Téli mese - 2. Rész

Drága olvasóim!

Meghoztam a karácsonyi novellám 2. részét is. Remélem elnyerte a tetszéseteket az első rész, nagyon hálás lennék, ha néhányan, akik elolvasták, megosztanák velem a véleményüket! Még nem tudom hány részesre tagolom végül, majd idővel kiderül.

Jó olvasást mindenkinek, csak bátran a kommentekkel!

----------------------------------------

Téli mese

Nem mozdulunk, csak egymással szemben állunk. Néma csönd vesz körül minket, és a másodpercek óráknak tűnő lassúsággal telnek. Ez idő alatt alaposan végigmérem. Megváltozott. Nagyon is. Sokkal vékonyabb és sokkal sápadtabb az arca, mint 3 évvel ezelőtt. Tudom ebben nagy szerepet játszik az édesanyja halála is, hiszen pontosan tudom milyen nagyon megviselte. De akkor is. Megdöbbentő számomra, hogy ennyire.. más lett.

Szeretném megérinteni. Szeretném szorosan magamhoz ölelni, éreztetni vele, hogy mellette állok, hogy tudja számíthat rám és nem hagyom magára.. Igen nagyon szeretném. De nem teszem meg.

Ő volt az, aki 3 évvel ezelőtt bármilyen magyarázat nélkül lelépett. Ő volt az, aki hagyta, hogy bűntudatot érezve magamat okoljam mindenért, úgy hogy még azt sem tudtam miért történt mindez. Faképnél hagyott és még csak esélyt sem adott rá, hogy megértsem miért tette.

Lassan kezd kínossá válni a hirtelen beállt csönd. A többiek még idejében elejét veszik a problémának, és mielőtt Jake bármit is mondhatna, Andy kiveszi a kezemből a táskámat és átkarolva a vállam megtöri a csendet.

- Na mit szóltok? - vigyorog a srácok felé.

- Hát, őszintén szólva én annyira meglepődtem, hogy köszönni is elfelejtettem. Ne haragudj Abby! Természetesen nagyon-nagyon örülök, hogy Te is itt vagy Velünk! - lépett elém mosolyogva Christian, majd szorosan átölelt. Őt követték a többiek is.

- Jó, hogy végre együtt a csapat! - húzott magához minket egyszerre Ashley, jobb karjával Jake-t, bal karjával pedig engem ütögetve. 

- Mit szólnátok, ha most gyorsan felvinnénk Abby cuccait, és utána csinálnánk valami közös programot? - akasztotta vállára egyre nehezebbé váló táskámat Andy.

- Mondjuk nézhetnénk egy filmet, vagy akár társasozhatnánk! - vetette föl Jinxx, én pedig csak idétlenül vigyorogtam rájuk.

- Remek ötlet! - bólogatott hevesen Andy, majd egyszerre elindultak a lépcső felé - Akkor mindjárt jövünk!

Csak én érzem úgy, vagy ezek tényleg szándékosan akarnak minket kettesben hagyni?

Értetlenül néztem a távolodó fiúk után, és mikor feleszméltem, rájöttem, hogy tényleg egyedül maradtam Jake-kel. Szorosan összefűztem karjaimat a mellem alatt, úgy fordultam szembe vele. Igyekeztem minél kevesebb szemkontaktust tartani vele, és már épp azon voltam, hogy a srácok után megyek, amikor váratlanul megszólalt.

- Abby én.. - egy lépéssel közelebb jött felém, majd idegesen a hajába túrt - Én nagyon.. 

- Nézd Jake. Mindketten tudjunk, hogy ennek az egésznek nincs semmi értelme. - sóhajtottam - Csak azért vagyok itt, mert Andy idehívott. Azt hittem, a többiek is tudták, hogy jövök.. és én úgy tudtam, hogy te..

- Hogy én nem leszek itt. - fejezte be helyettem a mondatot - Máskülönben soha nem jöttél volna el.

- Nagyon sajnálom. De nekünk már nincs miről beszélnünk.. - válaszoltam halkan, majd hátat fordítva neki felmentem a többiek után.

Miután megtaláltam Andy-éket nagy nehezen rávettem őket, hogy menjenek le a nappaliba. Szerettem volna kicsit egyedül lenni, össze kellett szednem a gondolataimat. Kipakoltam a legfontosabb dolgaimat a táskából, megvetettem az ágyat és elmentem lezuhanyozni. 

Mikor végeztem visszamentem a szobába, behajtottam az ajtót de még így is felhallatszott a fiúk nevetése. Eltudtam képzelni mennyit ihattak. A srácok és a bulizás? Maga a megtestesült felfordulás.

Fáradtan bebújtam a takaró alá és az oldalamra fordulva behunytam a szemem. Ám hiába voltam hulla fáradt, hiába voltam álmos, az Istennek sem akartam elaludni. Forgolódtam jobbra-balra, nem jött álom a szememre. Mikor néhány percre sikerült elszenderednem, hamarosan arra ébredtem, hogy egy vadidegen szobában fekszem egyedül a sötétben. Kiborított a helyzetem.

Hajnali két óra körül végleg betelt a pohár. Lerúgtam magamról a takarót, belebújtam a köntösömbe és lecsoszogtam a lépcsőfordulóig. Odalent vak sötétség. Már mindenki alszik. Nem is csodálom..

Felkapcsoltam az ebédlőben a villanyt, majd töltöttem magamnak egy pohár vizet. Egy húzásra megittam. Melegem volt és úgy éreztem megfulladok. A bejárati ajtóhoz mentem, halkan elfordítottam a zárat és nesztelenül kiosontam a verandára. Egy pár percig a korlátnál támaszkodtam, aztán úgy döntöttem leülök a karszékbe. Lassan hintázni kezdtem vele, közben csukott szemmel hátrahajtottam a fejem és csak élveztem a csendet a maga télies, hideg fuvallatával.

Nem tudom mennyi idő telhetett el így, de már majdnem elaludtam, amikor motoszkálást hallottam az ajtó felől. Hirtelen felvillantak a kinti fények, és kinyílt a bejárati ajtó.

- Te meg mit csinálsz idekint? Megakarsz fázni? - kérdezte egy szál gatyában az előttem álló Jake.

- Ezt én is kérdezhetném Tőled.. - mondtam rá se nézve. Próbáltam tudomást se venni arról, hogy félmeztelenül áll mellettem - Mit akarsz, minek jöttél ki?

- Én csak.. lejöttem hogy igyak egy kicsit.. 

- Nem volt elég amit a többiekkel vedeltetek? - vágtam a szavába.

- Én nem ittam.. tudod, hogy nem szoktam.. - vágott vissza, mire ajkamba harapva nem szóltam közbe többször.

- Azt hittem, hogy Ash hagyta égve a lámpákat, de aztán megláttam, hogy idekint vagy. Nem hagyhattam, hogy a hidegben fagyoskodj.. 

- 3 éve bezzeg nem voltál ennyire gondoskodó.. - suttogtam magam elé meredve.

- Ezt meg hogy érted?

- Pontosan tudod, hogy miről beszélek! Egyedül hagytál. Eldobtál magadtól, mint egy használt játékot.. - néztem fel rá, és Istenemre esküszöm nem akartam sírni, de mégis könnybe lábadt a szemem.

- Ez nem igaz. Miért nem hagyod, hogy megmagyarázzam, mi történt akkor?

- Semmi szükség erre a beszélgetésre. Mindketten tudjuk, hogy azért hagytál el, mert nem voltam elég jó neked. - mondtam remegő hangon, majd felálltam és elindultam a bejárati ajtóhoz.

Ám, mielőtt még otthagyhattam volna, a karomnál fogva visszahúzott. Gyilkos tekintettel ujjai helyére néztem, majd fel rá, egyenesen a szemébe.

- Ne érj hozzám! - rántottam ki karom a szorításából.

- Miért nem akarod megbeszélni? Legalább egy esélyt adj nekem.. muszáj tudnod, hogy..

- Nem! Nekem semmit sem muszáj! Nem akarom tudni a miérteket és nagyon kérlek ne szólj hozzám többet! Nem akarok beszélni veled. Értsd meg! - tagoltam érthetően a szavakat szemrebbenés nélkül az arcába.

- Abby kérlek!

- Jake, már semmi közünk egymáshoz! - emeltem fel a hangom - Te akartad így, hát viseld a következményeket! - jelentettem ki határozottam, majd meg se várva a válaszát, faképnél hagyva visszamentem a szobámba.

Téli mese - 1. Rész

Drága olvasóim!

El se tudom mondani mennyire örülök, hogy végre eljött az az idő, amikor kedvemre írhatok, amennyit csak akarok, lelkifurdalás nélkül - nem mellesleg tanulás nélkül - és így végre tudok olvasnivalót hozni Nektek! Úgy terveztem eredetileg, hogy még idén befejezem az Unholy-t és az AID-et, de sajnos ez valószínűleg nem fog sikerülni. Van/volt egy másik oldalam amit határozatlan időre szüneteltetnem kellett és ez rendesen kiverte nálam a biztosítékot.. kicsit gondolkoznom kellett/kell és ezért úgy döntöttem nem erőltetem az írást. Nem szeretném - csak azért, hogy idén kész legyek az összes történettel - összecsapni az egészet. Lassan, apródonként haladok velük és amikor kész leszek vele, akkor hozom a friss részeket. Remélem megértitek!

Nem is tudjátok mennyi mindennel tartozom Nektek! Itt van ez a FB oldal. Már lassan 30 kedvelője lesz! Úristen! El se hiszem.. úgy érzem meg sem érdemlem, hogy ennyire rendesek és lelkesen és hűségesek legyetek hozzám. Alig tudok hozni friss-t de Ti akkor is itt vagytok velem, támogattok! Elmondhatatlanul hálás vagyok ezért!♥♥ Imádlak Titeket és rettenetesen köszönöm, hogy velem vagytok! :) :) ♥♥

Na de hogy azért valamit a továbbiakról is mondjak..

Gondoltam hozok Nektek egy kis újdonságot. Egy karácsonyi novellával készültem nektek, Jake Pitts főszereplésében. Túl sok mindent nem szeretnék előre elmondani, legyen meglepetés. Viszont, mint eddig mindig, most is izgatottan-kíváncsian-örömmel várom a véleményeiteket! :)

Jó olvasást kívánok mindenkinek!

Kellemes Karácsonyi Ünnepeket és nagyon Boldog Új Évet! :)♥♥

----------------------------------------

Téli mese

Hó. Hó. Mindenütt csak hó.
Már legalább 2 órája úton vagyok és a hó megállás nélkül szakad, ez a tragacs pedig alig akar menni. Az ablaktörlő önálló életre kelt, akkor mozdul néhány centit amikor éppen kedve van hozzá. Ráadásul azt hiszem a fűtéssel is van valami baj. Szóval röviden és tömören, nem túl fényes a helyzet. A térképet inkább hátra is dobtam az ülésre, úgysem tudok kiigazodni rajta. Csak legalább ne esne ez az átkozott hó!
Andy, emlékeztess rá, hogy ha legközelebb találkozunk - reményeim szerint pár órán belül - ki kell, hogy csináljalak! Nem is tudom minek hallgattam rájuk. Pontosan tudták a srácok, hogy semmi kedvem karácsonyozni.. a több órás utazásról nem is beszélve. Sokkal jobban szeretem magányosan tölteni ezt az időt. Úgy érzem, ha egyedül vagyok nem kell arra gondolnom, hogy mennyi mindent rontottam el. Akkor legalább nem gyötör a bűntudat, hogy annak idején mindent tönkretettem.
- A rosseb vigye el! - csaptam rá a kormányra idegesen és inkább maximum hangerőre tekertem a rádiót. Utáltam visszagondolni azokra az időkre, amikor még minden rendben volt. Amikor még együtt volt a csapat. Pontosan 3 éve már. Túlságosan naiv és hiszékeny voltam. Tipikus tinédzser lány, aki még hisz az álmaiban. De ennek mára már nyoma sincs. Ezalatt a 3 év alatt felnőttem és egy komoly, céltudatos nő vált belőlem. Van állásom, barátaim akik szeretnek. Szeretem amit csinálok. Élvezem a munkát. 2 éve bizonytalanul elküldtem egy kiadványszerkesztő cégnek az önéletrajzom, és néhány héttel később már el is kezdhettem dolgozni. Életem legjobb döntése volt..
Bellingham felé tartok, ahol a srácok már várnak. Egy kis erdei faházban akarnak karácsonyozni, ünnepelni meg tudom is én, hogy mit akarnak még. Részemről, nem vagyok biztos benne, hogy jó ötlet volt-e eljönnöm. Abban sem vagyok biztos, hogy nekem ott a helyem.
Gondolatmenetemből a mobilom csörgése rázott fel, gyorsan a kijelzőre pillantottam, amin egy "Andy" felirat villogott.
 - Szia mond! - szorítottam vállammal a fülemhez a készüléket, közben egy kicsit vissza vettem a sebességből és lehalkítottam a rádiót.
- Abby, hol maradsz ilyen sokáig? Már vagy egy fél órája ide kellett volna érned! Minden rendben? - hadarta egy szuszra aggódó barátom, én pedig magamban egy jót nevettem rajta.
- Azt nem mondanám, hogy minden rendben. Inkább azt mondanám, hogy úton vagyok. - sóhajtottam, majd a 3. próbálkozásra sikerült váltanom egyet, igaz egy kicsit recsegve, de ez már megszokás kérdése.
- Mennyi idő, amíg ideérsz? - kérdezte türelmetlenül.
- Fogalmam sincs. Tudod, én nem egy hiper szuper luxuskocsival járok, hanem egy veterán járgánnyal. Finoman kell bánni vele.
- Én megmondtam, hogy már rég el kellett volna adnod..
- Tudjad ám, hogy kiről beszélsz barátom! Ez a kocsi családtag. És különben is, ha jól tudom csak páran leszünk. Akkor meg minek siessek? Vagy tudtom nélkül meghívtátok az angol királynőt?
- Nagyon vicces vagy.. - nevetett a vonal túl felén - De, jó rendben, akkor nem piszkállak. Vigyázz magadra és azért próbálj meg sötétedés előtt ideérni. Oké?
- Igen apu! - válaszoltam kislányos hangon, majd elköszöntem és kinyomtam.
Mindazok ellenére, ami 3 éve történt, Andyre mindig számíthattam. Nem kérdezett semmit, nem beszélt le arról sem, hogy elutazzak. Támogatott minden döntésemben. És ezt soha nem fogom elfelejteni neki..
20 perccel később lekanyarodtam egy erdei útra, és ahogy beljebb értem, már meg is láttam a faházat. Hatalmas üvegablakai és gyönyörű verandája volt. Hófödte tető, ereszről lelógó jégcsapok. Meg volt minden, ami egy igazán békés erdei házhoz kellett.
Óvatosan befordultam a veranda elé, megvártam amíg elhalkul a motor, majd megállítottam a tragacsot. Kedves kis helyen terült el a birtok. A ház mögött egy fenyőerdő húzódik a végtelenségbe, a túloldalon pedig egy hátsó kert van kialakítva, ahol tűzrakó hely és egy kunyhó is van. Igazán barátságos minden.
Miután kiszálltam a kocsiból, magamra tekertem a sálam és szorosan begomboltam a kabátom. Hideg volt, ez nem is kérdés. Kivettem a hátsó ülésről a táskámat és egy kisebb szatyrot, ami televolt pakolva mindenféle jóval, majd egy mélyet sóhajtottam és felmentem a verandára. Hármat kopogtam az ajtón, és türelmesen vártam.
Nem sokkal később Andy nyitott ajtót. Szürke garbót viselt és egy levakarhatatlan mosollyal az arcán ölelt magához.
- Hát megérkeztél! - vigyorgott és miután bevezetett a házba, becsukta mögöttem az ajtót.
Ahogy beléptem, egyből megcsapott a karácsony meleg, süteményekkel és kandallófüsttel tömött illata. Jóleső érzés futott végig a gerincemen, úgy éreztem magam, mint aki épp hazaért. És igen, valóban úgy éreztem magam, hiszen ők voltak a családom. A srácokon kívül szinte senkim se maradt Kanadában.
- Gyere, menjünk be a nappaliba. Már nagyon vártunk.. - sietett előre én pedig csak szótlanul követtem őt. Ahogy közeledtünk a többiekhez, akaratlanul is megakadt a szemem a falakon lógó fotókon és díjakon. Nem hiába Övék a világ egyik legsikeresebb rockbandája.
- Egy kis figyelmet kérek.. - állt meg a nappali bejárata előtt, engem teljesen kitakarva - Van egy meglepetésem a számotokra. Bár azt hittem már sosem ér ide, most még is itt van és őszintén remélem, hogy sikerül mindenkit egy kicsit jobb kedvre derítenem vele.
Csak akkor jöttem rá, mi is folyik itt, amikor ellépett előlem és a tekintetem összetalálkozott a többiek döbbent arckifejezésével. Nem is tudták, hogy jövök. Andy előre kitervelte az egészet. Átvert. Csak azért csinálta, hogy idecsaljon. Ez egyáltalán nem volt fair..
- Sziasztok.. - suttogtam halkan, ahogy végig néztem az ismerős arcokon.
És akkor megláttam valakit, akiről azt hittem már soha többé nem látom. A kanapén ült, és mikor találkozott a tekintetünk, mindketten lefagytunk. Fogalmam se volt róla, hogy Ő is itt lesz. Andy, miért kellett ilyen helyzetbe hoznod? Olyan jól megvoltam eddig.. miért kellett mindent felkavarni?
Pár másodperc hezitálás után felállt és közelebb sétált felém. A szemem sarkából pontosan láttam, hogy a többiek hátrébb húzódnak, ezzel kicsit egyedül hagyva minket. Szótlanul megállt előttem, arra várva, hogy végre ránézzek. Rettenetesen nehéz volt megtennem, de már csak udvariasságból is felé fordultam. Halvány mosoly jelent meg az arcán, és halkan megszólalt.
- Szia. - csupán néhány másodperc volt az egész, nekem mégis éveknek tűnt, mire felfogtam, hogy megszólított. Félve a szemeibe néztem, és akkor észrevettem, hogy ő is legalább annyira ideges, mint én. Mélyet sóhajtottam és egy hamis mosolyt erőltettem az arcomra.
- Szia Jake.