabb szíve, miért pont neki kellett elmenni? Mindannyiunknak rettenetesen hiányzik. Senkinek nem volt ereje ahhoz, hogy megszervezzük a temetést, de kénytelenek voltunk. Ez egy olyan dolog, amit meg kell tennünk. Mikor meghalt, Mikey felhívta anyát. Teljesen kijózanodott amióta utoljára beszéltünk és mikor megtudta, hogy mi történt sírva fakadt. Igenis foglalkozott velünk, csak azelőtt ezt soha nem tudta kimutatni. Szerettem volna meglátogatni, de egyenlőre nem fogadhat látogatókat. Bár Hannah meghalt, még mindig úgy érzem, hogy velünk van. Vigyázni fog Eric-re és Bronson-ra még akkor is, ha soha nem fog találkozni velük. Mikey és Daniel úgy döntöttek, hogy közelebb költöznek hozzánk, tudjátok, hogy mindenben kisegíthessenek minket. Annyira szerettem volna, hogy felébredjen. Sokkal jobbá tette volna az életem. De rendben van. Minden rendben. Tudom, hogy mikor meghalt, boldogan halt meg.

Szeptember 30.

Épp a temetést szerveztük, amikor Sammi és Jinxx bejöttek hozzánk.

- Srácok, tudom, hogy ez most egy nagyon nehéz időszak mindannyiunk számára.. de mondanom kell valamit. - mondta Sammi - Terhes vagyok. - egy ideig csak üres tekintettel bámultam rá, aztán magamra erőltettem egy mosolyt.

- Gratulálok!

- Igen, grat! - mondta CC.

Miután mindenki elmormolt egy gratulációt Sammi odajött hozzám.

- Úgy gondoljuk, kislány lesz. Sokáig keresgéltük a megfelelő nevet, az is eszünkbe jutott, hogy Rhea Faith-nek hívjuk majd, de végül úgy döntöttünk, hogy Hannah után nevezzük el. Mit gondolsz? - térdelt mellém Jinxx.

- Szerintem ez nagyszerű. Pontosan ugyanúgy akarjátok elnevezni, mint Hannah-t? - kérdeztem.

- Arra gondoltunk, hogy Hannah Celeste lesz a teljes neve. Tetszik az ötlet? 

- Igen, ez nagyon aranyos! - mondtam és elmosolyodtam. Hannah halála óta ez volt az első, igazi őszinte mosolyom.

- Jaj! Annyira örülünk, hogy tetszik! - mondták és mindketten megöleltek.

- Igen, de azért vigyázzatok a babákra. Kinyomjátok belőlem a szuszt.. - lihegtem, mire eleresztettek.

- Bocsi.. - motyogták.

- Semmi baj, csak levegőre van szükségem.. - sóhajtottam.

- És szeretnénk, ha tudnád hogy nagyon sajnáljuk ami történt és tudd, hogy mi mindig itt leszünk melletted! Nagyon szeretünk! - mondta Sammi.

- Köszönöm!

Október 2.

Ma volt Hannah temetése. Nagyon nehéz volt végignézni, hogy elmegy és többé nem jön vissza hozzánk, de meg kellett tennem. Andy felvett egy fekete ruhát és megígérte, hogy soha többé nem veszi fel. Tudom, hogy hazudott. A legszívesebben beszaladt volna a szobájába, hogy felpróbálja az összes ruháját és csak sírjon. Az édesapánk mellé temettük őt. Anya eljöhetett a temetésre, de egy  felvigyázónak mellette kellett lennie. Megpróbáltam beszélni vele, de ő azt mondta, hogy nagyot csalódott bennem, amiért ilyen fiatalon teherbe estem és aztán már nem is akart foglalkozni velem. De legalább tudom, hogy én sokkal jobb anya leszek, mint Ő amilyen valaha is volt! Ő nem lát át a saját problémáin, hát miért hagynám, hogy újakat gyártson? Nem tudom. Csak azt tudom, hogy a mai nap volt életem legrosszabb napja.

~~~

Hazafelé a kocsiban az "If I Die Young" című dal szólalt meg. Egyszerűen csak sírva fakadtam. 

- Ennek nem lett volna szabad megtörténnie! - zokogtam.

- Minden rendben kicsim.. minden rendben.. - simogatta a hátam CC.

- Nem! Semmi sincs rendben! Miért kellett meghalnia?!

Félreállt a kocsival az út mentén és csak engem ölelt, miközben remegtem.

- Sajnálom.. de én ezt már nem bírom.. - suttogtam néhány perc múlva.

- Minden rendbe fog jönni! Minden..

*Chapter 16 - A Tragedy

Drága olvasóim!

Meghoztam az AID következő részét is. Mint ahogy mondtam, ebben a történetben sem tart örökké a jókedv és a boldogság. Nos el is érkezett volna az a rész, amelyben minden kiderül, mire is gondoltam pontosan amikor ezt mondtam. Azt nem mondom, hogy remélem mindenkinek tetszeni fog mivel őszintén szólva én magam sem értettem egyet anno az eredeti szerző döntésével, de sajnos ez lett a vége. Várom a véleményeket.

Jó olvasást mindenkinek! :)

----------------------------------------

Egy napsütéses szeptemberi délután volt, amikor kaptam a hívást. 5 hónapos terhes voltam és Hannah épp az ötödik osztályba lépett.

Hangosan csöngött a telefonom, így gyorsan felvettem, amikor észrevettem, hogy Hannah sulijából hívtak.

- Igen tessék? - kérdeztem és közben azon gondolkoztam vajon mi történhetett.

- Beszélhetnék Ms. Queen-nel?

- Én vagyok az. Mi történt?

- Hannah elájult a testnevelés órán és azóta sem tért magához.

- Istenem! És most mit tegyünk?

- A beleegyezésével elküldhetjük a kórházba és utánunk jöhet, ha gondolja.

- Máris indulunk! - tettem le a telefont és rögtön Christian után kiáltottam - Christian!! Hannah elájult az iskolában! Gyere velem, oda kell mennünk!

- Rendben, induljunk majd én vezetek! - mondta és felkapta a kulcsokat.
Mikor az iskolához értünk már ott parkolt egy mentőautó a járda mellett. Azonnal az irodába siettünk, hogy megtudjuk hol van Hannah. Az orvosiba vezettek minket, ahol megláttam Hannah-t. Ott feküdt mozdulatlanul az ágyon. A mellkasa nagyon lassan emelkedett és süllyedt. Odaszaladtam az ágyhoz és mellé térdeltem.
- Kicsim, édes kicsikém ébredj fel!
- Ms. Queen, ez sajnos nem segít. Eddig egyáltalán nem reagált semmire. A mentősök már készen állnak a szállítására. Maga is velük mehet, ha gondolja.
- Igen, persze! Christian, kérlek menj a kórházba most, rendben?
- Rendben. - válaszolta, majd már el is ment.
- Minden rendben lesz kicsim, minden rendben lesz.. - suttogtam és éreztem ahogy könnyek mardossák a szemem, a következő pillanatban pedig egy könnycsepp gördült végig az arcomon, egyenesen Hannah pólójára hullva.
Amint beszálltunk a mentőautó hátuljába, észrevettem, hogy Hannah rázkódni kezdett.
- Hannah! Hannah! - kiáltottam és próbáltam lefogni őt.
- Kérem hagyja, majd én elintézem. Hé Chuck, igyekezz! Rohama van! - mondta az orvos.
Sírva fakadtam. Azt kívántam bárcsak Michael itt lenne velem. Mikor a kórházba értünk CC már ott várakozott ránk. Odarohantam hozzá és a karjaiba omlottam. Hangosan zokogtam.
- Christian.. k-kérlek hívd fel Mickey-t.. - suttogtam.
- Rendben, felhívom. Ne aggódj, minden rendben lesz Kaia, minden rendben lesz. - mondta és két keze közé fogta az arcom. Felnéztem rá és megláttam a szemeiben azt amiért annyira, de annyira szerettem őt. Felhívta Mickey-t aki már útnak is indult. Egy örökkévalóságig tartó várakozás után végre megpillantottunk egy orvost.
- Ms. Queen, Mr. Mora kérem kövessenek. - szólított bennünket.
- Hogy van? - kérdeztem ahogy a szobájához vezetett minket.
- Nos, úgy hisszük néhány percre megállt a szíve, aztán újra verni kezdett. De amikor újraindult rohamot kapott. Néhány vizsgálatot kell elvégeznünk, de úgy gondoljuk, hogy egy aprócska lyuk lehet a szívében.
Újra sírva fakadtam.
- És ez azt jelenti, hogy nem fogja túlélni?
- Nagyon sajnálom, hogy ezt kell mondanom.. de talán.. nagyjából 2 hete van még. - éreztem ahogy a föld süllyedni kezd alattam. Christian átkarolta a derekam és észrevettem néhány könnycseppet az arcán. Tudom, hogy próbált nagyon erősnek tűnni előttem, de ez túl nehéz.. nagyon nehéz erősnek lenned, miközben tudod hogy az a személy aki olyan közel áll hozzád, hamarosan meghal... ez egyszerűen felfoghatatlan.
- B-bemehetünk hozzá? - kérdeztem remegve.
- Természetesen. Nagyon sajnálom.. - majd kinyitotta előttem az ajtót.
Mikor beléptem a szobába megláttam őt az ágyon, amint egy csomó géphez van kötve. Úgy éreztem ott helyben összeesem. Kezemet a most már óriási hasamra tettem és éreztem, ahogy az egyik fiú rugdos.
- Ők már soha nem fogják megismerni.. a legédesebb kislányt a világon.. - zokogtam CC mellkasába. Már nem bírtam tovább. Berohantam a fürdőszobába és a táskámban a pengém után kezdtem kutatni. Amint megtaláltam levettem a karkötőmet és finoman a bőrömhöz nyomtam a hideg fémet. Egyszer, kétszer, háromszor.. figyeltem ahogy a vér kiserken a bőrömből. Eldobtam a pengét és egy apró gömbbé kuporodtam. Majd még megtettem negyedszerre is és azon gondolkoztam hogyan is tudnám EZT kibírni.
- Kaia, minden rendben? - kopogtatott be Christian. Gyorsan összekapkodtam a földről a pengét, de nem voltam elég gyors. A következő pillanatban már nyílt is az ajtó.
- Kaia mit csinálsz?! - kiáltotta felém rohanva.
- É-én csak.. n-nem tudom elviselni a g-gondolatát annak, hogy el-elveszítsem őt! Ő az én k-kishúgom! - zokogtam magamhoz ölelve őt.
- Kaia. Tudom, hogy fáj, de emlékezz rá, hogy most már nem vagy egyedül. Két kisbaba növekszik benned akiknek tőled függ az élete! Ha te meghalsz, nem csak magadban teszel kárt, mindenkiben. Eric, Bronson, én, a húgod, Mickey és mindenki akihez valaha is közel álltál összeroppan. Nem tudnám elviselni azt, ha nem tarthatnálak a karjaimban titeket.. - suttogta a hasamnak. - És nekik szükségük van arra, hogy te élj! Hannah-nak szüksége van rád. És nekem is rohadtul szükségem van rád! Gyere ide.. - szorított magához és néhány percig el sem engedett.
- Kaia, CC idebenn vagytok? - szólalt meg Andy mikor belépett a szobába, nyomában a másik 3 bandataggal.
- Itt benn. - szólt ki CC.
- Mi történt?
Újra zokogásban törtem ki.
- Hannah elájult az iskolában és még nem tért magához. Az orvos szerint már csak 2 hete van hátra.. - válaszolta CC és egy könnycsepp gördült végig az arcán.
- Oooh nee! Ez nem.. nem lehet igaz! - kiáltott Andy, majd leült az ágya mellé és a kezei közé fogta Hannah apró tenyerét.
- Nem tudom elhinni, hogy hamarosan elfogom veszíteni őt.. - suttogtam remegő hangon.
- Nem.. ez nem történhet meg. Neem! - kiáltott fel Andy és ő is zokogásban tört ki.
- Mit gondolsz én hogy érzem magam?! - zokogtam sikítva.
- Nyugodjatok meg. Mindenkit rettenetesen érint az ami Hannah-val történik, de most együtt kell maradnunk. Ez az amit Hannah is akarna. Mint például most.. - kiáltott CC, mire mindenki elcsendesedett. Az egyetlen dolog amit hallani lehetett az a monitor pittyegése volt. Beep, beep, beep egyre csak egyre, egészen addig, amíg Andy fel nem kelt és kisétált.
- Megyek beszélek vele. - mondta Jinxx majd utána ment.
Christianhoz bújtam és egy mély levegőt vettem, aztán kinyílt az ajtó és Mickey rontott be rajta.
- Kaia, Hannah! Istenem! Mi történt?! - kiáltotta.
- Elvesztette az eszméletét a suliban és még mindig nem tért magához. Az orvos szerint csak két hetet élhet még.. - zokogtam fel és láttam ahogy szinte darabokra hull előttem. Sírva fakadt és a földre rogyott. Odamentem hozzá és szorosan átöleltem. Aztán megérkezett a barátja.
- Mickey mi történt? - sietett oda hozzá. Úgy éreztem még egyszer képtelen lennék megismételni magam. Nyomorultul éreztem magam. Semmi másra nem tudtam gondolni csak Hannah-ra.
Órákkal később, még mindig bent ültünk Hannah-val. Mickey, Christian és én. Már nagyon fáradtnak éreztem magam.
- CC, hazamehetnénk most? Nagyon elfáradtam.
- Persze, máris. Mickey, megleszel egyedül haver?
- Azt hiszem igen. Itt maradok vele.. - suttogta remegő hangon.
- Rendben, viszlát. - köszöntem neki és kisétáltam CC-vel. Egyszerűen még mindig képtelen voltam elhinni, hogy ez tényleg megtörténik.
Mikor hazaértünk a kocsival, a lakásban síri csönd volt.
- Kaia, kérlek mond el nekem. Van valahol még pengéd?
- Nincs. - válaszoltam a földet nézve. A csuklómon lévő karkötővel kezdtem játszani. Tudtam, hogy a hátulján volt egy apró penge.
- Biztos vagy benne?
- Igen. - muszáj volt hazudnom neki. Nem adhattam oda neki ezt az utolsó. Szükségem van rá.
- Rendben. Csak szeretném, hogy tudd, ha újra csinálod nem számít. Ha szükséged van rám, számíthatsz rám. Mindig melletted leszek. - nézett mélyen a szemembe könnyes arccal.
Az első utam a fürdőbe vezetett. Az első vágást hirtelen már az ötödik követte, aztán kopogtattak.
- Kaia? Minden rendben?
- Persze.. csak egy perc!
- Rendben. - válaszolta, majd hallottam az egyre halkuló lépteit.
Lemostam a csuklómat és a tükörképembe bámultam. Duzzadt, vörös szem, meggyötört arc, vörös ajkak, zilált haj. Ki ez a lány a tükörben? Ez nem Kaia. Ez csak egy terhes liba, akinek a húga megfog halni. Ez egyszerűen elképzelhetetlen volt 6 hónappal ezelőtt. Mi a baj velem? Ez nem lehet a valóság. Álmodom? Ez a két csöppség itt a hasamban tényleg Christian Coma gyermekei?
Valaki segítsen!

Téli mese - 5. Rész [BEFEJEZÉS]

Drága olvasóim!

Újabb késéssel végre meghoztam a folytatást, ami ahogy a címből is kiderült a befejező rész. Sokat gondolkoztam, hogy milyen hosszúra írjam, mit hagyjak ki belőle.. úgy érzem ennél többet nem tudtam volna kihozni magamból. Remélem elnyeri a tetszéseteket és hagytok magatok után némi véleményt nem csupán a mostani résszel kapcsolatban, hanem az egész novellával kapcsolatban. Kinek hogy tetszett? Jövő karácsonyra is kitalálhatok valami hasonlót? Bármit is írtok, rettentően hálás vagyok Nektek amiért olvastátok és írtatok és pipáltatok. Egyszóval köszönöm! ♥♥

Jó olvasást! :)

----------------------------------------

Téli mese 

Egy mélyet sóhajtva letöröltem a könnyeimet és megálltam a kocsim előtt. Most, hogy megtudtam az igazat csak még nyomorultabbul éreztem magam. Olyan igazságtalan az élet. Miért van az, hogy amikor úgy érzed végre megtaláltad az igazit, végre teljes szívedből szerethetsz valakit,  pont akkor kell mindennek rosszra fordulnia? Annyira fáj, hogy Jake nem bízott bennem..
- Nyílj már ki.. - rángattam a kocsi ajtót, mire egy hangos reccsenéssel sikerült kinyitnom. Mielőtt beszállhattam volna, észrevettem Jake tükörképét az ablakban. Közvetlenül mögöttem állt és egy pillanatig sem habozva, megszólalt.
- Miért csinálod ezt? Miért menekülsz előlem folyton? - mondta halkan s tekintetével minden mozdulatomat követte.
- Én nem menekülök.
- Ma reggel sem akartál hazautazni miattam igaz?
- Jake.. kérlek fejezzük be. Ennek semmi értelme. - nyögtem kétségbeesetten.
- De csak azért, mert te ezt így akarod. Esélyt sem adsz nekünk..
- Miért kellene esélyt adnom magunknak? Hogy újra összetörhesd a szívem? Hogy újra elhagyj és aztán ott tartsunk ahol most?! - hadartam és kezdtem egyre idegesebb lenni.
- Miért vagy ennyire rohadtul biztos abban, hogy újra ez fog történni?! - vágott vissza.
- Akkor mond meg mégis mi a fenét kellene csinálnom?! Jake.. ez nem egy tündérmese ahol a végén minden jóra fordul! Értsd meg, köztünk mindennek vége! Vége, érted vége!! - kiabáltam teli torokból az arcába, majd megfordultam és újból beakartam szállni a kocsiba, de hirtelen Jake bevágta az ajtót előttem, két karjával szorosan megragadta a vállam és szembe fordított magával. Dühös tekintetével találtam szembe magam. Megijedtem, nem is kérdés. Mindketten szaporán kapkodtuk a levegőt, a mellkasunk csak úgy dübörgött ahogy egymáshoz ért. Ujjainak érintése pedig szinte perzselte a bőröm.
- Még koránt sincs vége.. - suttogta majd két keze közé fogta az arcom és durván ajkaimnak esett. Egy pillanat sem kellett hozzá, máris viszonoztam a csókját. Szorosan átkaroltam a nyakát és a lehető legközelebb húztam magamhoz. Szinte felfaltuk egymást, olyan hevesen csókolóztunk. A következő pillanatban belemarkolt a fenekembe és úgy emelt az ölébe, nem kellett sokáig próbálkoznia, lábaimmal azonnal átkulcsoltam a derekát. Erősen tartott, kezei pedig még mindig a fenekemen pihentek, mire önkéntelenül is a szájába nyögtem. Beletúrtam a hajába, húztam, téptem őket.. annyira jó érzés volt ajkaimon érezni őt.
Majd néhány perccel később elváltunk egymástól, de még nem tett le. Homlokunkat egymásénak döntve próbáltuk szabályozni légzésünket. Olyan gyorsan történt minden.. időm se volt ellenkezni vagy bármit is reagálni. De akkor miért érzem úgy, hogy nem bántam meg? Azért mert én is legalább ugyanannyira akartam mint Ő.
- Kérlek maradj velem.. - suttogta ajkaimba - Nem bírom tovább nélküled. Hiányzol. Rohadtul hiányzol!
- Te is nekem Jake.. - válaszoltam, majd végig simítottam az arcán és megcsókoltam.
Abban a pillanatban leomlott körülöttem minden fal, amivel valaha is megpróbáltam távol tartani magamtól őt. Bármilyen erősen is akartam, bárhogy igyekeztem, kudarcot vallottam. Nem voltam elég erős ahhoz, hogy elfelejtsem őt. Túlságosan szerettem ahhoz. Nélküle már szinte nem is létezem. Most már értelmetlen lenne a magam ellen folytatott harc. Szeretem Jake-et. Történjen bármi.. örökre szeretni fogom.
Az eddigieknél is szorosabban tartott, két kezét felcsúsztatta az oldalamon, úgy vont ölelő karjaiba.
- Menjünk haza, jó?
- Menjünk.. - mosolyogtam ajkaiba, majd óvatosan letett és beszálltunk a kocsiba.

***

Fél órával később már vissza is értünk a faházhoz. Mikor leparkoltunk a veranda előtt Ashley alakját ismertem fel a sarokban, és ahogy kiszálltunk egy óriási mosoly kíséretében bekiáltott a többieknek.

- Megjöttek! - sietett az ajtó elé.
Nem telt bele fél perbe sem és mindenki egyszerre tódult ki a bejárati ajtón. Önkéntelenül is mosolyra húzódtak ajkaim, majd Jake-re pillantottam, aki ugyanolyan boldogan mosolygott. Mellém lépve összekulcsolta ujjainkat és még egy apró csókot is adott, mire a többiek fütyörészve tapsolni kezdtek.
- Na jó.. most már abba lehet hagyni. - mondtam komolyságot erőltetve az arcomra, de nem bírtam sokáig, a következő pillanatban nevetve magamhoz öleltem Jake-et és felsétáltunk a verandára.
- Örülök, hogy végre megtudtátok beszélni a dolgokat. - mondta őszinte mosollyal Andy - Bár lehet, hogy egy kicsit túlzásba estünk ezzel az elrablósdival, úgy érzem megérte..
- Azt hiszem ebben egyet kell értenem veled. - kacsintottam rá és a többiekhez fordultam - És tőletek pedig szeretnék bocsánatot kérni. Mindenkitől elnézést kérek, amiért tönkretettem a karácsonyt..
- Tönkre tetted? De hisz még el sem kezdődött! - nevetett fel Christian - Most jön majd csak a java.
- Ez igaz.. - haraptam ajkaimba és oldalra pillantva Jake sokat mondó pillantásán akadt a tekintetem.
- Bocs, hogy közbe szólok.. de nem akarunk bemenni? Befagy a fenekem.. - szólalt meg Jinxx, aki egy szál pulcsiban szinte vacogott.

***

Az egész napot együtt töltöttük a srácokkal. Sokat nevettünk, játszottunk. Állítólag Andy gyerekkori társasjátékai valahogy előkerültek a padlásról.. magam sem értem hogyan, de nagyon jól szórakoztunk. Délután feldíszítettük a fát, egy csomó sütit ettünk és a legfinomabb karácsonyi vacsorát fogyasztottuk el hangos nevetések közepette.
Vacsora után mindenki visszavonult a szobájába. Én gyorsan lezuhanyoztam és amíg Jake-re vártam kimentem a nappaliba. Leültem egy karszékbe a kandalló elé és az elmúlt néhány nap eseményein gondolkoztam. Egy héttel ezelőtt nem is hittem volna, hogy Jake-kel és a srácokkal töltöm az ünnepeket. Önkéntelenül is elnevettem magam, amikor ténylegesen rájöttem, hogy egy ilyen dolog miatt kellett külön válnunk. Olyan.. hihetetlen, hogy mindez idáig vezetett. De most már végre minden a helyére került és még nagyon-nagyon sokáig együtt leszünk Jake-kel.
- Hát te? Azt hittem a szobában vagy.. - jelent meg a hátam mögött Jake.
- Csak lejöttem egy kicsit.. - sóhajtottam és végig simítottam a karfán támaszkodó kezén - Jólesett egy kis csend. Sok minden történt ma és elfáradtam egy kicsit.
- Nagyon boldog vagyok, hogy végül itt maradtál.. Nem tudom mihez kezdtem volna nélküled.. - mondta megkönnyebbülten és összekulcsolta ujjainkat.
- Sajnálom, hogy eltűntem előled. Hagynom kellett volna, hogy megmagyarázhasd.. Nem lett volna szabad..
- Abby.. - tette mutató ujját a számra - Legalább én is olyan hibás vagyok, mint te.. Én voltam az, aki szó nélkül lelépett. Én rontottam el mindent..
- Olyan buták voltunk.. - nevettem fel halkan.
- Azt hiszem ezentúl mindig mindent elmondunk egymásnak. Nem szabad eltitkolnunk semmit. - mondta mosolyogva és közben az ujjaimmal játszadozott.
- Nem bírnám elviselni, ha újra ez történne velünk..
- Megígérem, hogy nem fog. Veled maradok, történjen bármi..
- Köszönöm.. - mosolyogtam rá, majd a lobogó tűz felé fordítottam tekintetem. Csillogó szemekkel csodáltam, ahogy a lángok békés táncot jártak. Arra gondoltam, hogy mi is olyanok vagyunk mint a tűzben táncoló lángok. Összeillettünk. Mint egy kirakós két darabja, melyek azért készültek, hogy kiegészítsék egymást.
- Abby..
- Hmm? - néztem rá.
- Nagyon szeretlek.. - suttogta mellém guggolva.
- Én is nagyon szeretlek téged Jake. Mindennél jobban.. - mosolyogtam a szemébe nézve.
Majd lehajolt ajkaimhoz, hogy megcsókoljon és ezzel egy időben átkarolta a lábaimat és az ölébe emelt. Olyan könnyedén indult el velem a lépcső felé, mintha csak egy zsák pihe lettem volna. Mosolyogva csókolózva és halkan nevetgélve felbotladoztunk a lépcsőn, majd bementünk a szobámba, ahol az ágyra dőlve tovább csókolóztunk. Idővel a ruháink is lekerültek rólunk, azután pedig már csak egymás érintéseit élveztük egész éjszaka.
Most már tudtam, hogy az életem rendbe jött. Tudtam, hogy most már minden rendben lesz és soha többé nem fogunk elválni egymástól. Mert történjen bármi, elválaszthatatlanok vagyunk.
És tudtam azt is, hogy ez lesz a legszebb téli mese amit majd a gyerekeimnek mesélhetek karácsonykor.

**Vége**