* Chatper 17 # [ Befejezés ]

Sziasztok!

Megérkezett hát az utolsó rész! Nem lett a leghosszabb, sőt kifejezetten rövid és őszintén szólva idegtépő is, de a lényeg úgyis le van írva. Remélem tetszeni fog ez is, mint az előzőek. Meg kell mondanom nagyon fog hiányozni ez a történet. Úgy hozzá szoktam már a fordításához! Szeretném megköszönni Nektek, hogy itt voltatok, hogy elolvastátok és néha napján még csillagoztatok valamint véleményeztetek is. Külön szeretném megköszönni Cassy-nek és Emo.Girl-nek a hozzászólásait, hiszen csak Ti ketten írtatok a részekhez. Nagyon-nagyon jól esett mindaz amit írtatok, sokat jelent nekem és remélem, hogy a továbbiakban is számíthatok Rátok! Na de hát nem is beszélek tovább, nem akarom az időt húzni. Itt lenne hát a befejező rész, élvezzétek hiszen nem lesz több!

Jó olvasást! (: 

 ----------------------------------------

 Max

Ott álltam a hotel egyik szobájában. Magamat néztem a tükörben. Csodásan néztem ki, tényleg... de legbelül rettenetesen éreztem magam.

Egyszerűen nem tudtam kiverni a fejemből a múlt éjszakát. Megfenyegetett, hogy megöl. Kis híján meg is tette.

Alana nyitott be az ajtón. Láttam a tükörből, hogy már a sírás határán volt. 

- Gyönyörű vagy! - mondta. Megpróbáltam mosolyogni, de az arcom nem hagyta magát. - Mi a baj, talán te nem így gondolod? - kérdezte.

- De, de persze. - nyugtattam meg. Mindenki eljött. A szüleim, az Ő szülei, néhány barátja, páran az enyéim közül és persze a srácok. Nos, majdnem mindenki. Andy nem jött el.

Andy. Ő volt az egyetlen amire most gondolni tudtam. Szeretem Őt, nagyon. Most már tudom. Nagyon sokat gondolkoztam ezen az utóbbi időben, de már nem léphettem vissza az esküvőből. Nem számít mennyire szerettem volna.

- Na de most már ideje menni. - mondta megragadva a karomat és kihúzott a szobából. Eljött az én időm.

Vettem egy mély lélegzetet és felemeltem a fejem. Észrevettem az apámat, aki megfogta a kezem. Rám mosolygott és nekem is sikerült visszamosolyognom rá. 

- Sok szerencsét! - mondta. 

- Köszönöm! - válaszoltam.

Kisétáltunk, majd megláttam a többieket, akik mind felálltak. A négy srác velem szemben állt. 

Mind rám mosolyogtak. A paphoz sétáltunk, majd apám átadott Connernek. Connerre pillantottam, aztán a többiekre. Andy. Én őt szeretem. Andyt szeretem! Nem Connert.

- Én... - kezdtem. A tekintetem a srácokra vándorolt. Aggodalom ült ki az arcukra.

- Én... nem. - hangos duruzsolás ütötte meg a fülem ahogy az emberekre és Connere pillantottam. - Gyűlöllek téged Conner! Nem megyek hozzád. - majd a tömeghez fordultam. Mindenki teljesen ledöbbent.

- Ez az ember.. - mutattam Conerre - Egy gazember! Először azt hittem rendes és kedves ember, de amióta eljegyzett, folyamatosan... bántalmazott. És már torkig vagyok vele! Az igazság az, hogy egy másik férfit szeretek. És azt hiszem, nekem most mennem kell! - mondtam, majd leszaladtam a padsorok között egyenesen ki a hotelból. Szétnéztem mindkét irányba, majd éreztem, hogy valaki megragadja a karomat. Megfordultam és Ash állt ott.

- Kell egy fuvar? - kérdezte mosolyogva. Pontosan tudta kiről beszéltem az előbb. Elmosolyodtam. 

- Köszönöm! - majd a házukhoz hajtottunk és kiszálltam a kocsiból, azonban ő maradt.

Kérdőn néztem rá.

- Menj be! - kiáltotta. Rávigyorogtam. Az ajtóhoz szaladtam és benyitottam. Andy bent volt a nappaliban és a kanapén ücsörgött. Rám pillantott és felállt.

Elindultam felé és megálltam előtte. 

- Szeretlek, te barom! - mondtam. Mire a szemeimbe nézett.

- Jó, mert én is szeretlek téged! - majd magához húzott és megcsókolt.

Ott, abban a pillanatban tudtam, hogy minden rendbe fog jönni.

 *Vége*