* Chapter 10 ~ Minden csak pazarlás

Sziasztok!

Már itt is van a folytatást! És most tudom, hogy mindenki a pokolra fog kívánni azért amit tettem, de úgy gondoltam egy pici félrevezetés sosem árt. Hogy mi is volt ez? A részben.. már rögtön az elején kiderül. Aztán mivel már többen is kérdeztétek, elmondom nektek, hogy már csak 4 rész van hátra a történetből. Remélem mindenki felkészült rá lelkileg, mivel elég.. durva lesz.. De nem is szaporítom tovább a szót.

Jó olvasást! (:

----------------------------------------

Max

*Zene 

- Hali Maxy. - mosolygott Sammy.

Én csak döbbenten, már-már tátott szájjal meredtem rá.

Oh, Istenem miért kellett meghallgatnod az imáimat?

Sammy, édes Istenem, Sammy. Miért? Miért most, amikor annyi időd lett volna rá, miért pont most kellett idejönnöd?

Finoman megráztam a fejem és vettem egy mély lélegzetet. 

- Szia Sammy. - mondtam miután kifújtam a levegőt.

Elmosolyodott.

- Bemehetek? - kérdezte nevetve.

- Uh.. öhm persze! - mondtam majd félre álltam.

- Szóval. Mit csinálsz itt? - kérdeztem, miután leült.

Majd én is leültem a nagy karszékbe és kezemet az ölembe helyeztem, megpróbálva nem mozgatni, mivel még eléggé fájt.

- Max.. azt hiszem meg kell próbálnunk még egyszer. - szólalt meg pár perc csend után.

Felvontam a szemöldököm és szólásra nyitottam az ajkaimat, de egy hang sem jött ki a számon.

Végül sikerült összeszednem magam és miután vettem egy mély lélegzetet csak ennyit tudtam mondani.

- Micsoda?!
Nyugi Max. Csak nyugi.
Bólintott és még egyszer megismételte.
Döbbenten sóhajtottam és határozottan megráztam a fejem.
- Nem. Nem, nem, nem! Ez nem történhet meg velem! - kiáltottam.
Sammy zavartan összeráncolta a szemöldökét.
- Figyelj, sajnálom Sammy, de én.. én nem tehetem. Azok után nem amit velem tettél. - mondtam.
Elfordította a fejét és a padlót kezdte bámulni.
- Éppen most vagyok túl egy szakításon és.. hát.. őszintén úgy érzem megöl ez az egész. Nem akarok belekezdeni egy másikba.. - mondtam, majd felálltam és elsétáltam.
Bólintott, de még mindig nem nézett rám.
- És még abban sem vagyok már biztos, hogy még éreznék valamit irántad.
Hirtelen felém kapta a fejét.
- Mi van?! - kiáltotta. Francba, elfelejtettem, hogy mennyire lobbanékony.
Rápillantottam.
- Én csak.. nincs mit mondanom.
- Max, nem lehet valakit csak úgy elfelejteni! - mondta. Szemeit óriásira nyitotta és úgy bámult rám, mintha csak megakarna ölni.
Becsuktam a szemem aztán újra kinyitottam őket, de ekkor már a konyha köveket bámultam.
- Azt akarod mondani, hogy te igazából soha nem is szerettél engem?!
Oh, Istenem. Már megint itt tartunk. Mindig félreértelmezi a dolgokat.
- Sammy.. régen szerettelek. És itt most a régen a kulcsszó. - mondtam miközben ránéztem.
Gúnyolódott aztán felállt.
- Ne hazudj nekem, Max! - mondta.
Ember, úgy érzem kezd elegem lenni. Már belefáradtam az expasikba és azt hiszem ő túltesz mindegyiken. Túlságosan drámai. Mindig ilyen volt. Néha, esküszöm úgy gondoltam, hogy homoszexuális.
- Nem hazudok. - válaszoltam higgadtan.
Letérdelt elém és tisztán láttam a kétségbeesést a szemeiben.
- Kérlek Maxy, csak adj még egy utolsó esélyt.. - könyörgött.
Összeszorítottam az ajkaimat és megráztam a fejem.
- Mm-mh.. Nem. - válaszoltam, kihangsúlyozva a nemet.
Istenem, ő annyira kiszámítható.
Mint például az is, hogy most kezd egyre idegesebb lenni...
Összeszorítva az öklét egy erősen beleütött a szék kartámaszába és rám kiáltott.
- Rendben!
És most végre elmegy..
Sóhajtott, majd felállt.
- Már bánom, hogy szerettelek téged, Max! - kiáltotta, majd hangosan bevágta az ajtót.
Felsóhajtottam.
Fáradtam bámultam magam elé.
Ember, ennyi volt. Fáradt vagyok. Belefáradtam mindenbe. Én csak.. nem akarok csinálni semmit. Nem akarok enni. Nem akarok beszélni. Nem akarok lélegezni.
Úgy tűnik minden erőfeszítésem felesleges. Időpocsékolás. Minden csak pazarlás.
És ekkor rájöttem mi is vagyok valójában.
Felesleges helypazarlás...