* Chapter 13 ~ Elég volt [3/3]

Sziasztok!

Meg is hoztam a folytatást, ami kivételesen ismét egy Andy szemszögéből írt résszel kezdődik. Végre kiderül, hogy Max túléli-e vagy sem, avagy sikerül végigcsinálni amit akar. Remélem már mindenki izgul, ne felejtsétek a következő rész már a befejezés lesz!

Jó olvasást! (:

----------------------------------------

Andy

 

*Zene 

 

- Jó mondtam már, hogy sajnálom! - kiáltotta CC Jinxxnek, mire mindenki hangos nevetésben tört ki. Aztán hallottam, hogy valaki csengetett. Leraktam az italom az asztalra és felálltam.

- Majd én megnézem. - motyogtam a többieknek és az ajtóhoz mentem. Ahogy kinyitottam nem volt ott senki, csak egy borítékot találtam a lábtörlőn. Felvettem és elolvastam mi volt ráírva.

 

Andynek.

 

Ez Max kézírása.

Azonnal kinyitottam és azt hittem meg áll a szívem, mikor elolvastam a tartalmát.

 

Andy,

Kérlek ne tépd szét azonnal ezt a levelet, mielőtt elolvasod. Fontos.. vagyis valami olyasmi. Nekem fontos.

Azt akarom, hogy tudd nagyon sajnálom.

Sajnálom, hogy mindennek véget vetettem.

Sajnálom, hogy féltékeny voltam.

Sajnálom, hogy állandóan csak veszekedtünk.

Sajnálom, hogy utáltalak, hogy beléd szerettem, hogy nem voltam elég jó, hogy önző voltam, egy felelőtlen, túlságosan komoly undorító ribanc. Sajnálom, hogy hazudtam. Mindent sajnálok.

De legjobban azt sajnálom, amire most készülök. Kérlek ne hidd, hogy ez a te hibád. Kérlek mond el a srácoknak is, hogy ez nem az ő hibájuk. Csak miattam és az elbaszott életem miatt van.

Ne gyászoljatok. Ne érezd rosszul magad miattam. Ne hiányolj. Egyáltalán ne is gondolj rám soha többet ezután.

És az Isten szerelmére, ne próbálj megmenteni.

Andy ez az én üzenetem.

Ez az utolsó búcsúm. 

Szeretlek.

És Andy ne sírj. Mert, ha sírsz kísérteni foglak.

Nos, azt hiszem itt a búcsú ideje.

Örökre és mindig,

    Mackenzie Tanner

 

Összegyűrtem a levelet, berohantam a lakásba és azonnal megragadtam a slusszkulcsom. 

- Haver, minden rendben? - kérdezte Jake.

Kétségbeesett arckifejezéssel bámultam rá, mire mindenki értetlenül felvonta a szemöldökét. Éreztem ahogy könnyek mardossák a szemem.

- Max.. megakarja ölni magát! - kiáltottam.

Mindenki egy emberként ugrott fel és a földre hajítva mindent követtek engem a kocsihoz.

***

Max

 

A nyakam köré helyeztem a hurkot és erősen meghúztam azt. A könnyeim csak úgy záporoztak a szememből, én pedig hangosan zokogtam. Egyik lábamat a szék háttámlájára helyeztem és már épp ellöktem volna magam, mikor hallottam egy kiáltást.

- Várj! Max állj!

Felnéztem és a srácokat pillantottam meg kétségbeesett és fájdalommal teli tekintettel.

Megláttam Andyt, aki legelöl állt és tett felém egy lépést.

- Ne! - mondtam - Ha közelebb mersz jönni megteszem!

Megállt ahol volt, de még így is elég közel volt ahhoz, hogy meglássam a szemében megcsillanó könnycseppeket.

- Max, m-miért? - mondta óvatosan, remegő hangon. Mint aki attól fél bármelyik pillanatban megölhetem.

Felvontam a szemöldököm és az ajkamba haraptam.

- Miért? Miért? - mondtam. Lassan megráztam a fejem és éreztem, hogy még több könny gördül le az arcomon.

- Mi az oka? Mond miért kellene élnem, ha minden egyes nap mikor felkelek egy rakás szerencsétlenségnek érzem magam? Mond mi értelme van folyamatosan hamis mosolyt erőltetnem magamra, és azt színlelnem, hogy mennyire kibaszottul kedves vagyok? Hogy mindig azt a legjobb oldalamat kell mutatnom amit mások látni akarnak? Mond mi értelme van annak, hogy csak azért legyek boldog mert mások is azok, miközben én csak egy rakás szar vagyok? Tudod te milyen érzés mindenkinek hazudni? Hazudni saját magadnak azt, hogy szeretsz élni és minden tökéletesen jó? Már túl nehéz válaszolni a kérdésre "Jól vagy?" és nem csak hazudni. Úgy érzem az életem egy jelentős része hiányos, mióta elhagytalak. De már nem kaphatlak vissza, mert tudom, hogy nem szeretsz. Tudom, hogy azt a tudomisénhogyhívjákot szereted. Szóval mond el mi értelme maradnom, különben megteszem! - kiáltottam.

Óvatosan rám nézett azokkal a gyönyörű szemeivel, melyek máskor annyi mindent mondhatnának. De most semmi mást nem láttam bennük, csak a fájdalmat. Tetőtől talpig végigmért és a pillantása megakadt a hurkon.

Tudjátok mi a legrosszabb?

Nem válaszolt.

Behunytam a szemem, hogy visszatartsam újabb előtörő könnyeimet, majd lábammal elrugaszkodva felrúgtam a széket és már éreztem, hogy sikerülni fog, amikor két kar fonódott a derekam köré, szorosan megtartva engem. Kinyitottam a szemem és a jobb oldalamra néztem, Andyt pillantottam meg ahogy a karjaiban tartott.

Zokogva megpróbáltam kiszabadulni a fogásából, de ő csak még szorosabban magához húzott.

- Maradj velem, különben soha többet nem lesz lehetőségünk együtt lenni ha te most elmész. - suttogta.

Hangosan ziláltam és még egyszer megpróbáltam kiszabadulni, mire még jobban szorított a fogásán. Arcát a karjaimba temetve megszólalt.

- Nem. Soha nem foglak újra elereszteni. - suttogta.

Zokogva a nyakamon lévő kötélhez nyúltam és meglazítva azt a földre dobtam.

Andy felé fordultam, mire rám nézett. Kezeimet a nyaka köré tekerve szorítottam magamhoz és ajkaimat az övéihez tapasztva csókoltam meg. Eltoltam magamtól, de csak egy nagyon kicsit, így ajkaink szinte súrolták egymást. 

- Sajnálom. Sajnálom.. - motyogtam.

- Mm-mm.. az én hibám. Nem lett volna szabad megcsaljalak. - suttogta.

Egyetértve bólintottam és újra megcsókoltam.

Talán nyálasan fog hangzani, de szeretem ezt az embert jobban, mint bármi mást az univerzumban és egyszerűen képtelen vagyok nélküle élni.