Téli mese - 5. Rész [BEFEJEZÉS]

Drága olvasóim!

Újabb késéssel végre meghoztam a folytatást, ami ahogy a címből is kiderült a befejező rész. Sokat gondolkoztam, hogy milyen hosszúra írjam, mit hagyjak ki belőle.. úgy érzem ennél többet nem tudtam volna kihozni magamból. Remélem elnyeri a tetszéseteket és hagytok magatok után némi véleményt nem csupán a mostani résszel kapcsolatban, hanem az egész novellával kapcsolatban. Kinek hogy tetszett? Jövő karácsonyra is kitalálhatok valami hasonlót? Bármit is írtok, rettentően hálás vagyok Nektek amiért olvastátok és írtatok és pipáltatok. Egyszóval köszönöm! ♥♥

Jó olvasást! :)

----------------------------------------

Téli mese 

Egy mélyet sóhajtva letöröltem a könnyeimet és megálltam a kocsim előtt. Most, hogy megtudtam az igazat csak még nyomorultabbul éreztem magam. Olyan igazságtalan az élet. Miért van az, hogy amikor úgy érzed végre megtaláltad az igazit, végre teljes szívedből szerethetsz valakit,  pont akkor kell mindennek rosszra fordulnia? Annyira fáj, hogy Jake nem bízott bennem..
- Nyílj már ki.. - rángattam a kocsi ajtót, mire egy hangos reccsenéssel sikerült kinyitnom. Mielőtt beszállhattam volna, észrevettem Jake tükörképét az ablakban. Közvetlenül mögöttem állt és egy pillanatig sem habozva, megszólalt.
- Miért csinálod ezt? Miért menekülsz előlem folyton? - mondta halkan s tekintetével minden mozdulatomat követte.
- Én nem menekülök.
- Ma reggel sem akartál hazautazni miattam igaz?
- Jake.. kérlek fejezzük be. Ennek semmi értelme. - nyögtem kétségbeesetten.
- De csak azért, mert te ezt így akarod. Esélyt sem adsz nekünk..
- Miért kellene esélyt adnom magunknak? Hogy újra összetörhesd a szívem? Hogy újra elhagyj és aztán ott tartsunk ahol most?! - hadartam és kezdtem egyre idegesebb lenni.
- Miért vagy ennyire rohadtul biztos abban, hogy újra ez fog történni?! - vágott vissza.
- Akkor mond meg mégis mi a fenét kellene csinálnom?! Jake.. ez nem egy tündérmese ahol a végén minden jóra fordul! Értsd meg, köztünk mindennek vége! Vége, érted vége!! - kiabáltam teli torokból az arcába, majd megfordultam és újból beakartam szállni a kocsiba, de hirtelen Jake bevágta az ajtót előttem, két karjával szorosan megragadta a vállam és szembe fordított magával. Dühös tekintetével találtam szembe magam. Megijedtem, nem is kérdés. Mindketten szaporán kapkodtuk a levegőt, a mellkasunk csak úgy dübörgött ahogy egymáshoz ért. Ujjainak érintése pedig szinte perzselte a bőröm.
- Még koránt sincs vége.. - suttogta majd két keze közé fogta az arcom és durván ajkaimnak esett. Egy pillanat sem kellett hozzá, máris viszonoztam a csókját. Szorosan átkaroltam a nyakát és a lehető legközelebb húztam magamhoz. Szinte felfaltuk egymást, olyan hevesen csókolóztunk. A következő pillanatban belemarkolt a fenekembe és úgy emelt az ölébe, nem kellett sokáig próbálkoznia, lábaimmal azonnal átkulcsoltam a derekát. Erősen tartott, kezei pedig még mindig a fenekemen pihentek, mire önkéntelenül is a szájába nyögtem. Beletúrtam a hajába, húztam, téptem őket.. annyira jó érzés volt ajkaimon érezni őt.
Majd néhány perccel később elváltunk egymástól, de még nem tett le. Homlokunkat egymásénak döntve próbáltuk szabályozni légzésünket. Olyan gyorsan történt minden.. időm se volt ellenkezni vagy bármit is reagálni. De akkor miért érzem úgy, hogy nem bántam meg? Azért mert én is legalább ugyanannyira akartam mint Ő.
- Kérlek maradj velem.. - suttogta ajkaimba - Nem bírom tovább nélküled. Hiányzol. Rohadtul hiányzol!
- Te is nekem Jake.. - válaszoltam, majd végig simítottam az arcán és megcsókoltam.
Abban a pillanatban leomlott körülöttem minden fal, amivel valaha is megpróbáltam távol tartani magamtól őt. Bármilyen erősen is akartam, bárhogy igyekeztem, kudarcot vallottam. Nem voltam elég erős ahhoz, hogy elfelejtsem őt. Túlságosan szerettem ahhoz. Nélküle már szinte nem is létezem. Most már értelmetlen lenne a magam ellen folytatott harc. Szeretem Jake-et. Történjen bármi.. örökre szeretni fogom.
Az eddigieknél is szorosabban tartott, két kezét felcsúsztatta az oldalamon, úgy vont ölelő karjaiba.
- Menjünk haza, jó?
- Menjünk.. - mosolyogtam ajkaiba, majd óvatosan letett és beszálltunk a kocsiba.

***

Fél órával később már vissza is értünk a faházhoz. Mikor leparkoltunk a veranda előtt Ashley alakját ismertem fel a sarokban, és ahogy kiszálltunk egy óriási mosoly kíséretében bekiáltott a többieknek.

- Megjöttek! - sietett az ajtó elé.
Nem telt bele fél perbe sem és mindenki egyszerre tódult ki a bejárati ajtón. Önkéntelenül is mosolyra húzódtak ajkaim, majd Jake-re pillantottam, aki ugyanolyan boldogan mosolygott. Mellém lépve összekulcsolta ujjainkat és még egy apró csókot is adott, mire a többiek fütyörészve tapsolni kezdtek.
- Na jó.. most már abba lehet hagyni. - mondtam komolyságot erőltetve az arcomra, de nem bírtam sokáig, a következő pillanatban nevetve magamhoz öleltem Jake-et és felsétáltunk a verandára.
- Örülök, hogy végre megtudtátok beszélni a dolgokat. - mondta őszinte mosollyal Andy - Bár lehet, hogy egy kicsit túlzásba estünk ezzel az elrablósdival, úgy érzem megérte..
- Azt hiszem ebben egyet kell értenem veled. - kacsintottam rá és a többiekhez fordultam - És tőletek pedig szeretnék bocsánatot kérni. Mindenkitől elnézést kérek, amiért tönkretettem a karácsonyt..
- Tönkre tetted? De hisz még el sem kezdődött! - nevetett fel Christian - Most jön majd csak a java.
- Ez igaz.. - haraptam ajkaimba és oldalra pillantva Jake sokat mondó pillantásán akadt a tekintetem.
- Bocs, hogy közbe szólok.. de nem akarunk bemenni? Befagy a fenekem.. - szólalt meg Jinxx, aki egy szál pulcsiban szinte vacogott.

***

Az egész napot együtt töltöttük a srácokkal. Sokat nevettünk, játszottunk. Állítólag Andy gyerekkori társasjátékai valahogy előkerültek a padlásról.. magam sem értem hogyan, de nagyon jól szórakoztunk. Délután feldíszítettük a fát, egy csomó sütit ettünk és a legfinomabb karácsonyi vacsorát fogyasztottuk el hangos nevetések közepette.
Vacsora után mindenki visszavonult a szobájába. Én gyorsan lezuhanyoztam és amíg Jake-re vártam kimentem a nappaliba. Leültem egy karszékbe a kandalló elé és az elmúlt néhány nap eseményein gondolkoztam. Egy héttel ezelőtt nem is hittem volna, hogy Jake-kel és a srácokkal töltöm az ünnepeket. Önkéntelenül is elnevettem magam, amikor ténylegesen rájöttem, hogy egy ilyen dolog miatt kellett külön válnunk. Olyan.. hihetetlen, hogy mindez idáig vezetett. De most már végre minden a helyére került és még nagyon-nagyon sokáig együtt leszünk Jake-kel.
- Hát te? Azt hittem a szobában vagy.. - jelent meg a hátam mögött Jake.
- Csak lejöttem egy kicsit.. - sóhajtottam és végig simítottam a karfán támaszkodó kezén - Jólesett egy kis csend. Sok minden történt ma és elfáradtam egy kicsit.
- Nagyon boldog vagyok, hogy végül itt maradtál.. Nem tudom mihez kezdtem volna nélküled.. - mondta megkönnyebbülten és összekulcsolta ujjainkat.
- Sajnálom, hogy eltűntem előled. Hagynom kellett volna, hogy megmagyarázhasd.. Nem lett volna szabad..
- Abby.. - tette mutató ujját a számra - Legalább én is olyan hibás vagyok, mint te.. Én voltam az, aki szó nélkül lelépett. Én rontottam el mindent..
- Olyan buták voltunk.. - nevettem fel halkan.
- Azt hiszem ezentúl mindig mindent elmondunk egymásnak. Nem szabad eltitkolnunk semmit. - mondta mosolyogva és közben az ujjaimmal játszadozott.
- Nem bírnám elviselni, ha újra ez történne velünk..
- Megígérem, hogy nem fog. Veled maradok, történjen bármi..
- Köszönöm.. - mosolyogtam rá, majd a lobogó tűz felé fordítottam tekintetem. Csillogó szemekkel csodáltam, ahogy a lángok békés táncot jártak. Arra gondoltam, hogy mi is olyanok vagyunk mint a tűzben táncoló lángok. Összeillettünk. Mint egy kirakós két darabja, melyek azért készültek, hogy kiegészítsék egymást.
- Abby..
- Hmm? - néztem rá.
- Nagyon szeretlek.. - suttogta mellém guggolva.
- Én is nagyon szeretlek téged Jake. Mindennél jobban.. - mosolyogtam a szemébe nézve.
Majd lehajolt ajkaimhoz, hogy megcsókoljon és ezzel egy időben átkarolta a lábaimat és az ölébe emelt. Olyan könnyedén indult el velem a lépcső felé, mintha csak egy zsák pihe lettem volna. Mosolyogva csókolózva és halkan nevetgélve felbotladoztunk a lépcsőn, majd bementünk a szobámba, ahol az ágyra dőlve tovább csókolóztunk. Idővel a ruháink is lekerültek rólunk, azután pedig már csak egymás érintéseit élveztük egész éjszaka.
Most már tudtam, hogy az életem rendbe jött. Tudtam, hogy most már minden rendben lesz és soha többé nem fogunk elválni egymástól. Mert történjen bármi, elválaszthatatlanok vagyunk.
És tudtam azt is, hogy ez lesz a legszebb téli mese amit majd a gyerekeimnek mesélhetek karácsonykor.

**Vége**