*Chapter 13 - Kaia's Birthday

Drága olvasóim!

Óriási kihagyással végre sikerült befejeznem a következő rész fordítását is. Már csak egy pár fejezet van hátra, úgyhogy lassan ideje lesz valami új BVB-s történet után nézni. Hamarosan kirakok egy szavazást, hogy fordítást szeretnétek-e olvasni, vagy egy saját általam írt történetet. Addig még biztos van egy kis idő, majd akkor visszatérünk rá.

Jó olvasást mindenkinek, mint mindig most is izgatottan várom a véleményeiteket! :)

----------------------------------------

**Július 5**

Mikor felébredtem a közös ágyunkban feküdtem és a levegőt szalonna, kolbász és pirítós illata töltötte be. Aztán hirtelen fejbe vágott. Most már 18 vagyok. Mikor az oldalamra fordultam CC-t pillantottam meg, aki egy tálcával a kezében szalonnát, kolbászt, pirítóst, egy kártyát, narancs levet és egy rózsát egyensúlyozott.

- Jó reggelt és boldog születésnapot Kaia! - mondta és homlokon csókolt.

- Jó reggelt édes! - ásítottam.

- Csináltam neked reggelit, a kedvencedet.

- Köszönöm, ez csodálatos! - mosolyogtam és egy nagyot haraptam a pirítósból.

- Csak a legjobbat, a legjobb lánynak! - mondta - Viszont, ha elkészültél gyere le a földszintre. Van egy meglepetésem a számodra. - mondta, majd szó szerint kiugrott a szobából, le a lépcsőkön.

- Ugghhh.. - nyögtem.

Aztán elkezdtem enni és közben elolvastam a kártyát.

"Drága Kaia,

A mai nap a legszebb nap az életedben, még akkor is, hogy ha ezt nem így gondolod.

Boldog 18. Születésnapot!

Szeretettel, Christian!"

- Awwe! Milyen édes.. - suttogtam magamban.

- Kaia, kész vagy már? - kiáltott fel a földszintről CC.

- Nem, de nagyon tetszik a kártya! - kiáltottam vissza.

- Tudtam, hogy tetszeni fog! - válaszolt - De most már azért siethetnél!

- Rendben! - kiáltottam a tálcát az ágyra helyezve, majd kikászálódtam az ágyból. A szekrényemhez sétáltam és elővettem egy BVB-s pólót, amin a srácok egytől-egyig rajta voltak, felvettem egy pink szaggatott  farmert, és végül a karkötőimet és elindultam a fürdőbe. Egy fekete tussal kihúztam a szemem, óvatosan egy szárnyat rajzolva a mindkét szemem sarkába, és egy sötétebb piros rúzzsal kiemeltem a szám. Aztán elővettem a hajvasalómat és lassan elkezdtem kiegyenesíteni a fejem tetején ékeskedő gombócot. 6 perccel később már kész is voltam. Lestartoltam a földszintre és Christiannak kiáltottam.
- Christian donde esta? - ugyanis én egy kétnyelvű köcsög vagyok, haha.
- En el cocina, chica! - válaszolt. Hogy a fene vinné azt a szexi spanyol nyelvtudását!
- Porque? A meglepetésem ott van? - kérdeztem a konyha felé sétálva.
- Igen! Én legalább is azt hinném hugi. - szólalt meg valaki a hátam mögött.
- Mike! Hát eljöttél! - kiáltottam a nyakába ugorva.
- Igen, el! Nem hagyhattam ki a születésnapod. Sajnálom, hogy Hannah-én nem voltam itt. Nem tudtam jönni, mert a főnököm egész nap csak dolgoztatott. Ugghh akkora egy picsa.. - mondta szorosan magához ölelve.
- Biztosan örülni fog, hogy ma láthat téged. Biztos vagyok benne! - mondtam széles mosollyal az arcomon.
- Na és hogy van a baba? - kérdezte a konyhapulthoz ülve.
- Hát.. a reggeli rosszullétek óriási nagy szívások.. Soha ne akarj teherbe esni Mike, oké? - mondtam viccelődve.
- Rendben, csak azért is kipróbálom! - nevetett.
- Szóval Kaia. Nem csak Mike az egyetlen meglepetésem a számodra. Egy csomó mindent elrejtettem a házban, azt hiszem ideje mindet megkeresned. - mondta CC.
- A fenébe.. haver én nagyon fáradt vagyok. - sóhajtottam keresztbe feküdve a pulton, mivel elég alacsony vagyok és pont elférek rajta.
- Oké, oké. Egyet megmutatok, de a többit neked kell megtalálnod. - válaszolta CC, ahogy kinyitotta a hűtőt.
- Te a hűtőbe dugtad az ajándékot? - kérdezte Mike csipkelődve, mire mind elnevettük magunkat.
- Természetesen. Máskülönben hol tartanám a sminkkészletet? - válaszolt előhúzva egy óriás doboznyi sminkes cuccot.
- Azta! És mégis hogy fogom én ezt használni? Hát nagyobb, mint én.. - lepődtem meg.
- Nem tudom. Majd megoldod. Auughh.. Most már én is nagyon elfáradtam.. Mikey, vagy Michael vagy hogy a fenébe szólítsalak..
- A Mike tökéletes lesz.
- Oké, Mike. Ha elfáradtál van egy pár vendégszobánk, rendben? - mondta CC, majd az ölébe kapott és felvitt a szobánkba.
- Később találkozunk Mike! - vigyorogtam rá.
- Awww fúúj! Nincs szükségem erre a látványra.. a kishúgom vagy még..  - nyafogott majd becsukta a szemét és befogta a fülét.
- Ahogy gondolod.. Páá! - válaszoltam a lépcső tetejéről.
- Tudod mi tenné még szebbé a szülinapom? - kérdeztem CC-t, miközben a nyakához bújtam.
- Nem, micsoda?
- Talán.. hmm.. tudoood.. - suttogtam.
- Oh, hát persze! Hmm rendben.. - nevetett, majd becsukta és bezárta mögöttünk az ajtót.

**20 perccel később**

Mikor lesétáltunk a földszintre Mike-ot a nappaliban találtuk. Épp Tv-t nézett.
- Heey Mikey, mizuu? - ugrottam rá és összekócoltam a haját.
- Valaki sokkal boldogabbnak tűnik.. - mondta.
- Hmmm.. sokkal! - mondtam CC-re vigyorogva.
- Awww fúújj.. most komolyan ezt kell hallgatnom? - nyavalygott Mike.
- Őőőő jaa! Hahaa.. - nevettem és eldőltem a kanapén.
- Gyere Christian, ülj le. Mike már 2005 óta nem harapott meg senkit. Na jó csak viccelek, viccelek! - nevettem.
- Kaia! Tudod, hogy az volt az egyetlen alkalom.. - rázta a fejét Mike.
- Komolyan? Te tényleg megharaptál valakit? - kérdezte CC.
- Nem.. dehogy.. oké?
- Mike! Fogd már be a szád.. én csak vicceltem ember! - kiáltottam.
- Oh.. öhm oké..
- Bocsi, a hormonok. Egyszerűen nem tudom irányítani..
- Nem gond. Megértem.
- És most CC. Hol vannak az ajándékaim? - kérdeztem.
- Nem mondhatom el.. meg kell keresned őket.
- Ahaaaaaajjj!! Léééciiiiii!
- Neeem. Bocsika. - nevetett.
- Ahhhjj. Olyan izé vagy.. Mike menj és keresd meg az ajándékaimat! Most!
- Öhm hallottad mit mondott. A te ajándékaid, neked kell megtalálnod őket.
- Haah.. Szemetek. - majd felpattantam és legalább fél órán keresztül kutattam a lakásban bármiféle ajándéknak látszó tárgy után.
- Oké, van még valahol?! - kérdeztem nagyon idegesen.
- Nos, igen. De ahhoz kocsiba kell ülnünk. - válaszolta CC.
- Neheeeem! Fáradt vagyok és mindjárt elalszom.. - nyafogtam és lefeküdtem a földre gömb alakba kuporodva.
- Kaia mi a fenét csinálsz? - bökött meg Mike.
- Épp egy űrhajót építek a Marsra, miért minek látszik amit csinálok? - kérdeztem.
- Oh hát ez egy nagyon.. érdekes módja az űrhajó építésnek.. - viccelődött.
- Haaah! - morogtam.
- Gyeree! Majd odacipellek! - nevetett és az ölébe kapott.
- Neeem. Gyerünk Mike! - kiáltottam.
- Jövök! - mondta felállva a kanapéról.
Ahogy kiértünk megláttam egy nőt egy sárga kocsi mellett, aminek szempillái voltak. Szempillái!
- Imádom a kocsidat! - kiáltottam.
- Köszi! - válaszolt.
Majd mind beültünk CC kocsijába és elindultunk a következő meglepetéshez.
- Hova megyünk? - vigyorogtam.
- Majd meglátod. - válaszolta CC.
- Naaah! Unatkozom. Ez nagyon unalmas. Mike te is annyira unatkozol mint én? Szerintem igen. Ahhhj. Utálom a meglepetéseket. - mondtam idegesen.
- Kaia, fogd be! - mondta Mike.
- Neeeeeeeeeem! Sohaa! - kiáltottam.
- Megérkeztünk! - szólalt meg CC, mire felnéztem.
- Pontosan hol is vagyunk? - kérdeztem miközben megböktem őt.
- Mindjárt meglátod. A fenébe.. nagyon megvagy őrülve. Ami persze miattam van.. de hát naa.. - nevetett.
- Gyerüünk! Menjünk. - mondtam ahogy leparkoltunk.
- Oké csak nyugodj le. - fogta a homlokát Mike.
CC bevezetett minket egy óriási épületbe és eltakarta a szemem.
- Ahhj ne már. Tudod, hogy utálom a meglepetéseket! - morogtam.
- Igen, igen. Na gyere. Jó most már kinyithatod a szemed.
Majd levette a kezét a szememről és én komolyan sírva fakadtam.
- Igen, megcsináltuk. Azaz a srácok megcsinálták. Én nem tudtam elhozni a kártyát. - mondta CC.
Csodálatos dolgokat láttam a szobában. Aláírt fotók az összes híres embertől, akiket szeretek. Katy Perry, Dahvie Vanity, Jayy Von Monroe, mindenki a Paramore-ból, és még egy csomó mindenki egy nagy asztalon a sarokban. Volt ott egy fantasztikus torta, ami úgy nézett ki mint én. Rengeteg ajándék.. és a vendégek még meg sem érkeztek. A falakon képek voltak rólam még évekkel ezelőttről. Aztán megláttam a többieket Hannah-val ahogy egy asztalnál ültek. Odaszaladtam hozzájuk és mindenkit szorosan magamhoz öleltem. Aztán bemutattam nekik Mike-ot.
- Mike! - kiáltott Hannah és a nyakába ugrott.
- Szia pici babaa! - forgatta meg a levegőben őt.
- Hey srácok! Nagyon-nagyon szépen köszönöm srácok! Ez lesz életem legeslegszebb napja! - zokogtam.
- Igen, és láttad már hogy ki jön még? - kérdezte Andy.
- Nem, ki? - kérdeztem körbe nézve.
- Oh, csupán az összes énekes, színész akivel valaha is találkozni szerettél volna. - válaszolta Andy, majd körbevezetett a teremben.
- Jaaj fogd be! - bokszoltam bele.
- Nem, ez igaz! - nevetett.
- Ahhh! Úúúristeeen! Köszönömköszönömköszönömköszönöm!!! Imádlaak! - mondtam össze vissza puszilgatva őt.
- Hey, ne nekem köszönd. Ez CC ötlete volt! - mondta és leült egy székre.
- Isteneem! Köszönöööm Christiaaan! - kiáltottam CC-hez rohanva és a nyakába ugrottam.
- Nagyon szívesen! De most már eléég.. ez már fáj! - nevetett.
- Oh, bocsi.. Hahaa.. - nevettem halkan és leszálltam róla.
- Gyere, már jönnek a többiek! - mondta, majd behúzott a hallba.

**5 órával később**

Köszönöm mindenkinek, hogy eljöttetek! - mondtam már vagy a 205. alkalommal. Igen, annyiszor. 205 ember jött el. Már nagyon elfáradtam a táncolástól, csápolástól és kézrázástól. Miután mindenki elment azonnal bealudtam az egyik asztalon. Az ágyunkban ébredtem és éjjel 9:45 volt.
- Christian?! - szólítottam.
- Itt vagyok kicsim. - válaszolta majd szorosan magához húzott.
- Köszönöm! Ez volt életem legjobb születésnapja.. - suttogtam.
- Nagyon szívesen. Megérdemelted!
- Awwee! Szeretlek! - motyogtam a nyakába.
- Én is szeretlek! Az ajándékaid pedig a földszinten vannak. Eltartott egy ideig, mire mindet behoztuk.. de megcsináltuk. Most pedig szép álmokat kicsim.
- Jó éjszakát.. - ásítottam és már aludtam is.

Téli mese - 4. Rész

Drága olvasóim!

Kisebb kihagyással végre sikerült befejeznem a részt. Sokat vívódtam, hogy végül mi is legyen az oka Jake eltűnésének.. köszönöm, hogy annyian szavaztatok. Remélem senkinek nem okozok csalódást azzal, hogy ezt az utat választottam. Terveim szerint még minimum 1 legfeljebb 2 rész lesz, azután végez ér Jake és Abby története. Hogy végül happy end lesz-e a vége.. hamarosan kiderül.

Jó olvasást! :)

----------------------------------------

Téli mese 

Már legalább fél órája úton lehettünk, amikor elértünk egy kisvároshoz. Az a tipikus hegyvidéki kisváros. Az utakat mindenütt hó borította, a kisebb-nagyobb házakat szebbnél szebb díszek tarkították, az utakról nem is beszélve. Komolyan. Életemben nem láttam még ilyen gyönyörű látványt. A házak előtt és a kertekben gyerekek játszadoztak a szüleikkel, hóembereket építettek. Akaratlanul is mosolyra húzódott a szám. Annyira.. barátságos volt. Elképzeltem milyen látványt nyújthatnak az éjszaka közepén. Teljesen más, mint odahaza a nagy, zsúfolt és szennyezett városokban.
Mélyen elmerültem a gondolataimban és csak akkor eszméltem fel, amikor a kocsi lassítani kezdett, végül megállt egy üres park előtt. Nem értettem mit keresünk itt. Értetlenül Jake-re néztem, aki miután kicsatolta az övét, kiszállt a kocsiból és az én oldalamra sietve kinyitotta nekem az ajtót. Még mindig dühös voltam rá amiért csak úgy "elrabolt", de most már nagyon érdekelt mit forgat a fejében, így kedvetlenül bár, de mégis kiszálltam.

Elindult egy hóval borított kis úton én pedig szó nélkül követtem. Az út mindkét oldalát bokrok és különböző méretű fenyőfák borították. Hideg volt, ráadásul csípős szél fújt, így bármilyen szorosan is próbáltam összefűzni magamon a kabátom, nem segített. A sálamat ráadásul még a faházban is felejtettem, szóval semmi esélyem se volt.
Néma csendben sétáltunk egymás mellett és ahogy egyre messzebbre értünk, hirtelen kezdett ismerőssé válni a hely. Óriási fenyőfák, barátságos faházak, egy széles park... Nem! Az nem lehet.. Ez volt az a hely, ahol az első közös karácsonyunkat töltöttük.
Miért kellett idehoznia? Miért kínoz még mindig?
Nem bírtam tovább, így aztán Jake felé fordultam és értetlenül megszólaltam.
- Miért hoztál ide? Mire jó ez az egész Jake?! - léptem elé.
- Szóval emlékszel rá.. - suttogta mindvégig a földet nézve, majd unottan belerúgott egy nagyobb hógolyó maradványba és rám nézett - De vajon arra is emlékszel, hogy mit mondtam neked azon a karácsonyon?
Váratlanul ért a kérdése. Hogy emlékszem-e? Persze, hogy emlékszem rá. Minden egyes másodpercre emlékszem, amit vele töltöttem. Elmondani nem tudom mennyire szerettem és mennyire boldog voltam vele. Csak arra vágytam, hogy együtt lehessünk. Még most is emlékszem, hogy milyen izgatott voltam, amikor egyedül vártam a közös lakásunkban munka után. Elhittem neki mindent, minden egyes szavát. Igen hittem neki.. és sajnos ezért jutottunk el idáig.
- Azt mondtam neked, hogy mindig szeretni foglak és soha.. soha az életben nem fogsz megszabadulni tőlem. - folytatta, ezzel kirángatva engem gondolataimból - Megígértem neked, hogy nem foglak megbántani, vigyázni fogok rád..
- És mégis megszegted a szavad. - vágtam közbe.
- Kérlek, engedd meg, hogy megmagyarázzam. Csak öt percet adj nekem! Hallgass végig és utána ha akarod örökre eltűnök az életedből.. - könyörgött s közben még közelebb lépett hozzám.
- Nem tudom Jake. Eltelt 3 év. Mindketten megváltoztunk, mindketten új életet kezdtünk... Ennek már semmi értelme. - sóhajtottam tehetetlenül.
- Aznap, amikor elmentem.. nem volt más választásom. Nem volt időm gondolkozni, lépnem kellett és haza kellett utaznom. - kezdett bele.
- Jake, kérlek.. én..
- Hallgass végig Abby! Kérlek, muszáj tudnod az igazat! - tette ajkaimra kezét, ezzel belém fojtva a szót.
- Rendben. Hallgatlak.
- Sarah terhes lett és nem volt kihez fordulnia. A gyerek apja csak úgy lelépett, elhagyta őt. Teljesen összetört. Alig evett, egész nap a szobájában volt. Lefogyott és megbetegedett.. aggódtam érte és úgy éreztem kötelességem mellette lenni. - magyarázta, és én úgy éreztem minél többet tudok meg, annál jobban összezavarodom.
- Tessék? - csak ennyit tudtam kinyögni - Ez most valami vicc?!
- Abby, nem viccelek. Az igazat mondom. Kérlek higgy nekem!
- De.. de ha csak emiatt mentél el, akkor miért nem tudtál üzenni vagy egy levelet írni vagy felhívni vagy akármi.. bármi?!
- Én próbáltalak hívni. Ezerszer is felhívtalak, de te folyton kinyomtad a mobilod.
- Azért mert rettenetesen megbántottál és annyira dühös voltam, hogy később már nem is érdekelt, miért mentél el. Haragudtam rád.. még most is haragszom rád, amiért nem szóltál nekem. Azt hittem, hogy miattam történt.. hogy valamit elrontottam, hibáztam és ezért elhagytál..
- Hogy juthatott ilyen az eszedbe? - emelte fel az államnál fogva az arcom - Tudod, hogy soha nem hagytalak volna el. Történhetett bármi én mindig szerettelek.. még most is szeretlek.. - suttogta szinte ajkaimba az utolsó szavakat, én pedig reszkettem az érintéseitől. Kétségbeesetten behunytam a szemem és egy mély levegőt vettem.
- Nézd.. én nem tudom, hogy most mit mondhatnék.. Ez annyira zavaros.. 3 évig egymás felé se néztünk, pusztán egy félreértés miatt? Nem.. ez biztos csak egy vicc..
- Esküszöm, hogy az igazat mondtam! Mind a kétszer..
- Hogy érted, azt hogy mind a kétszer?
- Igazat mondtam, amikor Sarah terhességéről meséltem és igazat mondtam, amikor azt mondtam.. most is szeretlek. - simított végig az arcomon, mire akaratlanul is könnybe lábadt a szemem.
- Miért nem vártál meg akkor? Elmondhattad volna.. - adtam meg magam a teljes gyötrelemnek és halkan zokogva megmarkoltam a kabátja gallérját. - Tudod milyen rohadtul fájt, mikor hazaértem és helyetted csak az üres lakást találtam?! Tudod te milyen érzés volt?!! - kiabáltam és ököllel a mellkasába vágtam. - Hogy tehetted ezt? Mindig mindent megbeszéltünk.. mindenben számíthattunk egymásra! Miért nem bíztál bennem?! Miért?!!
- Attól féltem, hogy talán.. nem értenéd meg és dühös lennél rám, amiért hazamegyek a nővéremhez.. - fogta le a kezeimet és a karjaiba vonva magához húzott - Kérlek bocsáss meg nekem! Tudom, hogy óriási hibát követtem el, azzal hogy ennyi időre eltűntem.. de kétségbe voltam esve és nem tudtam hogyan hozhatnám helyre a dolgokat azután, hogy elmentem. Nagyon sajnálom..
Jake vallomása hideg zuhanyként ért. Az, hogy végre megtudtam mi történt 3 évvel ezelőtt csak még nyomorultabbá zúzta az érzéseimet. Rettenetesen fájt, hogy még annyira sem bízott bennem, hogy elmondja az igazat. Persze, hogy megértettem volna. A nővéréről volt szó! Mindig is szerettem és tiszteltem Sarah-t. Soha nem lettem volna képes elszakítani őket egymástól.
- Pár hónappal ezelőtt megpróbáltalak újra felkeresni. Haza akartam jönni hozzád, hogy mindent megtudjunk beszélni.. de aztán.. anya meghalt.. - csuklott el a hangja és nekem a szívem szakadt meg érte. Mindig is imádta az édesanyját. - Apa teljesen összetört és Sarah meg én tartottuk benne a lelket. Nem tudtam őket magukra hagyni.. Kérlek.. Meg kell értened, hogy nem tehettem mást.. - suttogta, majd mutató ujjával felemelte az állam és mélyen a szemembe nézett. Letörölt egy kósza könnycseppet az arcomról, és láttam rajta, hogy most a válaszomra vár.
- Én.. megértem Jake.. persze, hogy megértem. Nagyon sajnálom anyukádat és azt még jobban sajnálom, ami Sarah-val történt.. de ez sajnos akkor sem változtat a tényeken. Elhagytál. És tudod nem is ez fáj a legjobban, hanem az, hogy még csak meg se próbáltál magyarázatot adni.. hagytad, hogy a teljes tudatlanságban éljek. És ezt.. soha nem fogom tudni megbocsátani neked.. - suttogtam könnyeimmel küszködve, majd eleresztettem a kezét, mely még mindig engem szorongatott és lassan visszasétáltam a kocsiig.

Toborzás

Drága olvasóim!

Most egy kicsit más dologgal kapcsolatban írok nektek. Gondolom már sokan olvastátok a FB oldalon is, hogy a nyári szünet elejére tervezek egy új sztorit. Felteszem a linket ide is, hátha valaki itt előbb hozzá jut. 

Aztán még szerettem volna elmondani, hogy rettentően hálás vagyok nektek, amiért egyre többen olvastok és egyre többen írtok, itt vagytok! Annyira sokat jelent nekem, hogy szavakkal elmondani nem tudom! Köszönöm! Nagyon köszönöm! :) ♥♥

És akkor itt lenne a link, izgatottan várom a véleményeiteket! :)

The Crow