* Chapter 16

Sziasztok!

Itt is lenne a következő rész! Mint azt az előző részből is sejthettétek, fontos dolog fog történni aminek valószínű, hogy nem sokan örültök majd, de pánikra semmi ok! Izgalmakban nem lesz hiány, a vége felé egy igen meglepő fordulat lesz, valamint egy apró időugrás is lesz benne.  Jó hír pedig, hogy megérkezett az ígért Andy-s szemszög. Viszont van egy rossz hírem is, ez az utolsó előtti rész, tehát a következő már a befejező rész lesz.  Igyekszem hozni, senkinek nem szeretném az idegeit ezzel húzni.. szóval nem is fecsegek tovább.

Jó olvasást! (: 

 ----------------------------------------

 Max

Féltérdre ereszkedett és előhúzott valamit a zsebéből.

- Hozzám jössz? - kérdezte. Én pedig csak álltam ott, teljesen lesokkolva.

Vettem egy mély lélegzetet.

- Igen, persze hozzád megyek! - préseltem ki nagy nehezen a szavakat. Majd mindketten elmosolyodtunk, az ujjamra húzta a gyűrűt és végül megcsókolt.

 Amint hazaértünk megragadtam a mobilomat és mindenkit felhívtam. A srácokat, Alana-t, a szüleimet.. igen a szüleimet is. A srácokat hagytam utoljára, mivel nem voltam biztos benne hogyan fogják ezt a hírt fogadni.

Az első csöngetés közepénél Ash kapta fel a telefont.

- Haló? - kérdezte. 

- Hali. Öhm van pár újságom a számotokra. - mondtam. Aztán hallottam, ahogy kihangosítják a mobilt.

- Mi lenne az? - elvigyorodtam. 

- Nos, úgy tűnik, hogy... eljegyeztek. - mondtam nekik.

Azt hiszem CC visítását hallottam, de nem vagyok biztos benne. 

- Tényleg? - kérdezte Jake.

- Igen! 

Majd mind gratuláltak nekem, azonban észrevettem valamit - Andy nem volt köztük.

- Hé, Andy ott van? 

Egy ideig hezitáltak a válasszal. 

- Nem nincs itthon. - mondta Jinxx.

- Oh, hát akkor egyikőtök megtenné a kedvemért, és szólna neki hogy találkozni szeretnék vele a Starbucks-nál mondjuk vasárnap délben? Tudjátok eléggé... - majd itt hirtelen elharaptam a mondatom végét.

- Eléggé.. mi? - kérdezte CC.

- Hiányzik nekem.

- Persze, szólok neki! - válaszolta Ashley pár másodperccel később.

- Köszönöm, sziasztok! - mondtam, majd megszakítottam a vonalat.

Andy

Mind rám néztek. Megráztam a fejem.

- Nem nincs itthon. - hazudta Jinxx.

- Oh, hát akkor egyikőtök megtenné a kedvemért, és szólna neki hogy találkozni szeretnék vele a Starbucks-nál mondjuk vasárnap délben? Tudjátok eléggé... - majd itt hirtelen megakadt

- Eléggé.. mi? - kérdezte CC rám pillantva.

- Hiányzik nekem. - folytatta.

- Persze, szólok neki! - válaszolta Ashley pár másodperccel később.

- Köszönöm, sziasztok! - majd letette.

- Minden rendben? - kérdezte Ash. Nem.

- Jah, persze. - válaszoltam, majd felmentem az emeletre a szobámba. Arcomat a párnába temetve feküdtem az ágyamon. Nem tudom elhinni, hogy hozzá megy ahhoz a... Connerhez. Gyűlöltem még csak rágondolni is arra a baromra. De legalább láthatom Őt vasárnap.

***

Felsétáltam a kávézóhoz és bementem. Majd észrevettem Max-et egy asztalnál üldögélni, miközben a kávéját szorongatta. Aztán láttam, hogy még valaki ül közvetlenül mögötte. Megpillantva engem, integetve közelebb invitált. Muszáj volt erre elmosolyodnom.

- Heey! - üdvözölt.

- Hali. - mondtam, amint helyet foglaltam. Majd belekortyoltam a kávémba és undorodva lenyeltem azt a csészét pedig visszatettem a helyére.

- Nem tudtam milyen kávét szeretnél inni, ezért csak rendeltem egyet. - nevetett, mire én is felkuncogtam.

- Végül is a szándék a fontos. - mondtam.

Beleharapott az ajkába.

- Mi az? - kérdeztem.

- Csak annyi, hogy.. együtt vagyunk. - mutatott rám. 

- Persze.. vagy talán nem? Nem kiabálunk egymással, nincsenek bunkó beszólások sem. - mondtam. Bólintott.

- Szóval van egy újságom a számodra. - kezdett bele. 

Francba! Nem akarom ezt hallgatni megint.

- Micsoda? - pokolba, miért mondtam ezt. Felemelte a bal kezét.

- Eljegyeztek. - vigyorgott. Sikerült egy hiteles mosolyt erőltetnem az arcomra. 

- Gratulálok! - nyögtem ki nehezen. Mire a mosolya még szélesebb lett. Majd megszólalt a mobilja. Rápillantott és egy pillanatra ijedtnek tűnt. Aztán azt mondta, hogy mennie kell. 

- Oh, persze értem. - majd mindketten felálltunk, megöleltük egymást és elment.

Nem tudom elhinni, hogy hozzá megy.

 Max

Lassan kinyitottam az apartmant ajtaját, ami 30. a emeleten volt és amit megosztottam vele, vagyis inkább "ezzel". Conner egy vadállat. Amióta csak eljegyzett, folyamatosan.. meggyaláz. Tárgyakkal dobál, megüt, bármit megtesz amivel csak ártani tud nekem. És ami a legrosszabb, hogy mialatt ezeket műveli teljesen józan.

- Hol voltál? - láttam meg ahogy kisétál a hálószobából. 

- Csak a Starbuks-ban voltam, hogy elmeséljem egy barátomnak az eljegyzésünket. - válaszoltam olyan gyengéden ahogyan csak tudtam.

Berángatott a hálóba és bezárta az ajtót.

- Az a kölyök, Andy volt az, ugye?! - kérdezte.

Vettem egy mély lélegzetet.

- Nem. - hazudtam. Nem kedvelte őt, egyáltalán nem kedvelte ha csak róla beszéltem.

- Hazug! - mondta, majd pofon vágott. A földre zuhantam, kezemmel az arcomat szorongatva. Mögém térdelt. 

- Tudod, hogy nem hazudhatsz nekem! - megragadta a hajamat és elkezdte maga felé húzni. - Miért nem tudod  egyszerűen csak azt csinált amit mondok?! - kiabált rám. Visszalökött a padlóra és a bordáim közé rúgott. Hangosan felkiáltottam a fájdalomtól és a kezemmel rögtön a bordámhoz kaptam. 

- Jobban jársz, ha itt leszel mire visszajövök! - mondta, majd elhagyta a szobát.

Én pedig csak sírtam, sírtam amíg az a szörnyeteg haza nem jött.

*Pár hónappal később*

Éjfél körül járhatott az idő. Az esküvő előtti éjszaka. Conner-ra pillantottam, aki mélyen aludt. Óvatosan kimásztam az ágyból és a ruhásszekrényemhez mentem. Megragadtam egy farmert és egy pulcsit, majd a pizsamámra húztam. Már épp a cipőmet akartam felvenni, amikor egy erős szorítást éreztem a csuklómon.

- Ugye nem szökni készültél, igaz? - mondta. Eleresztettem egy apró sóhajt. 

- Nem. - hazudtam. De ő csak folytatta.

- De igen! - majd egymást kezdtük bámulni. Majd a csúsztatós üvegablakhoz sétált, ami az erkélyre vezetett. 

- Ha elakarsz hagyni, ez az egyetlen kiutad. - mondta miközben az erkélyre mutatott. A 30-on vagyunk, ezt nem gondolhatja komolyan.

Ránéztem, majd megpróbáltam eljutni a hálószoba ajtajához, de megragadta a csuklómat és az üvegajtóhoz ráncigált. Egyik kezemet az ajtóra, másikat pedig a falnak támasztva próbáltam megakadályozni, hogy kivonszoljon. 

- Maradok! Maradok! - zokogtam. Mire abbahagyta a ráncigálást. 

- Biztos? - kérdezte.

- Igen, biztos. - sírtam.

- Ismételd meg!

- Veled maradok! - mondtam.

- Hangosabban!  

- Veled maradok!! - üvöltöttem.

Majd eleresztett és letérdelt velem szemben. Közelebb húzott magához és megölelt. 

- Mindössze csak annyit kell tenned, hogy figyelsz rám. - suttogta a fülembe miközben a mellkasába fúrva fejemet zokogtam.

Felemelte a fejem és megcsókolt. Én nem tettem semmit. Megragadta a bordáimat, ahol fájt, mire visszacsókoltam.

Nem tudom elhinni, hogy hozzá megyek.