* Chapter 1 ~ Bizonytalanság

Sziasztok!

Hát itt lenne a II. évad első része. Nem a leghosszabb, de azért remélem mindenkinek tetszeni fog és ezután is Max-el és Andyvel tart, hogy izgatottan végigkísérje kalandos életüket az út végéig. Na de nem szeretnék prózai lenni.. Fontos megjegyzés, hogy ehhez a részhez kivételesen csatoltam egy zenét is. Tökéletesen passzol a részhez, de persze ezt Ti is megállapíthatjátok, ha elolvassátok. Szóval..

Jó olvasást! (:

----------------------------------------

Max

*Zene

* 1 évvel később *

Kinyitottam az Andyvel közös otthonunk ajtaját, majd beléptem a lakásba. Levettem a kabátomat és a kanapéra dobtam, azonban ahogy meghallottam a cipzárom csattanását egy ismeretlen fém tárgyon, fejemet azonnal abba az irányba fordítottam.

Odasétáltam és felemelve a kabátomat, egy rózsaszín tokba bújtatott telefont láttam meg, mellette egy apró magassarkú formájú kulcstartóval.

Felvontam a szemöldököm és a szobánk felé pillantottam. Andy nem... megtette volna?

Erős fájdalmat éreztem a szívemben, mint akit épp keresztül lőttek egy nyíllal. Felvettem a telefont és megragadtam a kulcstartót. Ekkor meghallottam, hogy nyílik az ajtó, de nem fordítottam meg a fejem. Attól féltem valami olyat láthatok, amit nem akarok. Mert nagyon nem szerettem volna.

- Bébi! Hol voltál ilyen sokáig? Már éjfél van. - hallottam meg Andy hangját, ami nyilvánvalóan nekem szólt.

Istenem, nincs is itt senki más. Gyorsan megfordultam, de elég lassan ahhoz, hogy a telefont elrejtsem a hátam mögé. Ott állt Andy egy szál semmiben. Na jó egy Batman-es pizsama nadrág azért volt rajta.

- Csak el kellett intéznem néhány dolgot. - válaszoltam hihetően. Az igazat mondtam, azonban nem munkaügyben kellett intézkednem. Andynek kerestem egy Valentin napi ajándékot. Nagyon nehéz kitalálnom mit is adhatnék neki.

- Mit tudtál vásárolni kerek - majd itt a TV tetején lévő órára pillantott - 5 órán keresztül?

- Valamit. - válaszoltam. 

- Nos, mi az a valami? - kérdezte.

- Semmi. Miért akarod tudni? - mondtam, megpróbálva kitérni a válasz elől.

- Azért, mert te annyira... de tudod mit? Ehhez most nincs kedvem ilyen késő este. Gyere aludni... akármikor. Nem érdekel. - sóhajtotta, miközben megfordult és visszament a szobába. Majd egy hosszú sóhajt eresztettem ki, ahogy bezárta, de leginkább bevágta az ajtót.

Ehhez hasonló apróságok történnek mostanában. Olyanokon veszekszünk, melyeket még most sem oldottunk meg. Állandóan azt mondja, hogy fáradt, amikor én szeretnék... tudjátok. Nem értem... kövér vagyok vagy mi?

Elővettem a kezem a hátam mögül. A telefont bámultam. Nem tudom kihez tartozik. Nem az enyém és Andy-é sem az biztos.

Ahogy néztem csak arra tudtam gondolni, hogy juthattunk el idáig?