Drága olvasóim!
Rettenetesen sajnálom, hogy ilyen sokáig nem jelentkeztem, de sajnos nagyon sok mindennel meg kellett küzdenem. Beléptem az utolsó iskolai évembe, idén szakvizsgázom és emellett még itthon is nagy gondjaim lettek. Most, még mindig nem teljesen de lassan kezd helyre jönni minden. Remélem megértitek, és azért még lesz köztetek olyan, aki továbbra is velem és az oldallal marad. Hamarosan karácsony, ezért úgy gondoltam ideje elkezdeni a meglepetés történetet, oldalra kiraktam egy szavazást, hogy kivel szeretnétek. Most pedig meghoztam az AID befejező részét. Holnap az epilógussal érkezem.
Jó olvasást mindenkinek! :)
----------------------------------------
*** Február 6. 03:46***
- Aaaah!
Hirtelen arra ébredtem, hogy éles fájdalom hasít a hasamba. Már a kilencedik hónapban jártam és lassan közeledett a szülés napja. CC ugyanolyan rémülten ébredt, mint én. Az ágyunk nedves és foltos volt.
- Minden rendben? Kaia eljött az idő? - lassan bólintottam és felültem. Megragadtam a papucsom és beledugtam a lábam.
Mialatt én belebújtam a kabátomba, Christian már tettre készen állt és engem várt. Megragadta a kocsikulcsokat, majd lesegített a lépcsőn.
Beszálltunk a kocsiba, becsatoltuk az övet és CC a gázra lépett. 5 percen belül a sürgősségi osztályon voltunk.
- A menyasszonyom terhes és azt hiszem szülni fog! - mondta CC kétségbeesetten lihegve.
Egy nővér tolókocsiba ültetett, mondott valamit a recepciós pultnál ülő lányoknak és letolt a hallba. CC szorosan mögöttünk volt. Aztán bevittek egy szobába, ahol rám adtak egy ruhát és egy csomó mindent kérdeztek tőlem.
- Hány hónapos terhes?
- A kilencedik hónapban vagyok, nem látja? - böktem a hasamra.
- Gyógyszer allergia, betegségek?
- Nem tudok róla.
- Maga az apa? - kérdezte ezúttal CC-től.
- Igen, én vagyok.
- Fájdalmai vannak?
- Igen, rettenetesen.
- Rendben, most arra kérem, hogy 1-10-es skálán osztályozza a fájdalmat.
- 8.
- Szeretne epiduralt?
- A francba, még jó hogy!
5 perccel később már nem éreztem semmit, Christian pedig felhívott mindenkit. Azt mondta, hogy már úton vannak a kórházba.
- Az orvos nem sokára bejön, hogy megvizsgálja magát.
Mondta a nővér és kiment a szobából. Pár perccel később valóban megérkezett az orvos. Odajött hozzám és alaposan megvizsgált. Nagyon furcsán éreztem magam a fájdalomtól.
- Kaia, már 10 cm-re kitágultál. Készen állsz, hogy a világra hozd őket?
Ezeket a szavakat soha életemben nem gondoltam volna, hogy egyszer kimondhatom.
- Igen, készen állok!
CC-re néztem és megragadtam a kezét. Ebben a pillanatban Mikey, Jinxx, Sammi, Andy, Ashley, Juliet, Jake és Ella rontott be a kórterembe.
- Megszülettek?!
Nem tudom pontosan ki kiáltotta ezt, mert nagyon erős fájásaim voltak és az orvos épp azt mondta, hogy nyomjak.
- Nyomj, Kaia nyomj! - kiáltotta mindenki egyszerre.
Úgy tettem, ahogy mondták.
- Kaia, már látom a fejét! Olyan sötét haja van, mint az apjának! - kiáltotta az orvos a hangzavaron túl. Nagyon gyengének éreztem magam és máris jött a következő fájás. - Még egyet és megszületik az első baba! - összeszedtem minden erőmet és olyan erősen nyomtam, amennyire csak tudtam. Néhány pillanattal később sírást hallottam. - Kint van! Szeretné elvágni a köldökzsinórt? - kérdezte CC-től. A szívem majd kiugrott a helyéről. Elvágta a zsinórt, majd odajött hozzám, amikor tovább folytatódtak a fájások. - Kaia, mi lesz ennek a gyönyörű gyermeknek a neve? - összenéztünk Christiannal és szinte egyszerre válaszoltuk.
- Eric Dillon Mora.
- Nagyszerű! De még nem értünk a végéhez. Most jön a folytatás. Kaia nyomj! - minden erőmet beleadva nyomtam és nyomtam, amikor újabb sírást hallottam. Bronson Carter Mora végre megérkezett.
- Mikey, szeretnéd elvágni a köldökzsinórt? - kérdeztem. Rám nézett és meghatódva odalépett az orvoshoz, hogy elvágja a zsinórt. Miután a kicsiket megtisztogatták, végre a karomba tarthattam őket. Teljesen egyformák voltak. És pontosan úgy néztek ki, mint Christian. A boldogságtól kicsordultak a könnyeim, miközben egy-egy apró csókot leheltem a puha arcukra.
- Christain, átveszed őket?
A szemeimbe nézett és elsőként Bronsont fogta meg. Az én szemeimet örökölték, de az orrukat CC-től. Olyan gyönyörűek! Egyszerűen leírhatatlan volt az a pillanat, amikor CC a karjába fogta Bronson-t és egymás szemébe néztek. Az érzés, hogy mennyi szeretet és védelem veszi őket körül, fantasztikus volt! Én vagyok a legboldogabb ember a földön, hogy a gyermekeim apja Christian Coma lehet!
***
Február 6-án születtek. Eric 4:36 perckor, Bronson 4:39 perckor. Mindketten makk egészségesek voltak! Eric 3 kg-san, Bronson 4 kg-san jött a világra. Gyönyörű kék szemük és sötét fekete hajuk van. Olyan csodálatosak! Első pillantásra beléjük szerettem! El se hiszem, hogy itt vannak.
***
1 hétig a kórházban kellett maradnunk a biztonság kedvéért. Mindketten egészségesek voltak és ennél nagyobb boldogságra nem is volt szükségünk! A hazafelé vezető úton békésen aludtak. Elnevettem magam és CC-re néztem.
- Azt hiszem ez lesz az utolsó olyan pillanatunk, amikor csend és nyugalom van.
Elvigyorodott, majd megragadta a kezem.
- Ez így tökéletes!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése